Azzal, hogy a britek mennek, a konfliktusok még maradnak. Az európai politikát továbbra is az érdekek határozzák meg, amelyek London lelépésével se lettek változtak meg.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
David Cameron egykori brit konzervatív kormányfő évekkel ezelőtt úgy akart választást nyerni, hogy lekenyerezi a szigetországban mindig is erős EU-elleneseket: ezért népszavazást ígért nekik. Cameron ugyanis abban bízott: ezt úgyis a maradáspártiak nyerik meg, ezzel pedig nemcsak hatalmát, de országa EU-tagságát is végleg bebiztosítja.
Fogalmazzunk úgy: elszámolta magát. 2016. június 24-ének reggelére kiderült: hajszálnyival, de győztek a kilépéspártiak. Egyrészről ez nem volt teljesen meglepő, elvégre Nagy-Britanniában mindig is erős volt az EU-szkepticizmus, a Murdoch-média évtizedek óta terjesztette hazugságait az unióról, ennek egyik szereplője volt maga Boris Johnson is, aki a kilencvenes évek elején a The Daily Telegraph revolverújságírójaként Brüsszelből írta nagyon sokszor szemenszedett valótlanságait az uniós döntésekről és intézményekről. Azaz egy nagyon is megdolgozott közvéleményre eresztette rá Cameron teljesen önös hatalmi szempontból a brexitnépszavazást. Másrészről viszont mindenki meg volt lepve, ezt bizonyítja: senkinek nem volt nagyon terve, hogy akkor mit is jelentene a kilépés.
Mi volt a kérdés?
Ezen a ponton elidőzhetünk azon a kérdésen, hogy lehet-e bármiről népszavazni. Vélhetően nem, mert a népszavazás eleve csak kivételes formája a képviseleti demokráciának, ha főszabállyá válik, az a többség diktatúráját és nem a demokrácia minőségi javulását eredményezi.
(igaz, a mai magyar alkotmányos rend a kilépésról, lévén nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettség, nem engedne népszavazást). Azonban ilyenkor világosan kell megfogalmazni a kérdést. Amikor egy ország belép az EU-ba, az is sok bizonytalanságot jelent, de ott azért lehet tudni, mik azok a szabályok, amelyek azután érvényesülni fognak.
A kilépés viszont egy black box – amint a brexitnépszavazás utáni három és fél év is mutatja: ember nem tudta és tudja, mi következhet belőle. Norvégia és Svájc mintájára társul Nagy-Británnia az EU-hoz? De ez sok tekintetben akár a tagságnál is szorosabb lenne, elvégre Svájc – ellentétben a még EU-tag Nagy-Britanniával is – tagja a schengeni övezetnek például.
Vagy minden kapcsolat megszűnik, és a kereskedelmet a legminimálisabb, azaz a WTO általi standardok határozzák meg, amivel az EU és a szigetország közötti kereskedelem bonyolultabbá válna, mint akár csak számos szubszaharai országgal? És egyébként is: mi lesz Nagy-Britannia azon részeivel (konkrétan Anglián kívül az összes nemzetrésszel), amelyek az EU-ban szeretnének maradni? Ők akkor maradhatnak?
Így lett a brexit a jobbosok témája
Egyrészről vannak a brexitnek balos támogatói is, elvégre ne feljtsük: az angol munkásmozgalom hagyományosan szkeptikus volt a neoliberálisnak és korporativistának tartott EU-val szemben. A Labour azonban megosztott lett, nem akart és mert beleállni a brexitbe – átvéve a kilépéspártiság tematizációját –, mert attól tartott, egy EU-n kívüli Nagy-Britannia nem szocialista paradicsom lenne (ahol az államosításoknak már nem állhat útjába az EU-jog), hanem inkább egy neoliberális. Ettől annyira féltek, hogy ez végül be is következett: a brexit egy jobboldali agenda lett, noha kevés baloldali – mint például az Azonnalin többször is előforduló Claire Fox (már csak egykori) EP-képviselő – megmaradt mellette.
A brexit leginkább azonban két tábort jelent ma: a globalista jobbosokét, akik levetve az EU-jogot az országot még nyitottabbá, neoliberálisabbá, vadkapitalistábbá tennék; és a bezárkózó jobbosokét, akik falakat emelnének mindenhova. Boris Johnson az utóbbi retorikát használja, de az első opción – a neoliberálison – dolgozik. Mivel a retorika dönt mára a politikában,
A brexit végül péntek éjfélkor megtörtént, de egy másodpercig se gondoljuk, hogy többet tudunk a folyamat kimeneteléről, mint pár hónappal korábban. Johnson gyakorlatilag retorikailag (formailag) vitte ki országát az EU-ból. Igen, most már tényleg hivatalosan se tagok – de ettől még alig változik valami, mert most még jön (egy tetszőlegesen nyújtható) tizenegyhónapos átmenet, ami annyira átmenet, hogy a britek még az EU-költségvetésbe is befizetnek.
Azaz február elseje után se tudjuk, hogy végül is mi az a brexit, amire 2016 nyarán egy hajszálnyi többség – számos hazugság és vágyálom hatására – igent mondott.
Azzal, hogy a britek mennek, a konfliktusok még maradnak
Nagy-Britannia kilépésétől sok EU-párti remélte, hogy az EU összébb húzódik. Ez azonban nem látható, a korábbi frontvonalak megmaradnak, csak esetleg a centralizmust mindig blokkoló London szerepét más fővárosok – például Bécs vagy Hága – vehetik át. Sebastian Kurz osztrák kancellár már be is jelentette: ha növekedne a nettóbefizetők terhe, akkor ő vétózni fogja az EU-költségvetést.
Eközben Párizs viszont arra lát esélyt, hogy egy napoleóni húzással vegye át az EU irányítását: egy olyan EU-ét, amit Macron nemhogy nem bővítene, de inkább kisebbé tenne. Eközben viszont akár szövetsége lehet Berlinnel és az oroszellenesekkel szemben Orbán is.
Éppen ezért – legyen ma bármennyire is elképzelhetetlen – nem biztos, hogy a brexit volt az utolsó exit, noha ma még a szélsőjobboldali pártok se nyíltan EU-ellenesek (hivatalosan az EU-ból való kilépést a holland fasiszta dandy, Thierry Baudet tízszázalékos Demokráciáért Fórumja szorgalmazza csak).
Ahogy Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője (az Azonnali többségi tulajdonosa) az Azonnali pénteki brexitváró beszélgetésén mondta: nem lehet sem tudni, sem előre kiszámolni, hogy egy kampánnyal milyen érzelmeket lehet bárhol, akár Magyarországon is, felkorbácsolni az EU-val szemben.
Orbántól például ne várjunk felelős magatartást, a hatalomért és a pénzért ő bármilyen lépésre hajlandó lenne. Ma persze még az EU-n belül van több hatalma és pénze, de ha ez változik, ugyanolyan gyorsan kezd el a revolvermédiája lőni az EU-ra, ahogy pár hét alatt fordult a migránsellenesség cigányellenességbe.
Az Azonnalin nagyon sok cikkben segítettünk nektek megérteni a brexittel kapcsolatos folyamatokat. Írtunk arról, mit veszít az EU a brexittel; mit várnak a helyi magyarok a kilépés utáni világtól. Csináltunk interjút thatcherista kilépéspártival, skót nacionalistával és északír katolikus politikussal, akik révén láthatjuk: egy hihetetlenül megosztott Nagy-Britannia hagyta el az uniót pénteken. Itt látható az összes anyagunk a témában. Ha Techet Péter többi cikkét olvasnád, akkor pedig ide kattints!
Ez a cikket már reggel hétkor megkapták a postaládájukba azok, akik feliratkoztak a Reggeli feketére, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.