Mit várhatunk ma Orbán Viktor évértékelőjén?

Gyakorlatilag arról beszélhet a miniszterelnök, amiről csak akar, hála annak, ahogyan az évértékelő műfaja történelmileg fejlődött. De ami szinte biztosan lesz: migránsozásokkal, sorosozásokkal, brüsszelezésekkel és európai néppártozással nyakon öntött világmegfejtések, családvédelem, cigányozás és kártérítésekre éhes börtöntöltelékezés.

Az év eleje mostanra a magyar politikában hagyományosan az évértékelők időszakává vált: Gyurcsány Ferenc egy héttel ezelőtt, Orbán Viktor pedig február 16-án, azaz ma 15 órától fog immár 22. alkalommal évet értékelni, szokásához híven a Várkert Bazárban.

Miről szólt az évértékelő eredetileg?

Magyarországon Orbán Viktornak szokták tulajdonítani ezt a műfajt, ami annyiban igaz is, hogy azt itt a mai miniszterelnök honosította meg 1999-ben, az első kormányának idején, és azóta sem szalasztotta el egyszer sem a lehetőséget, hogy így ossza meg gondolatait a nagyvilággal.

Maga a műfaj azonban – ahogy kis túlzással minden politikai innováció – sokkal régebbi, amerikai gyökerekkel bír: az első évértékelőt az Egyesült Államok első elnöke, George Washington tartotta még 1790-ben, és az éppen aktuális elnök – néhány kivételtől eltekintve – azóta is gyakorolja a politikai kommunikáció e formáját.

amit nem is a választókhoz, hanem a törvényhozás képviselőihez intézett a mindenkori elnök. Hogy ez mennyire így volt, jól mutatja, hogy Thomas Jefferson 1801-es évértékelőjétől egészen William Howard Taft 1912-es beszámolóáig az elnökök letudták az egészet azzal, hogy minden csinnadratta nélkül, írásban megküldték a szöveget a képviselőknek.

Ahogy a politikai kommunikáció minden szegmensét, úgy az évértékelőket is újragondolták a televízió megjelenése után, felismerve, hogy ez egy újabb potenciális felület a választók megszólítására: az első tévében is leadott évértékelőt Harry Truman tartotta 1947-ben, és végül

Ezt követően alakultak ki az évértékelőket értékelő televíziós kommentárműsorok is.

És miről szól az évértékelő manapság?

A politikai mediatizációjának köszönhetően az évértékelő mára egyértelműen elvesztette a csupán a politikai elitnek szóló tájékoztató funkcióját, és egy szabadon használható kommunikációs felületté vált. A műfaj olyan értelemben hű maradt eredetéhez, hogy lévén, hogy azt elsősorban a hatalomban lévő vezetők használják, az év vagy a tágabb időszakok értékelése, az elért eredmények taglalása és ebből levezetve a jövőbeni irányok, célok kijelölése továbbra is fontos részét képezik az ilyen beszédeknek.

Olyan értelemben viszont átalakult, hogy a politikusok most már ezt is tudatosan úgy teszik, hogy azzal a média és a választók ingerküszöbét is áttörjék. Másrészről – tekintve, hogy itt nem például egy nemzeti ünnepen véges ideig nyugton maradni tudó tömegről van szó – felismerték, hogy az évértékelő szinte határok nélküli lehetőségeket kínál mind időben, mind tartalomban: Trump például idén egy és negyed órát beszélt évértékelés címén, de a magyar politikában is találni példát hasonlóan hosszú beszédre.

Az időbeli kötetlenség pedig lehetővé teszi azt is, hogy tartalmában ne találjunk ma már egyértelmű mintákat:

Így fordulhat elő, hogy egy politikai évértékelő a tájékoztatás helyett olyan, a világ folyamatait értelmezni hivatott, absztrakt eszmefuttatásokba csap át, mint amiket Vona Gábor tartott előszeretettel még a Jobbik elnökeként, hogy egy Orbán-ellenes kampányeseménnyé válik, mint 2014-ben Mesterházy Attilánál, vagy hogy a más pártoknak való üzengetésre használják fel, mint tette azt idén Gyurcsány Ferenc.

De mire számíthatunk ma Orbán Viktortól?

Orbán Viktortól megszokhattuk, hogy az évértékelést – hasonlóan a tusványosi beszédéhez – valamilyen grandiózus, vizionárius nemzetközi politikai értelmezéshez használja fel, és ebbe a keretbe ágyazza be a kormányzati eredményeket, valamint a jövőbeli irányokat.

Tipikusan ilyen eleme volt a tavalyi beszédnek a hétpontos családvédelmi akcióterv, amit abban a kontextusban jelentett be a miniszterelnök, hogy a bevándorláspárti erőkkel szemben a több magyar gyerek nyújt arra garanciát, hogy a magyarok megőrizhessék identitásukat.

Nem tévedünk talán nagyot akkor sem, ha azt gondoljuk, idén is a korábbiakkal azonos szerkezetben, migránsozásokkal, bevándorlásozással, sorosozásokkal, brüsszelezésekkel és benne most már európai néppártozással nyakon öntve fogja kifejteni a miniszterelnök a véleményét a következő nemzeti konzultáció témáiról, valamint a közelmúlt eseményeiről. Nevezetesen:

+ a börtönkártérítések ügyéről (erről részletes elemzésünket itt olvashatod),

+ a gyöngyöspatai cigányok peréről,

+ a röszkei határnál a közelmúltban történt incidensről,

+ a Fidesz kizárásának kérdéséről az Európai Néppártból, amiben az EPP láthatóan nagyon nem akar döntést hozni. Erről friss podcastunkban Deutsch Tamás, fideszes EP-képviselő is beszél.

És pont a néppárti töketlenkedés miatt lesz például érdekes figyelni, hogy Orbán Viktor felhasználja-e az évértékelőjét arra, hogy ő mondjon valami határozottat a rétestésztaként nyújtott kizárásról, üzenve ezzel a Néppártnak és a Néppárt lengyel elnökének, Donald Tusknak.

Hasonló választás előtt áll a miniszterelnök a tekintetben, hogy mennyi időt fog szentelni az ellenzéki sikereknek, és különösen a most már ellenzéki irányítású Budapestnek. Valamennyit biztosan fog, de azért jelzésértékű lesz, ha Orbán, aki évértékelőn hosszú évek óta gyakorlatilag nem vagy csak identitásképző elemként (a bevándorláspárti ellenzékkel szemben mi vagyunk a nemzetiek) foglalkozott az ellenzékkel, most ki fog térni az ellenzéki sikerek okaira és tanulságaira.

Külön érdekes kérdés lesz még ezen felül, hogy – már csak az időbeli közelség miatt is – szóba fogja-e hozni a miniszterelnök a február 29-én esedékes szlovákiai parlamenti választásokat, mint azt a tavaly őszi Fidesz-kongresszuson meg is tette: akkor Orbán Viktor kijelentette, Szlovákiában annak szurkol, hogy a jelenlegi smeres miniszterelnök, Peter Pellegrini is sikerre vezesse csapatait a soron következő választáson.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor a tavalyi évértékelő beszéde közben. Orbán Viktor / Facebook