Szerző:
Bakó Bea
Az állam saját intézményei, a független bíróságok ellen uszít, amik pont azért vannak, hogy a jogainkat garantálják. Ez olyan súlyos vörös vonal, hogy a CEU elüldözése hozzá képest piszlicsáré ügy volt.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Tudom, hogy most leginkább Orbán szokásos évértékelője meg a liberálisok diplomáskommunistázása az aktuális hot topic, de miután a szigorúan vett lényeget Böcskei Balázs és Ésik Sándor is kielemezte nektek az Azonnalin, nyugodt szívvel foglalkozhatok az elkövetkező időszak legsúlyosabb kormányzati parasztvakításával, ami simán vetekszik a vasárnap belengetett műanyagbetiltós-zöldállamkötvényes kombóval.
Várjátok már a következő nagy konzultálást?
Múlt héten ugyanis kiderült, hogy már csak kábé egy hónapot kell várni, hogy újra válaszolhassunk pár lebutított hülye kérdésre a demokratikus néprészvétel jegyében, hogy aztán párszázezer, esetleg egymillió nemzeti konzultációs válasz alapján „a magyarok” véleményére hivatkozva a kormány megint bejelentsen valami orbitális baromságokkal teli reformcsomagot, amin aztán még jobban összeveszhet az EU-val, a Néppárttal és a sorosista libsi összeesküvőkkel.
Miközben a Fidesz-kormány a szabályozás megváltoztatása és ügyes politikai húzások elegyével sikeresen eljelentéktelenítette a valódi népszavazás intézményét, azért próbál ügyelni arra, hogy a közvetlen demokrácia létezésének némi látszatát fenntartsa a nemzeti konzultációk képében – bár szerintem legfeljebb az orbánista szekta legbelső keménymagja hiszi csak el, hogy a kormány valamit az ő konzultációs kérdőíve miatt csinál úgy, ahogy.
Persze nem is ennek elhitetése a cél, hanem a tematizálás, és az, hogy bogarat ültessenek az emberek fülébe.
Elmondom, miért.
Ezekről fogunk nemzetileg konzultálni
A beígért következő konzultáció témái ugye a következők lesznek:
+ „az iparággá vált börtönbiznisz”, vagyis a börtönkártérítések, aminek a lehetőségét egyébként mai formájában épp a Fidesz foglalta törvénybe;
+ a feltételes szabadság szigorítása egyes erőszakos bűnelkövetők esetén (erről egy korábbi hírlevélben részletesebben, ha nem akarsz lemaradni, iratkozz fel);
+ szegregáltan oktatott gyöngyöspatai romák kártérítésének a kifizetése;
+ a szegedi Szeviép-üggyel összefüggésben felmerült bírói korrupció gyanúja (itt arról van szó, hogy a közpénzmédia oknyomozása szerint – aminek ettől még persze lehet alapja – az ügyben eljáró bíró korábban előnyös üzleteket kötött az önkormányzattal, ami ha igaz, akkor lehet, hogy célszerű lett volna összeférhetetlenséget jelentenie).
Mi a közös ebben a négy témában?
Ez persze a Szeviép-kérdésben a legnyilvánvalóbb (bár ha volt is bírói korrupció az ügyben, egyetlen eset egy ekkora szervezetben nem nevezhető tendenciának vagy általánosnak, hiszen ennyi erővel jó lett volna nemzetileg konzultálni a fideszes Simonka György vagy Boldog István áldásos tevékenységéről is), de a többi témában is legfeljebb két lépésre a problémától ott leselkednek azok az ádáz bírók.
Orbán például az év eleji sajtótájékoztatón jogász létére úgy csinált, mintha nem tudná, hogy mire föl kerülhetnek feltételes szabadságra az erőszakos bűnelkövetők, de ő is arra játszik, hogy hamar kiderül: arra föl, hogy a (Fidesz-többség által elfogadott) Btk. ezt lehetővé teszi, és a végrehajtási bíró így dönt.
Mint ahogy nyilván bírók döntöttek a kártérítések megítéléséről is, legyen szó akár a poloskás levegőtlen lyukakban fogvatartott bűnözőkről, vagy a szegregáltan oktatott cigánygyerekekről.
Felülírhat-e bírói ítéleteket a népakarat?
Jobb helyeken ilyen hülye kérdést fel se kell tenni, mert nyilvánvaló, hogy nem. Rosszabb helyeken, ahol meg mégis felmerül, mint például nálunk, érdemes azt is leszögezni, hogy a nemzeti konzultáció eredménye nem egyenlő a népakarattal. A népakarat kifejezésére egyes kérdésekben létezik már egy jogintézmény, méghozzá a népszavazás.
Nem mintha népszavazással szabad lenne ítéleteket felülírni, de azért a provokáció (vagy a Fidesz szemszögéből nézve: a következetesség) kedvéért megkérdeztük Gulyás Gergelyt a kormányinfón, hogy ugyan akkor már miért nem rögtön népszavazást tartanak a konzultáció kérdéseiről.
Én eléggé meglepődtem, hogy azt válaszolta: oké, végül is megfontoljuk, miközben pár mondattal korábban még arról értekezett, hogy a konzultáció jogerős ítéletekre nem vonatkozik, és azokat persze be fogják tartani.
Könyökből azt mondaná erre az ember, hogy na, lám, kibújt a szög a zsákból, csakhogy ha belegondolunk, nyilvánvaló, hogy itt konkrétan nem a gyöngyöspatai cigánygyerekek összesen százmilliója, vagy az elítélt raboknak (sokszor minden ellentétes kormányzati kommunikáció ellenére valójában az áldozataiknak) kifizetni rendelt összegek szúrják a szemét annak a kormánynak, akinek meg se kottyannak a kongó stadionokra meg nem működő kamuprojektekre a haveroknak elgurigázott milliárdok.
Szerintem az egésznek sokkal összetettebb és távlatibb okai vannak, méghozzá az, hogy hosszútávon kialakítsanak egy olyan attitűdöt a társadalom minél nagyobb részében, hogy
Azon túl, hogy a legrosszabb komcsi reflexek újjáélesztését jelenti ez, egy óriási anomália is van a dologban.
Az állam egyik része a másik ellen uszít
A bíróságok az állami intézményrendszer azon részét képezik, amely magával az állammal szemben (is) védi az embereket, méghozzá az alapjogok érvényre juttatásával. Aki szerint például a szegregáltan oktatott cigánygyerekeknek járó kártérítés mélyen igazságtalan, az remélem mélyen igazságtalannak tartja azt is, hogy kártérítés jár mondjuk annak, aki orvosi műhiba áldozata lesz, akit megver a rendőr, akit betegsége alatt és miatt rúgnak ki a munkahelyéről, akinek a tulajdonát közcélra kisajátítják, és ilyenek. Micsoda felháborító pofátlanság, hogy munka nélkül gazdagodnak ezek az ingyenélők, ugye?
Szóval a független bíróságok pont arra vannak, hogy legalább következmények nélkül ne lehessen csak úgy az emberrel kicseszni.
Az első lépés efelé pontosan a legújabb nemzeti konzultáció. Először feltüntetik az amúgy jól működő szervezetet olyan fényben, hogy ezek úgyis züllöttek, korruptak, igazságtalanok, bűnözőket segítenek. Utána, ha második lépésben nekilátnak intézményileg is szétverni a bíróságokat (lojális bírók helyzetbe hozásával, a politikai kontroll kiterjesztésével, ehhez a már kipróbált lengyel receptet is elég követni, itt van egy érdekes interjú erről az Indexen), akkor már biztosan senki se fog reklamálni, nem lesznek tömegtüntetések, hogy el a kezekkel a bíróktól. (Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nálunk mondjuk amúgy se lennének, nem úgy, mint Lengyelországban, bár ott is hiába voltak, így is szájkosarat tesznek a bírókra.)
Végül aztán amikor tényleg kellenének a független bírók, hogy megvédjék a jogaidat mondjuk az állammal szemben, akkor erre már nem lesznek képesek, mert addigra ugye nulla társadalmi ellenállás (esetleg részleges társadalmi támogatás) mellett már ledarálták őket, már ha hagyják magukat.
Szóval a folyamatosan huzigált vörös vonalak korszakában ez a konzultáció nemhogy újabb vörös vonal kellene, hogy legyen, de egyenesen vörös fal. A bíróságok tekintélyének az általában vett aláásása maga az állam által még annál is durvább, hogy haverokkal töltötték fel és jórészt impotenssé is tették az Alkotmánybíróságot, hiszen a mostani lépéssel a jogérvényesítést már annak a legalsó fokánál próbálják megelőzni.
Kik bíznak most a bírókban, és akik nem, miért nem?
A gonosz EU-nak köszönhetően már erről is lehet sejteni dolgokat, és már most nagyon beszédesek a statisztikák. Van az EU-nak egy EU Justice Scoreboard nevű, évenként kiadott felmérése, amiben a bíróságok működésének egy csomó vonatkozását mérik. Például, hogy mennyire húzódnak el az eljárások, mekkora a bírók ügyterhe, mennyire elérhető a bírói út az emberek számára, és azt is mérik, hogy a társadalom általában, illetve a cégek mennyire tartják függetlennek az adott tagállam bíróságait, és amennyiben nem tartják annak őket, mi ennek az oka.
A legfrissebb, 2019-es felmérést itt lehet elérni, a legtöbb adat az előző néhány évvel összehasonlításban látható benne. Az adatok böngészése közben én kifejezetten Magyarországra és Lengyelországra koncentráltam: Lengyelországban a rendesbíróságok elleni hadjárat 2017-ben kezdődött (az Alkotmánybíróságot már korábban, 2015-ben PiS-esítették), ami oda vezetett, hogy 2017 decemberében elindították ellenük a 7-es cikkes eljárást. Ezzel szemben Magyarország ellen nem kifejezetten a bíróságok helyzete, hanem összetettebb okok miatt indult meg a 7-es cikk 2018 szeptemberében.
A prekoncepcióm az volt, hogy a lengyeleknél biztosan 2017 óta kevésbé bíznak az emberek a bírókban, arról meg ötletem se volt, hogy mi lehet a helyzet Magyarországon.
Az átlagemberek, a „general public” vonatkozásában be is jött a tippem. Lengyelországban, ahol 2017 óta masszívan dolgozik rajta a PiS-kormány, hogy a független bíróságok imidzsét szétverje (tényleg olvassátok el ezt az indexes interjút), 2017-ről 2019-re több, mint tíz százalékponttal, 50 százalékról 40 alá csökkent azok száma, akik alapvetően függetlennek tartják a bíróságokat. Magyarországon stagnálás volt az utóbbi néhány évben, kivéve 2019-et, amikor némileg visszaesett a bizalom a bíróságokban, de így is jóval 40 százalék fölött vannak azok, akik függetlennek tartják őket.
Az állam akkor esett le, amikor megnéztem a cégek véleményét tükröző diagrammot.
Míg Magyarországon 18 százalékuk tartotta a függetlennek a bíróságokat (ez kevesebb, mint feleannyi az átlaglakossághoz képest), addig Lengyelországban ez az arány 30 százalék. Ráadásul Magyarországon a megkérdezett cégek több, mint fele inkább nem tudott, vagy nem akart válaszolni erre kérdésre, ami a legmagasabb arány az egész EU-ban.
Hogy miért lényeges ez? Mert én ha nyugati cég lennék, akkor inkább tenném a gyáramat olyan országba, ahol mondjuk ha valamilyen engedélyért folyamodok, számíthatok arra, hogy független hatóságok és bíróságok korrektül elbírálják az ügyemet, mint egy olyanba, ahol ezt esetleg más úton-módon kell kilobbiznom, külön korrupciós költséget bekalkulálva.
Ezt a szempontot amúgy fel is vetettük Gulyás Gergelynek a kormányinfón, de azzal ütötte el a dolgot, hogy ez hülye kérdés, hiszen a cégek nem elmennek Magyarországról, hanem idejönnek.
Ha így van, azzal azért nem dicsekednék…
Ez a cikk egy része az Azonnali heti háromszori hírlevelének, a Reggeli feketének. A feliratkozók már hétfő reggel megkapták ezt a cikket a postaládájukba. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.