YOLO – mondta a DK-ból igazolt momentumos arra, hogy egy volt momentumos a DK-ba igazolt

2020.02.06. 13:20

A Momentumból a DK-ba igazolással Hegyi Szabolcs lett az inverz Szarvas Koppány Bendegúz.

YOLO – mondta a DK-ból igazolt momentumos arra, hogy egy volt momentumos a DK-ba igazolt

A január 26-i győri időközi polgármester-választás után lett publikus, hogy lemondott a Momentum győri szervezetének éléről, majd a pártból is távozott Hegyi Szabolcs, sajtóbeli információk szerint kibékíthetetlen pártbeli ellentétek miatt. Hegyi már akkor is azt nyilatkozta, hogy a közéletből nem távozik, több párt is megkereste már. A Demokratikus Koalíció csütörtökön aztán közleményben tudatta az Azonnalival, hogy Hegyi náluk folytatja: mint írják, továbbra is „a győriekért fog dolgozni várospolitikusként”, de immáron a DK és a párt győri szervezetének tagjaként. Az ún. várospolitikus egyébként nem tagja a győri közgyűlésnek, ott a DK-t Glázer Tímea, az ellenzék tavaly őszi polgármesterjelöltje képviseli.

Megkérdeztük Hegyit, aki azt válaszolta, csak délután fog tudni nyilatkozni az ügyben egyéb elfoglaltságai miatt.

A sztori azért is lehet külön érdekes a hardcore belpolitikarajongók számára, mert pont az inverze a Demokratikus Koalíció ifiszervezetét korábban vezető Szarvas Koppány Bendegúzénak,

aki 2017 őszén Gyurcsány Ferenc pártjából igazolt át a Momentumba. Szarvas akkor azt mondta az Azonnalinak, hogy azért megy át a DK-ból a Momentumba, mert Fekete-Győr Andrásékban egy tehetséges, elhivatott csapatot látott, ahol megvan a megfelelő szervezés és számára megfelelő értékeket vallanak. Most Szarvas Koppány Bendegúz annyival kommentálta az Azonnalinak Hegyi karrierváltását:

Azért arról is beszélt felidézve saját pártváltását: „Jelenleg a DK-nak érthető módon nagyobb erőforrásai vannak, de engem az érdekelt, melyik pártnak van nagyobb potenciálja átvezetni Magyarországot a 21. századba. Ez pedig a Momentum.”

Hogy a Momentum mivel győzte meg a őt, arra a kérdésre Szarvas úgy válaszolt: az agilitásával. „Tudja azt, amit a DK, csak frissebben, fiatalosabban és kevesebb ballaszttal.” És Hegyi Szabolcs elrontotta-e szerinte a karrierváltást? Egyéni szempontjából nem feltétlenül – mondta Szarvas Koppány, akit végül arról kérdeztünk, hogy volt DK-sként milyen jó tanácsot adna az exmomentumos Hegyinek ahhoz, hogy boldoguljon a Gyurcsány-pártban. 

Szarvas Koppány Bendegúz úgy válaszolt: a DK egy nagyon fegyelmezett, összetartó közösség, akik kifelé mindig összezárnak, ezt érdemes figyelembe venni. Általánosságban pedig azt a tanácsot adná azoknak a politikusoknak, akik pártot váltanak:

az ember ne szidja a közösséget, ahonnan eljön, mert inkább magát minősíti vele.

FOTÓ: Hegyi Szabolcs / Facebook, Szarvas Koppány Bendegúz / Facebook

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől
Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek