Pete Buttigieg lehet az új Joe Biden? Mire számítsunk New Hampshire-ben?

2020.02.11. 07:20

Napokkal az iowai fiaskó eredményei után nyakunkon a következő demokrata előválasztás, méghozzá New Hampshire-ben, ami híresen megjósolhatatlan. Joe Biden előre elmondta a vereségbeszédét, a középutas politika hívei Buttigieghez pártolnak, aki megszorongathatja a hónapok óta esélyesnek számító Bernie Sanderst.

Pete Buttigieg lehet az új Joe Biden? Mire számítsunk New Hampshire-ben?

Alig ült el a por az iowai kaukuszok, illetve az eredmények késlekedése miatt, máris itt van az amerikai előválasztások második állomása, New Hampshire, ahol február tizenegyedikén újra megmérkőznek egymással a Demokrata Párt elnökjelölt-aspiránsai. Bár az elmúlt években hozzászokhattunk, hogy Iowa után a tömött demokrata jelöltek sorai megritkulnak – például 2008-ban és 2016-ban – az elégtelenül teljesítő versenyzőket támogató pénzcsapok elapadása miatt,

az idei kaukuszok inkább fluiddá tették a mezőnyt, mintsem hogy letisztázták volna azt.

Az eredmények késése eleve tompította a sokkot, hogy Joe Biden messze a várakozások alatt teljesített (habár az a bizonyos közvélemény-kutatás már jelezte az utolsó napokban bekövetkezett nagyarányú szavazóvesztést), és lehetőséget adtak, hogy Pete Buttigieg már a kaukuszok estéjén egy remek médiahackkel győztesnek kiáltsa ki magát, lapot húzva ezzel 19-re: a trükk bejött, az indianai polgármester napokig győzőként jelent meg a sajtóban.

A késve megérkező eredmények is őt igazolták: 13 küldöttet zsebelt be Bernie Sanders orra elől, aki 12 küldöttel másodikként végzett (bár a kaukusz furcsasága, hogy emellett hatezerrel többen szavaztak rá), hozva ezzel a papírformát, ugyanis a közvélemény-kutatások október óta jelezték, hogy Buttigieg erős lesz Iowában. Az est nagy nyertese azonban Donald Trump és a Republikánus Párt volt, akik alig kaptak levegőt a röhögéstől, hogy az iowai demokratáknak négy napba került feldolgozni száznyolcvanezer szavazó preferenciáit: még február nyolcadikán is kilencvenkilenc százalékon állt a feldolgozottság-mutató. A február 22-én, szintén kaukusszal döntő Nevada már jelezte, nem fogják használni az applikációt, aminek a lefagyása valószínűleg az iowai káoszt előidézte. 

Különösen Joe Biden meglepő földbeállása az, ami átrendezheti a New Hampshire-i preferenciákat:

mivel a kampányának a fő üzenete az exalelnök megválaszthatósága és népszerűsége, emiatt olyan helyen kapott léket az elnökjelölt-aspiráns, amit nehéz lesz befoltozni.

Sokan már most leírják Bident, aki New Hampshire helyett Dél-Karolinában kampányol – ott ő az esélyes a nagy számú afroamerikai szimpatizáns miatt, ha az államot behúzza, sikerül életben tartania a kampányát, ha nem, valószínűleg Pete Buttigieg átveszi a helyét. Nem segít valószínűleg az sem, hogy Biden a február hetedikén rendezett jelöltvitában az első mondatában beismerte, az iowai szereplése valószínűleg New Hampshire-ban is meg fog ismétlődni.

Ez egyébként valószínűleg így is lesz, a kaukuszok után megindult egy elég komoly átrendeződés a centrumban: 

azok a választók, akik egy megválasztható és középutas politikát szeretnének látni, megrohamozták Pete Buttigieg táborát, aki gyakorlatilag négy nap alatt megduplázta a népszerűségét.

Átlag tizenegy százalékról átlag húsz százalékra emelkedett, megközelítve a hónapok óta tornymagasan vezető Bernie Sanders-t (ő a súlyozott közvélemény-kutatások átlaga szerint biztonságos távolságból, 26 százalékkal várja a keddi választást).

Azért még nem lefutott a keddi megmérettetés, mert az északkeleti – Sanders otthonával, Vermonttal szomszédos – New Hampshire híres arról, hogy meglepetéseket okoz, köszönhetően többek közt annak, hogy a demokraták előválasztásán nemcsak párttagok, hanem függetlenek is szavazhatnak. Maga New Hampshire huszonnégy küldöttet küld majd a Demokrata Párt nyári jelölőkongresszusára: ebből nyolcat az országos eredményeknek megfelelően arányosan osztanak szét, tizenhatot pedig a két kongresszusi körzetben választanak meg, szintén arányosan.

Győri Boldizsár január közepe óta az előválasztások aktuális helyszíneiről tudósítja az Azonnalit a Sanders-kampány tagjaként.

NYITÓKÉP: Pete Buttigieg / Facebook

 
Győri Boldizsár
Győri Boldizsár az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek