Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #8

Egy 2050-es tankönyv fejezetét nem csak Orbán megítélésének későbbi változása, de a források hiányossága is meghatározza. Egry Gábor mégis kísérletet tesz arra, hogy a forráskritikai problémákkal is számot vetve vázolja fel, mi kerülhet be a 2010-es évekről egy harminc évvel későbbi, a műfaj miatt eleve leegyszerűsítően fogalmazó tankönyvbe.

Idéntől minden nappal közelebb leszünk 2050-hez, mint 1990-hez. Az Azonnali a magyar (és részben európai) történetírásnak akar segíteni: mit fog írni a mögöttünk hagyott 2010-es évekről harminc év múlva egy történelemkönyv? Ezért kértünk fel különféle történészeket – az USA-tól Magyarországig, a széljobbtól a szélbalig –, hogy a maguk tudása alapján helyezzék el a most lezárt tizes éveket Magyarország történelmében.​ A nyolcadik részben Egry Gábor történész írta ezt meg nekünk.

+ + +

Az Azonnali körkérdése egy ügyesen felállított csapda, hiszen a történészek a múlttal foglalkoznak, és jó esteben ehhez még a jelent akarják megérteni, miközben

A történetírás, és még inkább a tankönyvek alapvetően ebből a visszatekintő pozícióból döntik el, miként beszélnek a múltról, mit jelenítenek meg és mit hagynak ki belőle. Ráadásul a történetírásnak van néhány törvényszerűsége is, ami ugyancsak befolyásolja majd, miként közelítik meg a 2010-es éveket 2050 körül.

Az egyik ezek közül a kényszer, hogy mindenről mondani kell valamit, amit nem segít elő az Orbán-kormány titkolózása (nincsenek rendes jegyzőkönyvek a kormányülésről, ahol megbukik a Fidesz, ott megkísérli letörölni a működésének nyomait, stb.). Csakhogy ez soha nem sikeres, legalábbis abban az értelemben nem, hogy ha egyszer egy történeti kérdést feltesz valaki, arra válasz is születik. Ha pletykák, összeesküvés-elméletek, információtöredékek alapján, akkor úgy. És minél kevesebb forrás marad fenn, annál nehezebb lesz ezeket forráskritikának is alávetni. Ne csodálkozzunk tehát majd 2050-ben,

A másik törvényszerűség a történetírás revíziós ciklusai, ezek még konszolidált rendszerekben is jelentkeznek, pusztán azért, mert mindig lesznek, akik többre vágynak annál, hogy szajkózzák azt, amit mások, vagyis amit a kánon már elmondott. És éppen a források eróziója, valamint a történetírás számára is nélkülözhetetlen szelekció miatt alapanyaguk is lesz hozzá. Persze az, hogy ez a revizionista irányzat mikor és milyen irányba jelentkezik, attól is függ, hogyan és mikor ér véget az Orbán-rezsim.

Ugyanakkor azt is látni kel, hogy a tankönyvek a történetírásnál jóval feszesebbek és lassabban változnak, alapvető struktúrájuk is sokáig hasonló, próbálnak hosszabb távú folyamatokat megjeleníteni, ami segítheti a részletek elsüllyedését. Például azt gondolom, hogy

Végülis a modern magyar történelem minden korszakát meg lehetne írni a korrupció történeteként is, és mégis, a Dési-Lukács peren és Vass József népjóléti miniszter ügyén kívül más nagyon nem kerül bele a tankönyvekbe. Mészáros Lőrincnek talán van rá esélye.

A legfontosabb nagy, strukturális trendek viszont éppen azok, amelyeket az Orbán-kormány is befolyásolni akar: a demográfiai átmenet újabb szakasza és a szekularizáció, amin elsősorban az intézményes és hittételeknek megfelelő vallásosság visszaszorulását értem, nem pedig azt, hogy fokozatosan mindenki racionális alapon cselekvővé válna. Ezekhez csak most, az évtized végén zárkózott fel a klímaváltozás, ez inkább a következő évtized nagy kérdése lesz. Ezeket

A demográfia kapcsán eddig csak igazolta az amúgy is érvényesnek tartott paradigmát, hogy anyagi ösztönzéssel legfeljebb ideiglenes javulást lehet elérni, utána pedig évről évre egyre többe kerül még ennek a fenntartása is.

A szekularizáció kapcsán sem látszanak az eredmények társadalmi szinten, hiába az egyházi intézményrendszer kiterjesztése és az egyes társadalmi csoportok körében erősödő vallásosság. Mindez azonban a társadalom polarizációjával járt együtt, részben azért, mert a Fidesz is elsősorban (hasonlóan a világ többi nacionalista-populista politikusához) identitáspolitika révén egyesíti sokszínű táborát. Ez a megosztottság, vagyis az,

Ha a rezsim fennmarad és lassan átalakul, akkor a revíziós ciklus miatt, ha megbukik, akkor pedig azért, mert az új rendszer így fogja magát – nem alaptalanul – legitimálni.

A magyar állam teljes legyengítése viszont része lesz a tankönyveknek, mivel ez 2050-ig biztosan vissza fog ütni. Hiszen Orbán patrimoniális-rendies berendezkedése még csak nem is a neoliberális bürokráciacsökkentést követi, ami az üzleti élet működését vinné át az államra (bár azt gondolom, 2050-ig ez is kifullad majd), hanem a társadalmi autonómia minden formájának megfojtásán és egyszemélyi vezetésen alapul, ezt pedig nem stabilizálja a kommunikáció és az információáramlás felgyorsulása, mert az autonómia igénye előtört, még a legkisebb településeken is, már az évtized utolsó önkormányzati választásán.

A tankönyvek a gazdaságról és gazdaságpolitikáról enyhén pozitívan fognak beszélni, tekintettel a GDP és a foglalkoztatás növekedésére, noha éppen az ortodoxiát, a 2010 utáni második, hagyományos megszorító csomagot, illetve a következő időszak jegybanki mennyiségi lazítását fogják kiemelni. Ennél részletesebb elemzés, esetleg néhány intézkedés felsorolása kivételével, pláne kritika igen ritkán kerül egy tankönyvbe, de még egy szintetizáló történeti monográfiába sem. Emellett a klímaváltozásra adott reakció lehet bírálat tárgya.

Mindez pedig Európa és az EU teljes elbizonytalanodása közepette zajlott: lényegében nem tudják, mit kezdjenek magukkal, és éppen ez tette lehetővé, hogy Orbán Viktor a jövőt előre látó politikusként, illetve annak rémeként jelenjen meg az évtized végére az európai nyilvánosságban is. 2050-ben vélhetően többet fognak írni arról, hogy ez inkább látszat volt, mint valóság, ha a tényleges befolyást nézzük, de

Ugyanakkor Európa elbizonytalanodása és az erre adott reakció nem teremt biztonságot, és ezt a világ felemelkedőnek látott hatalmaival kialakított kapcsolatok sem adják meg, főként azért, mert láthatóan aszimmetrikusabbak, mint az EU és Magyarország kapcsolata. Harminc év alatt pedig az ideológiai inga eddig is mindig visszalengett, előlegezzük meg, hogy most is ez történik majd.

Egry Gábor történész, a Politikatudományi Intézet főigazgatója. Történelemből doktorált az ELTE-n, 2018 óta az MTA doktora. Kutatási területe a a kelet- és közép-európai kisebbségek és a nacionalizmusok történetéhez, kiemelten a két világháború közti Erdélyhez és Csehszlovákiához kapcsolódik. A Habsburg Birodalom felbomlása utáni átmeneti időszakot kutató csoportot vezet, amely 2017 óta az Európai Kutatási Tanács (ERC) finanszírozásában tekinti át az utódállamokat.