„Zajlik a tatárság a Kárpátok alatt” – a jövő történelemkönyve #9

Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? Kovács Éva szubjektív hangvételű írásában azt próbálja meg megérteni, miért horgonyzott le teljesen a 2010-es évektől a magyar társadalom a keleti értékvilág mellett.

Az Azonnali a magyar (és részben európai) történetírásnak akar segíteni: mit fog írni a mögöttünk hagyott 2010-es évekről harminc év múlva egy történelemkönyv? Ezért kértünk fel különféle történészeket, értelmiségieket – az USA-tól Magyarországig, a széljobbtól a szélbalig –, hogy a maguk tudása alapján helyezzék el a most lezárt tizes éveket Magyarország történelmében.​ A kilencedik részben Kovács Éva szociológus írta ezt meg nekünk.

+ + +

Nem kell visszanyúlni a görög eszkatológiáig ahhoz (bár remélhetően még az is a történelmi leckék része lesz 2050-ben), hogy belássuk, Magyarország a 2010-es években is inkább hasonlított Charon ladikjára, mint a dunai habokat szelő kétéltű River Ride-ra Budapest partjainál.

„Kompország, Kompország, Kompország: legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza.” (Itt a 2050-ben érettségiző nebulóknak kéretik a kütyüjükön Adyt megkeresni, vagy erősen a komp szóra gondolni, hogy Alexájuk felmondja nekik az Ady-írást.) Ennyivel ki is pipálhatjuk az akkoriban virágzó, de a magyar helyzetet csak részlegesen – vagy sehogy sem – leírni képes „unortodox”, „nepotista”, „maffia” és „hibrid” kategóriákat.

Mi sem illusztrálja jobban Magyarország kompország mivoltát, mint a World Value Service 2010-2014 közötti adatfelvételi hullámban készített kulturális térképe. (Következő feladat: vetítse a 2050-ben érettségiző diák Közép-Európa földrajzi térképére e kulturális térképet. Csak semmi pánik, kezdje a szomszédos országok megkeresésével. 

és ott tartós túlélésre rendezkedett be.)

Mit is mutat ez a térkép? Két fő dimenzióban, az egyénileg és a közösségekről vallott értékek szerint sorolja be az egyes országokat. A vízszintes – egyéni – tengely baloldalán a „mínuszos”, csak a túlélésre elegendő értékek az erősek, mint például az anyagi vagy fizikai biztonság. Jobbra haladva, a pluszértéket kapnak az önkifejezés olyan beállítódásai, mint a politikai és társadalmi részvétel, a tolerancia, vagy éppen a környezetvédelem.

A függőleges – közösségi – tengely alsó részében a tradicionális értékek viszik a prímet, azaz a család, a nemzeti büszkeség és a vallásosság. Ebben a tartományban kifejezetten elítélik a válást, az abortuszt vagy például az eutanáziát. A pluszos értékek felé haladva a világi, racionális értékek dominálnak inkább.

A 2000-es években sokat törték a fejüket a tudósok (mert már ők is alig olvastak Adyt), hogy vajon miért sodródott Magyarország ilyen messze a nyugati kultúrájú országok többségétől. Megállapították, hogy ez semmilyen kapcsolatban nem áll a magyar gazdasági fejlettséggel, sőt, ahhoz képest jóval zártabb értékvilággal szembesültek. Demográfiai magyarázatot sem találtak: öreg és fiatal, nő és férfi, iskolázott és iskolázatlan, mindegy, attól még „kőfejű”.

A finomabb elemzések arra jutottak, hogy „a vélemények kifejezésének viszonylag alacsony fokú és inkább passzív formája jellemzi az országot” – lefordítva, hallgat és igazodik a magyar. Még azt a szellemes mutatót is kitalálták, amely GDP-arányosan is alacsonyabb értékeket hozott ki a szabadságjogokat védelmezők esetében Magyarországon, mint más, hasonló GDP-vel rendelkező országokban. Pofás kis mutató volt, mindenki elhiheti. A civil kurázsiról és a demokráciáról olyan lesújtó volt a magyarok véleménye, mint az oroszoké vagy a bolgároké.

A komp a 2010-es évek végére „nyugat” felé szinte mindent kivitt, ami egy kreatív, nyitott, toleráns, gondoskodó társadalomhoz szükségeltetik – beleértve az autógyártó cégek brutális nyereségét és közel félmillió magyart.

És amikor épp fordult, szinte semmi sem volt a rakományban, ha csak az álhíreket terjesztő modern technológiákat nem számítjuk oda. Bár azok egy része is a „keleti” révből jutott be az országba. Ez a komp vitt át több, mint 400 ezer menekültet 2015-ben „délről” „nyugatra”, és kapott érte – megrendelésre – idegengyűlöletet gerjesztő szlogeneket onnan. „Keletről” pedig beszállította azokat az elnyomási praktikákat, amelyek e gyűlöletre egy társadalmat fogékonnyá tesznek.

Orbán első országlása idején, 2000-ben még sokan felkapták a fejüket azon, hogy a millenniumi ünnepségek leple alatt a magyar koronát a Nemzeti Múzeumból a parlamentbe szállították, ahol 2012-ben Adigzsi Tuva sámán áhitattal körbetáncolta azt. Az első, 2008-as Kurultáj találkozót még volt, aki gyermekes hagyományőrző bohóckodásnak vélte, ám tíz évvel később, az akkori jegybankelnök, Matolcsy György sugallatára már egyre többen kezdtek egy kis piros, japán pontot felfedezni csecsemőjük fenekén. Állítólag százból legalább harmincan. 2019 őszén pedig a magyar kormányfő posztszovjet diktátorok és Erdoğan társaságában kipcsakozott önfeledten az ún. türk csúcstalálkozón.

Kovács Éva szociológus, a bécsi Simon Wiesenthal Központ kutatási igazgatója, a budapesti Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos tanácsadója. Szociológiát és közgazdaságtant tanult Budapesten, szociológiából doktorált, majd habilitált. Kutatási területe a kelet-európai holokauszthoz, illetve a magyarországi és szlovákiai zsidó emlékezetpolitikához kapcsolódik.