Be kéne látniuk a moralizáló balosoknak: az AfD jobboldali pártként része a demokráciának

Ha nem kényszerítik visszalépésre az AfD voksaival megválasztott liberális türingiai miniszterelnököt, kiderülhetett volna: az AfD ugyanúgy jobboldali párt, mint a CDU és az FDP.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Tegnap délelőtt még úgy nézhetett ki, hogy Németország barnába borul, és indulnak a vonatok Auschwitzba – de szerencsére a veszély végül elhárult. A német liberális FDP türingiai frakciója ugyanis kezdeményezte a tartományi parlament feloszlatását, ezzel a tartomány élén mégsem marad hosszú ideig az FDP helyi politikusa, Thomas L. Kemmerich, akit szerdán választottak meg. Hogy mindennek mi köze van az antifasiszta harchoz, azt gyorsan elmondjuk – kezdődjék hát végül is nyugodtan a hétvége előtti utolsó munkanap.

Úristen! Egy parlamenti párt leszavazott a miniszterelnökre!

Türingia kis idillikus egykori NDK-s tartomány: szép tájak közé ékelődnek olyan hangulatos, történelmi városok, mint Erfurt, Jéna, Weimar vagy Eisenach. Én például a volt keletnémet tartományok közül csak itt tudnék élni, bár sajnos a kiejtés már itt is elég szászos.

Az újraegyesült Németország történetében Türingiában fordult először elő, hogy egy linkés politikus tartományi miniszterelnök lehetett. Noha a Die Linke – pláne egy keletnémet tartományban – joggal nevezhető az egykori állampárt, a SED utódjának,

Azt is lehetne mondani: Türingiában Ramelow volt az, ami másutt a szociáldemokrácia. 2014-ben Ramelow sikeresen került hatalomra: noha a CDU futott be első helyre, de a baloldali pártoknak – azaz a Die Linke mellett a szocdemeknek és zöldeknek – többségük volt, és éltek is hát vele. Ramelow olyannyira sikeres és népszerű Landesvater lett, hogy a tavaly őszi tartományi választásokon már a Die Linke eleve első helyezett lett – csak ezúttal viszont a többsége nem jött ki. Egyrészről a másik két baloldali partner beomlott, másrészről az AfD óriási sikert ért el. A saját párttársai által is Hitler-szerűnek tartott Björn Höcke vezette türingiai AfD huszonkét mandátumot szerzett a kilencvenfős erfurti parlamentben.

Se Ramelownak, se az AfD nélküli jobbközépnek nem volt többsége. A legvalószínűbbnek az látszott, hogy a kereszténydemokratáktól és a liberálisoktól lesz egy-két átszavazó, akik lehetővé teszik egy kisebbségi Ramelow-kormány megalakulását. Tegyük hozzá:

Hiszti mégsem ebből lett, hanem abból, ami első ránézésre a legtermészetesebbnek tűnhet: a jobboldali pártok összefogásának. Történt ugyanis, hogy a miniszterelnökről való szavazás harmadik fordulójában az addig induló Ramelow és egy ismeretlen AfD-s mellé hirtelen bejelentkezett az aprócska liberális FDP frakcióvezetője, Thomas L. Kemmerich is. És láss csodát: mivel az AfD-nek, a CDU-nak és az FDP-nek többsége van az erfurti parlamentben, Kemmerich el is nyerte a miniszterelnökséget.

Az AfD taktikai húzása csak annyi volt, hogy hivatalosan állva hagyták a saját jelöltjüket, de mivel az nulla voksot kapott, feltételezhető, hogy a széljobbos párt minden képviselője a liberális Kemmerichre szavazott.

Azonnal kitört a botrány a német közéletben, amely előtte teljesen nyugodtan vette tudomásul, hogy Ramelow esetleg jobbos szavazatokkal marad tartományi miniszterelnök. Az FDP-től is jöttek az elhatárolódások – noha a pártelnök, Christian Lindner kiállt újsütetű tartományi miniszterelnökük mellett (aki a háború utáni Németország második FDP-s tartományi miniszterelnöke lehetett) –, a baloldali pártok fasizmust kiáltoztak, több városban is spontán tüntetések alakultak ki az FDP helyi székházai előtt, és a CDU elnöke, Annegrett Kramp-Karrenbauer is – noha pártja képviselői is Kemmerichre szavaztak – elhatárolódott.

Hiperventilláló moralizmus

Csütörtökön pedig aztán megszólalt Angela Merkel is, aki felszólította a türingiai CDU-t, hogy ne merjen együttműködni egy AfD által is megszavazott FDP-s miniszterelnökkel. Végül Christian Lindner Erfurtba utazott, Kemmerich pedig tegnap délután kiállt a sajtó elé, és bejelentette: nem kíván miniszterelnök maradni, pártja kezdeményezni fogja az erfurti parlament feloszlatását és új választások kiírását.

Ma nem ők Európa legtisztább, hanem legantifasisztább faja, elvégre bezzeg senki nem dolgozta fel olyan szépen a múltját, mint ők, és eleve, tessék, miközben számos országban csúnya fasiszták is a kormányokban ülnek, a német Übermenscheknél ilyen nem fordulhat elő.

Kemmerich amúgy nem akart koalíciót kötni az AfD-vel, csupán – a politikai logika alapján teljesen érthető módon – elfogadta, hogy ha már úgyis jobboldali többség van az erfurti parlamentben, akkor inkább ő legyen a miniszterelnök, mint egy baloldali.

másrészről a demokráciát úgy képzeli el, hogy sikeresen lehet kirekeszteni egy országosan a szocdemeknél is népszerűbb, 12-14 százalékos (a keleti tartományokban pedig a szavazók negyedét megszólító) pártot. Egy nagyokos duisburgi politológus-professzor a ZDF-en azt is elmondta: soha nem lehet a széljobbot úgy megállítani, hogy koalíciót kötünk vele, erre ő nem ismer egyetlen európai példát se. Szerencsére Wolfgang Schüssel 2000-ben vagy Sebastian Kurz 2017-ben nem tudta még ezt a hatalmas bölcsességet Bécsben, mert mindkét politikusnak éppen azért sikerült az FPÖ-t megosztania és falnak vinnie, mert előtte bevonták a széljobbos pártot a kormányba.

A német sajtóban engem is meglepő módon azonban egyöntetű sikongatás volt csak: hiába kap az AfD bármennyi szavazatot, nem lehet elfogadni a voksaikat. Ez rendben van, csak akkor tessék betiltani a pártot. Ha viszont nincs betiltva, akkor – amint a Neue Zürcher Zeitung egyedüli józan és higgadt hangként írta –

A baloldal a CDU-nak és az FDP-nek segít, amikor csak az AfD ellen tüntet

Amúgy ezzel az antifasiszta hisztivel, amiben a CDU és végül az FDP is résztvett, éppen azon baloldal jár a legrosszabbul, amely e hisztit támogatja.

Az FDP eleve a második világháború után az egykori náci párttagok érdekvédelmi szervezeteként jött létre, a mai napig azon nagypolgári és nagyiparos rétegek pártja, amelyek egykoron a hitleri hatalmat is támogatták. Az, hogy az AfD megszavaz egy FDP-s miniszterelnököt, nem csak a demokráciából, de a jobboldali liberalizmusból is fakad, amely sohasem állt olyan messze a fasizmustól.

A mostani morális hiszti révén viszont úgy nézhet ki, mintha a CDU és az FDP bármennyivel is szebb és jobb pártok lennének, mint az AfD – és éppen a baloldal teszi ezzel a CDU-t és FDP-t antifasisztává. Az egész német demokráciának jobbat tenne, ha elfogadná mindenki, hogy az AfD része a pártrendszernek: jobboldali pártként pedig a CDU/CSU-nak és az FDP-nek a természetes szövetségese, a baloldaliaknak meg a természetes ellenfele.

Amikor a baloldal csak az AfD-re koncentrálva hisztizik, azon merkeli stratégiát segíti, amelynek éppen az a lényege, hogy a CDU annyira lógjon bele retorikailag a balközépbe is, hogy a baloldalnak ne is maradjon már tere – amint ez 2005 óta látható is.

Azzal, hogy végül Kemmerich visszalép, Németország nem csak egy liberális kormányfővel lesz szegényebb (ami még kibírható veszteség), de megint elmulasztotta, hogy a politika normalizálódjék, azaz ne mindenki az unalmas középen tömörüljön, hanem a bal-jobb-törés mentén álljon egymással szemben. Tudomásul kéne végre venni:

Mert tényleg oda valók.

Ez a cikket már reggel hétkor megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről!