Így tévézett illegálban fél Partium Ceaușescu alatt

Egész kis illegális piaca épült ki Románia magyar határral szomszédos részein annak, hogy a magyat televíziók műsorait sokszorosítsák. Persze az 1989 előtti időről van szó, és a romániai magyar közösség tagjai alkották a felvevőpiacot, de a termelőket is. Most megtaláltam az akkori gyűjteményemet ezekből a kis kordokumentumokból!

Főszerepet játszott a harminc évvel ezelőtti változásokban, meg azoknak a félrevitelében is a televízió. A kerek évforduló kapcsán a különféle kordokumentumokból álló gyűjteményemet feltúrva ráakadtam egy érdekes dossziéra. Ez tele van illegális módon sokszorosított, terjesztett tévéműsorokkal. Mert, igen, akkoriban ez is tilosnak számított, és egész kis feketepiaca épült ki a Partiumban ennek.

És ez különösen fontos is volt nekünk, mert bármennyire is a magyar kommunizmus működtette azt a tévéadót, fényévekkel előtte járt a romániainak. Hiszen Ceauşescu idején csak néhány órát sugárzott naponta a Román Televízió – annak magyar nyelvű adását az utolsó években már meg is szüntették, de addig is steril volt –, és az a pár óra is a legidiótább propagandából és személyikultusz-ápolásból állt, kilencven százalékban.

Eközben a Magyar Televízió adása még a cenzúrázottsága dacára is ablak volt a világra (persze az igazi nagy ablak a Szabad Európa Rádió volt, csak a tévé a képei miatt szórakoztatóbb is), a nemzeti kisebbségek elnyomását is gyakorló Romániában a magyarországi adás hozzájárult az önazonosságunk őrzéséhez, sőt, mivel mi gyerekek voltunk akkoriban, az anyanyelvünk fejlődéséhez is, meg minden ilyesmi.

Na, de az érdekes tehát az, hogy bár az utolsó években le voltak zárva a határok, és már a kishatár-forgalom is megszűnt, kétévente egyszer lehetett csak külföldre utazni, legfeljebb pár hétre, valamilyen módon mégis

Az első években nálunk például az édesapám munkahelyén, az áramszolgáltató vállalat tervező részlegének magyar közösségében is működött ez. Meg egyébként sok munkahelyen, de később már iskolákban is.

Például én az egyik osztálytársamtól vettem hetente a műsort, ha jól emlékszem, két lejért, de voltak néha áremelések is. Előzőleg apám kapta, a munkatársaitól, úgy került haza a program.

Kézzel, géppel, másolóval

Általában egy munkahelyen egy személy volt a sokszorosító: fogta a rejtélyesen megszerzett, nyilván nyomtatott magyarországi eredetit, és egy az egyben átírta annak tartalmát, mégpedig írógépen. Macerás lehetett, fénymásoló pedig akkor még csak elvétve létezett, és a munkahelyeken általában szekus megbízottak felügyeltek rá, nehogy röplapkészítésre használják a xeroxgépet.

(Egy ízben kaptam egy osztálytársamtól egy szintén ritkaságszámba menő, kincset érő kiadványt, persze magyarországit, ami egy külön melléklet volt a Modern Talking együttesről. Ezt édesanyám vitte be fénymásolni számomra, konspiratív módon intézkedve – annak is tragédia lett a vége. Ugyanis csak néhány megtépázott, szemétből megmentett másolatot tudott végül hazahozni, abból sem a teljes oldalmennyiséget, mert mint kiderült, váratlanul meglepte őket a fénymásolónál annak felvigyázója, és nagy botrány közepette összetépte az eredetit, amit eleve úgy kaptam, hogy a két szemem világa.)

Szóval a műsorokat úgy sokszorosították, hogy minél gyorsabban túl legyenek rajta, és egyszerre minél többet tudjanak legyártani: ehhez annyi indigót és papírt fűztek be egyszerre az írógépbe, hogy a leghátsóbb példányok már alig voltak olvashatóak. Ám ezek is kikerültek a piacra, egy sem veszhetett kárba e kincsekből. Volt, amikor ráírtunk, kézzel, hogy a homályos másolaton legalább a hét napjait tudjuk jól megkülönböztetni. Máskor meg piros-fehér-zöldre színeztük a cuccot.

Én meg gyerekként alig vártam, hogy a hét bizonyos napján megjöjjön apám a munkából, a zsákmánnyal. Egyfajta hangulatbefolyásoló is volt aztán az, hogy milyen példányt kapott éppen: szuper lesz a következő hét – gondoltam –, amikor tisztán kibetűzhetőt fogott ki, és annál több iskolai stressz, vagy bármi rossz ígérkezett az általam sem teljesen komolyan vett babonaság szerint, minél kevésbé volt olvasható, hogy mikor kezdődik a Mézga, meg a Derrick.

Fejlődni is volt aztán módja ennek a földalatti ágazatnak: a ’80-as évek vége felé a vállalatoknál megjelentek már az első számítógépek és nyomtatók – a nemzetgazdaság eme vívmányai kitűnőek voltak ahhoz, hogy immár tisztán olvasható legyen, mikor indul a Delta meg az Unokáink sem fogják látni. A hetek is egyre többet ígérőnek tűntek, hiszen már nemcsak mindig olvasható volt a következő műsorhét programja, hanem megesett, hogy színessé is vált: a feketén kívül néha pirossal, vagy kékkel is nyomtatták az illegalitásban.

A kezdeti években egyébként bibliofil kiadású volt az összes tiltott másolat: ugyanis hártyaszerűen vékony papírokra sokszorosították az írógépen, hogy minél több beleférjen egyszerre a masinába. A fejlődés során a papír minősége is változott, a hiánygazdálkodás miatt hol volt miniszterív, és akkor arra írták, később nyomtatták, hol nem, olyankor pedig mindenféle hivatali irat hátoldalát használták erre.

A változások időszakában aztán ebben is változás állt be

A forradalom előtt már kézzel másolta le a Magyarországról csempészett eredetiről az egészet, aki akarta, mindenki magának. Lagalább értelmes munka is zajlott az irodákban. Az itt látható kézírásos változatok például az apám által átírt példányok. Közvetlenül a változás után pedig az történt, mint magával a forradalommal, vagyis nem lett azonnali fejlődés – úgyhogy ekkor pedig még nem volt mivel sokszorosítani, a kézíráson kívül, vélhetően azért, mert jó sok mással voltak elfoglalva az euforikus emberek a munkahelyeken. És tessék, a gerillák szilveszter közeledtével még boldog új évet is kívántak, a másolás befejeztével.

Nem emlékeszem, mikor szűnt meg ez az egész, de arra igen, hogy egy rövid időre magam is vállalkozni kezdtem: az iskolában megvett példányt sokszorosítottam, úgyhogy dőlt a lé (gondolhatod). Azt sem tudom, miért őriztem meg ezeket, ráadásul ilyen sokat belőlük – de jól tettem. Külön érdekes azt is átbogarászni, miféle adások voltak akkoriban. Különben a magyar tévé maradt a favorit még évekig, ha szórakozni akartunk, míg a felszabadult (legalábbis azt hittük) román tévét inkább azért néztük, hogy a körülöttünk zajló komoly témákról próbáljunk meg tájékozódni.

hiszen bedeszkázta a Fidesz, a valóságra nem lehet rálátni azon át, szerintem tudatos, épeszű polgár oda sem kapcsol – a román közszolgálati tévé pedig rengeteg hullámzáson ment keresztül, nyilván azt is mindig manipulálásra használta az épp hatalmon lévő csoport, de ha csak ezt a két entitást vetjük össze, egyértelműen kijelenthető, hogy mostanság a román közszolgálati tévén vannak csak nézhető műsorok. A magyar pedig maga szorulna immár valamiféle, akár illegalitásból induló akciósorozatra, akárcsak maga az ottani rezsim – de ez már más lapra tartozik.

FOTÓK: Szeghalmi Örs