Kiderült, Strache mire költött több, mint félmillió euró közpénzt: Gulyás Gergely operapáholyát is ebből fizette

Szerző: Techet Péter
2020.02.07. 13:25

Heinz-Christian Strache elég nagyvonalúan vette saját céljaira is igénybe pártja kasszáját. Egy parlamenti kérdésre adott válaszból most az is kiderült, mire mentek azok a közpénzek, amiket alkancellárként igényelt meg. A magyar delegáció operabáli páholya is szerepel az összegek között.

Kiderült, Strache mire költött több, mint félmillió euró közpénzt: Gulyás Gergely operapáholyát is ebből fizette

Heinz-Christian Strache tavaly májusban az ibiziai videóba bukott bele, akkor kellett az alkancellári és az FPÖ-s pártelnöki is poszttól elbúcsúznia. Akkor még az FPÖ kiállt mellette, de a nyár folyamán jelentek meg azon hírek, amelyek már a pártot is felbőszítették. Strache ugyanis a nyomozások szerint

a számára biztosított pártkasszából többszázezer euró összegben saját ruházkodását, vacsoráit vagy hobbijait is finanszírozta.

Feleségével, az FPÖ-s színekben parlamenti mandátumot szerzett Philippa Strachéval (aki most már független) fejenként havi tízezer eurót kaptak a párttól, hogy abból öltözködjenek, fodrászhoz járjanak, vagy éppen – amint Strache tette – kedvenc mobilos játékát fizethesse elő.

Strache azonban nem csak pártelnökként, de az első Kurz-kormány alkancellárjaként is szeretett mélyen belenyúlni a kasszába. Egy szociáldemokrata képviselő ezért arra volt kíváncsi a zöldpárti Werner Koglernél, aki Strachét követte az alkancellári poszton, hogy az egykori FPÖ-s politikus mire költött kormánytagként –

a végösszeg itt is meghaladja a félmillió eurót (ez pénteki árfolyamon 170 millió forint), pedig Strache alig másfél évig töltötte csak be a tisztséget.

A Kurier napilap szerezte meg Kogler válaszát, így itt olvasható a lista, mire költött többek között Strache:

+ 123 ezer eurót, azaz 41,8 millió forintot költött miniszteri irodájának felújítására: ebben új bútorok, növények, függönyök vannak benne.

+ 96 ezer eurót, azaz 32,6 millió forintot költött irodájában a fürdőszoba és WC felújítására.

+ 287 ezer eurót, azaz 97,6 millió forintot költött megerősített védelmi intézkedésekre, minden ajtót, ablakot lecserélt újabbakra, biztonságosabbakra.

+ 23 ezer euróért, azaz 7,8 millió forintért béreltetett magának és többek között Gulyás Gergelynek a bécsi Operabálon saját páholyt.

+ Az alkancellársága alatt tízezer euró, azaz 3,4 millió forint ment el taxiköltségekre.

+ 14 ezer euróért, azaz 4,7 millió forintért alkalmazott külső tanácsadókat.

+ 8400 eurót, azaz 2,8 millió forintot költött vacsorákra.

Mint ismert: Strachét a saját pártja 2019 őszén kizárta, mert őt – ibiziai videóját és költséges életmódját – tették felelőssé az FPÖ tavalyi rossz szerepléséért. Strache először bejelentette teljes visszavonulását, de az alig tartott másfél hónapig, decemberben már vissza akarta magát kuncsorogni a bécsi FPÖ élére, ott azonban nem kértek belőle.

Ekkor hozta létre három ismeretlen FPÖ-s bécsi politikus a Szövetség Ausztriáért (DAÖ) pártot, amelynek színeiben indulhat Strache az idei bécsi választásokon. Noha még mindig nem tette egyértelművé indulási szándékát, a DAÖ évadnyitó rendezvényén ünnepi szónokként ígérte meg: visszatér a politikába.

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek