Min veszekednek az EU-s pénzek körül a tagállamok, és hogy jönne ki ebből Magyarország?

Szerző: Illés Gergő
2020.02.04. 16:32

Több pénzt akarnak Brüsszeltől a kohéziós pénzek legfőbb kedvezményezettjei, tizenöten a hétvégén Portugáliában alá is írtak erről egy deklarációt. Csak épp úgy tűnik, a nettó befizetők már torkig vannak a leszakadt régiók kistafírozásával: az osztrákok már vétóval fenyegetnek, és áttételesen lényegében már Angela Merkel is felvetette ennek a lehetőségét. Mi lesz így a következő költségvetéssel? Utánajártunk.

Min veszekednek az EU-s pénzek körül a tagállamok, és hogy jönne ki ebből Magyarország?

Egy rejtélyes, tizenhéttagú csoport tartott megbeszélést a hétvégén Portugália egyik elmaradott, agráriánus városában, Bejában: magukat a Kohézió Barátainak nevezik, és leginkább hétévente lehet róluk hallani. Igaz, a tizenhét tagállami vezető nagy többségét sok minden nem is köti össze egymással: Portugáliának normál esetben nem sok köze van Magyarországhoz, ahogyan Görögországnak sem Lettországhoz, vagy épp a máltaiaknak a csehekhez.

Valamiben azonban egyeznek az érdekeik: több pénzt akarnak Brüsszeltől.

Ők ugyanis az európai felzárkóztatási pénzek fő kedvezményezettjei: hétévente, mikor az uniós tagállamok vezetői összeülnek, hogy kidolgozzák az – immár csak – huszonhéttagú blokk többéves költségvetését, rendszerint ők azok, akik erőteljesen lobbiznak azért, hogy nehogy csökkentsék az adott költségvetési ciklusra szóló felzárkóztatási, kohéziós és agrárpolitikai támogatásokat.

A „Kohézió Barátjának” számít a V4-ek mellett a három balti állam, valamint a románok, a bolgárok és szlovének, öt déli állam – Ciprus, Görögország, Málta, Spanyolország és Portugália, de a portugáliai Bejában tartott ülésen képviseltette magát Olaszország és Horvátország is.

A tagállamok szombaton kiadott közös nyilatkozatukban többek között követelik, hogy:

+ A 2021-2027-es költségvetési időszakban a kohéziós politikára adott támogatás ne legyen kevesebb, mint a 2014-2020-as periódusra adott pénzek, mivel „egy tagállam sem szenvedhet el éles és aránytalan csökkenést a kohéziós elosztásokban”.

+ Nagyobb rugalmasságra van szükség a pénzek felhasználási feltételeit tekintve.

+ Új költségvetési eszközöket kell létrehozni a kohézión felül,

például a klímaváltozásra felkészítő „Igazságos Átalakulási Alapot”, vagy épp egy versenyképességi és egy reformalapot.

+ Ezek támogatását viszont semmi esetre sem szabad a kohéziós, vagy a közös agrárpolitika kárára megvalósítani.

Mit szeretnének tehát a kohézióbarátok?

Egy olyan költségvetést, melynek keretében legalább annyi pénzt kapnak felzárkóztatásra, mint a mostani költségvetési ciklusban – António Costa portugál miniszterelnök elmondása szerint hét évre elosztva legalább 300 milliárd eurót, vagyis jó 100 billió (!) forintot jelentene.

ANTÓNIO COSTA PORTUGÁL KORMÁNYFŐ (KÖZÉPEN) AZ ÜLÉSEN / TWITTER

Ezen felül pedig azt szeretnék, hogy a jelenlegi pénzcsapokon kívül jöjjenek létre további alapok még több megpályázható pénzzel – de ettől függetlenül a kedvezményezettek számára kulcsfontosságú agrárpolitikai és kohéziós pénzek ne csökkenjenek. António Costa sajtótájékoztatóján még a morális kártyát is bedobta, hogy még több uniós pénzt próbáljon kialkudni, mondván, hogy egy nappal a brexit után „szimbolikus jelentősége van” a kohéziónak és az uniónak.

Brexitezéstől brüsszelezésig: így próbálnak pénz kérni a szegényebb tagállamok

Costa egyébként különösen élen jár abban, hogy egyengesse a Kohézió Barátainak útját: tavaly ősszel sikerült kilobbiznia, hogy a portugál biztosjelölt kapja meg a kohéziós és reformügyi tárcát az Európai Bizottságban. Nem véletlen a törekvés, hiszen az elmúlt költségvetési periódusban Portugáliában az állami beruházások több, mint 84 százaléka a kohéziós pénzek segítségével valósult meg, ez a legmagasabb érték az EU-ban.

Persze ahány tagállam, annyiféleképp lehet egy adott vezető kohéziópárti. Ugyanis a „hé, Brüsszel, több pénzt akarunk” egy teljesen ideológiamentes üzenet, amely még egy Orbán Viktort is összeköthet a baloldali portugál kormánnyal. Igaz,

az érdekszövetséget – lévén, hogy semmi más nem köti össze, mint a pénz – könnyű is megtörni:

hiába képviseltették magukat Bejában a horvátok és az olaszok is, ők nem is írták alá a feljebb idézett deklarációt. A tagállami kormányon is múlik, milyen mázzal önti le a kohéziópártiságot: a portugál szocialista Costa a brexittel érzékenyített, a lengyel konzervatív Mateusz Morawiecki is a briteket hozta fel, mondván, ha csökken a költségvetés, az növelheti az EU-ellenes nézeteket a kontinensen, egyébként is, „az EU jobb annál” a költségvetési javaslatnál, ami jelenleg az asztalon van.

Orbán Viktor pedig nyilvánvalóan a brüsszelezős kártyát húzta elő, mikor úgy nyilatkozott: „az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben elrontották”, később pedig azt mondta, már az elmúlt hét év költségvetése is igazságtalan volt a szegényebb tagállamokkal – így Magyarországgal – szemben, nem is beszélve a mostani tervekről. Persze az igazságtalanságot is érdemes a helyén kezelni:

Lengyelország után Magyarország kapta a második legtöbb kohéziós forrást egy főre vetítve az EU-n belül az elmúlt hét évben.

A szabályokat nem a szegényebb tagállamok írják

Hanem a gazdagok, akik az egész költségvetési buliért állják a cechet. Nekik pedig a jelek szerint elegük van a felzárkóztatási támogatásokból. A nettó befizetők – vagyis azok a tagállamok, akik többet adnak az uniós büdzsébe, mint amennyit visszakapnak belőle – leghangosabb szószólója az osztrák Sebastian Kurz lett. Ő ugyanis már szombaton bejelentette, ha Ausztriának túl sokat kéne fizetnie a közösbe, akkor kész lenne vétózni.

ORBÁN CHARLES MICHELLEL, AZ EURÓPAI TANÁCS ELNÖKÉVEL / FACEBOOK

De mennyi is az a túl sok? Kurz már az Európai Bizottság azon javaslatát is elfogadhatatlannak tartja, mely az unió bruttó gazdasági bevételének (GNI) 1,11 százalékát kitevő befizetést írna elő a tagállamok részére. A Bizottság nem véletlenül kér többet: a britek távozásával az egyik nagy nettó befizető hagyta ott az Európai Uniót, így valahogy pedig be kéne tömni a költségvetésen emiatt keletkezett lyukakat.

A nettó befizetők pedig érthető módon vonakodnak ezt megtenni: számukra a prioritás az lenne, hogy az EU minél többet költsön innovációra, környezetvédelemre, kutatás-fejlesztésre, magyarán

olyan dolgokra, amelyek növelik a blokk hozzáadott értékét és ezáltal a komplett Európai Unió versenyképességét a világpiacon, és nemcsak a hátramaradt régióknak kedveznek.

A másik cél, hogy minél kevesebb pénz csorogjon el a még mindig méregdrága és protekcionista közös agrárpolitikára. Épp ezért is szajkózzák hétévente a nettó befizetők, hogy a GNI 1 százalékánál többet ők semmiképp, soha nem hajlandók befizetni, majd végül kiegyeznek egy számukra kicsit drágább kompromisszumban.

Az 1 százalékot leghangosabban hajtogató osztrákok például jelenleg Kurz szerint 1,03 százalékot fizetnek, míg Magyarországnak elég 0,85 százalékot betennie a közösbe. A finn elnökség által tavaly decemberre kidolgozott 1,07 százalékos terv pedig olyan csapnivalóan sikerült, hogy az a finneken kívül senkinek nem felelt meg: a Kohézió Barátainak alacsony, a nettó befizetőknek pedig túl magas volt az összeg, az Európai Parlament pedig látványosan megsértődött, és a finn költségvetési javaslat láttán be is fagyasztotta a tárgyalásokat.

A tizedszázalékok, amelyek százmilliárdokról döntenek

Az Európai Parlament persze hangos, de a költségvetés elfogadásában a befolyása a nullához közelít.

A tárgyalásokba ugyanis az EP-t egyáltalán nem vonják be, azt főként a tagállami kormányfők alkudják ki egymás között a Bizottság koordinálásával. Az EP egyetlen ütőkártyája, hogy a már elkészült hétéves költségvetési javaslatról plenáris szavazást kell tartani, melyen a képviselők vagy igent, vagy nemet nyomhatnak en bloc az egész javaslatra.

Persze az EP nem is tett sokat érte, hogy a tagállamok komolyan vegyék: egy olyan javaslatot tettek ugyanis le az asztalra, amely 1,27 százalékos GNI-arányos befizetést követelne meg, ezzel nem túlzás állítani, hogy a Parlament egy időre kiírta magát a költségvetési harcról szóló tárgyalásokból. Hiszen bár külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy pár tized- vagy századszázalékról van csak szó, ezek lefordítva súlyos eurómilliárdokat jelentenek: a finn elnökség 1,07 százalékos javaslata és a parlamenti 1,27 százalék között jó 200-250 milliárd euró is lehet a különbség, ez pedig nem az az összeg, amit a garasoskodó tagállamok zokszó nélkül kicsengetnének.

SEBASTIAN KURZ ÉS ANGELA MERKEL HÉTFŐN BERLINBEN / OSZTRÁK KANCELLÁRIA

Az EP is próbál racionálisan érvelni: szerintük a tagállamok újabb és újabb hatásköröket próbálnak átruházni az EU-ra, viszont, ha nem hajlandóak megfizetni ennek az árát, akkor azzal végső soron az unió összes állampolgárának okoznak csalódást, hiszen az Európai Bizottság által megígért rengeteg dologból – például a nagy hanggal beharangozott európai klímacsomagból – pénz nélkül lesz semmi. Ráadásul az uniós szakzsargonban már régóta hangoztatott közhely, hogy

végre a költségvetést az EU-val szembeni elvárásokhoz kéne rendelni, és nem az elvárásokat a költségvetéshez.

Az EP tervének irrealitását ugyanakkor mutatja, hogy a tagállamokon mindig kicsit felülígérő Bizottság is „csak” 1,11 százalékot kér, és már ez is elég volt arra, hogy Kurz vétóval fenyegetőzzön. Sőt, már Orbán Viktor is beszállt a vétózók kórusába, mikor belengette, hogy „a költségvetés minősége fontosabb, mint az elfogadásának időpontja”.

Készüljünk egy kisebb költségvetésre

Úgy tűnik, Orbán Viktor és a többi kohézióbarát tagállam bármilyen hangosan is kapálózik, véget ér a kohéziós Kánaán: az európai bizottsági javaslat is tizedével nyesné meg a kohéziós pénzeket, a finn elnökség pedig még egy ennél is brutálisabb, 12 százalékos csökkenést jelentő tervezettel állt elő tavaly decemberben, habár a finnek tervezetét a lehető legrövidebb úton söpörték le az asztalról. A bécsi Kurier napilap úgy tudja, a kompromisszum valahol 1,08 százalékos GNI-befizetés környékén lehet, ami bár magasabb, mint a nettó befizetők által követelt 1 százalék, de talán úgy még a kedvezményezettekkel is el lehet fogadtatni.

Az Európai Számvevőszék az Európai Bizottság adatai alapján úgy számolta, csupán hét tagállamnak jutna több kohéziós forrás az előző költségvetési periódushoz képest, tizennégynek kevesebb, hatan pedig körülbelül ugyanannyit kapnának.

A legnagyobb vesztesek között az előző hét év legnagyobb nyertesei vannak:

a V4-ek közül a magyarok és csehek majdnem negyedével kevesebb kohéziós forrásban részesülnének, ez majdnem 6 milliárd euróval kevesebb kohéziós pénzt jelentene nekünk,

ennél többet, majdnem 20 milliárdot már csak a lengyelek buknának a tervezet szerint.

VÉGLEGES KÖLTSÉGVETÉS MÉG NINCS, DE A TERVEK SZERINT NAGY VONALAKBAN ÍGY VÁLTOZNÁNAK A KOHÉZIÓS TÁMOGATÁSOK 2021-2027 KÖZÖTT A MOST LEZÁRULÓ HÉT ÉVHEZ KÉPEST. FORRÁS: EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK

De nem örülhetnek a várhatóan szintén jelentős forrásoktól eleső szlovákok, csehek, észtek, litvánok és máltaiak sem, sőt, még az egyik legnagyobb nettó befizető Németország is kohéziós forrásainak ötödét bukná el. Románia, Bulgária és Görögország lenne a legnagyobb nyertesek között, nekik 8 százalékkal jutna több kohéziós pénz, de pluszban vannak az olaszok, a finnek, a spanyolok, de még Ciprus is.

Vagyis azokat a tagállamokat vennék le most az uniós pénzcsapokról, ahol az állami beruházások többsége eddig uniós finanszírozásból valósult meg – Magyarország esetében 55,5 százalék, de például a várhatóan szintén sokat bukó litvánoknál 74,4 százalék az ilyen beruházások aránya.

Lehet, hogy már késő közös nyilatkozatokat kiadni

Az Európai Tanács február 20-án, vagyis alig több, mint két hét múlva ül össze egy rendkívüli ülésre, hogy megvitassa, mégis mi legyen a következő hétéves pénzügyi kerettel. Ez egyébként sem sok idő,

arra pedig különösen kevés, hogy a kohéziópártiak megpróbálják a feje tetejére állítani az egész költségvetési javaslatot.

Persze fontos, hogy a Kohézió Barátai közül tizenöten be tudtak állni egy közös álláspont mögé, de ennek erejét nagyban gyengíti az olasz és a horvát aláírás hiánya: előbbi mégiscsak az EU alapító – s egyben egyik legnagyobb – tagállama, utóbbi pedig az EU Tanácsának soros elnöke.

José Manuel Fernandes, a portugál jobbközép Szociáldemokrata Párt EP-képviselője annyiban persze örült annak, hogy a miniszterelnök Costa végül összehozta Bejában a találkozót, hogy legalább sikerült egy közös álláspontot kialakítani. „Jobb későn, mint soha” – nyilatkozta. Ugyanakkor szerinte kicsit már kicsit elkésett a találkozó: „ennek az ülésnek már azelőtt meg kellett volna történnie, hogy a Bizottság bemutatta volna a saját tervezetét azért, hogy befolyásolni tudja azt”.

BORÍTÓKÉP: Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek