Még nem tudunk eleget ahhoz a koronavírusról, hogy meg lehessen nyugodni

Eddig kevesebben gyógyultak fel teljesen a koronavírusból, mint ahányan belehaltak. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül pánikolni kell, de legyinteni se kellene, hogy úgyis alacsony a halálozási ráta. Ezt ugyanis egyelőre valójában nem ismerjük pontosan, ahogy a továbbfertőződési arányt sem. Ha pedig ilyen fontos dolgokat nem tudunk a vírusról, akkor nem ártana óvintézkedéseket tenni.

A napokban a koronavírussal kapcsolatban megjelent hazai cikkek még mindig inkább a nyugtatásra, a pánikkeltés megelőzésére helyezték a hangsúlyt. Pánikolni persze nem kell, de a valós helyzet az, hogy nincsen még elegendő információ a birtokunkban a vírusról ahhoz, ami alapján nagy valószínűséggel meg lehetne mondani, mennyire lesz komoly ennek az egésznek a lefutása. A legfőbb ismeretlen a fertőzés halálozási aránya, és itt az eddig megjelent 1-2 százalékos becslések igen félrevezetőek.

Az alábbiakban a rendelkezésre álló tényadatokat kizárólag a mainstream (nyugati) médiában már megjelent vagy megbízható, tudományos forrásokból származó információk alapján mutatom be, és amellett érvelek, hogy legalább 1-2 hétre fel kellene függesztenie Magyarországnak a kínai repülőjáratok fogadását, az onnan érkező embereket pedig karanténba helyezni.

Bizonyos helyzetekben más epidemiológiai szempontok is vizsgálandók (például a populáció mekkora része immunis vagy azért, mert átesett már a fertőzésen, vagy azért, mert oltást kapott), de ezek a teljesen új kínai koronavírus esetében nem relevánsak.

Még nem tudjuk, mekkora a halálozási ráta

Amikor ezt a cikket írom, akkor a John Hopkins Egyetem interaktív vírustérképe szerint világszerte (főként Kínában) 7 783 igazolt fertőzésre jut 170 haláleset. Ez 2,2 százalékos halálozási aránynak felel meg, és számos médiumban hivatkoznak is erre, mondván: a halálozási arány nem olyan vészes, például sokkal kisebb, mint a SARS-vírus 10 százalékos, vagy a MERS-vírus 34,4 százalékos halálozási aránya. Csakhogy ez a következtetés egyszerűen téves.

Hogy miért, azt talán az infotérkép jobb felső sarkában található szám mutatja a legjobban: itt a „total recovered” rubrikában, vagyis a gyógyult betegek számánál jelenleg 133 fős adatot szerepeltetnek. Vagyis eddig valójában kevesebben gyógyultak ki a betegségből, mint ahányan meghaltak benne, a többiekkel – az összes igazolt fertőzött 95 százalékával – még nem tudjuk, mi lesz.

Akinek a tekintélyérvek számítanak, ugyanerről beszél Maria Van Kerkhove, a WHO szakértője (idézi a BBC itt), de a CNN-en a John Hopkins egyetem szakértője is (4:11-től): egyelőre alacsonynak tűnik a halálozási ráta, de még nem tudjuk, hogy a végleges mennyi lesz, mert még sok betegről nem derült ki, hogy végül felgyógyul-e, vagy meghal.

Hogy az aktuális halálesetek számából egy felfutóban lévő járvány halálozási rátájára következtetni mennyire tévútra vihet, ahhoz tekintsük a következő példát (ezt már én teszem hozzá):

És egyes páciensek egyedi esetei arra mutatnak, hogy a kínai koronavírus lassan fejti ki hatását: az eddigi legfiatalabb áldozat, egy 36 éves férfi január 9-én került a kórházba és akkor már 3 napja lázas volt – mégis, csak január 23-án, vagyis majdnem három héttel később halt meg. És ő nemcsak fiatal volt, de egyéb egészségügyi problémái sem voltak korábban.

Éppen ezért egyelőre óvatossággal kellene kezelni azt az egyébként reménykeltő tényt is, hogy az Európában és Amerikában azonosított betegek egyelőre a hírek szerint jól vannak. Jennifer Nuzzo, a Hopkins Egyetem kutatója is ezt veti fel ebben az interjúban: „Az egyik rejtély, hogy a Kínán kívülről jelentett esetek többségénél a betegség lefolyása viszonylag enyhe. Ez hogyan lehetséges? Azért van, mert eleve az egészségesebb emberek vállalkoznak utazásokra? Vagy van valami Kínában, ami valószínűbbé teszi ott a betegség súlyosabb lefolyását? Vagy egyszerűen csak túl kevés idő telt el ahhoz, hogy a súlyos megbetegedéseket lássuk ezekben az országokban is?”

Persze a halálozási rátát azért is nehéz meghatározni, mivel egyelőre nem tudható pontosan, hogy hány olyan megbetegedés történt, amikor a fertőzés lefolyása enyhe vagy akár tünetmentes maradt, és ami ezért az igazoltan fertőzöttek számában meg sem jelenik. Itt napvilágot láttak olyan becslések is, amelyek szerint a fertőzöttek valós száma a sokszorosa a hivatalos statisztikákban ismertetettnek (ami alacsonyabb halálozási rátára utalna).

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO igazgatója azt nyilatkozta, hogy a fertőzötteknek csak a 20 százalékánál jelentkeznek súlyosabb szövődmények, a többiek enyhébb tünetekkel megússzák (ezt ugyanakkor mondta, amikor amiatt is bocsánatot kért, hogy a WHO a múlt héten még csak „mérsékeltnek” minősítette a vírus globális kockázatát a mostani „magas” helyett). Ugyanakkor nem teljesen világos, hogy ezt a véleményét mire alapozta, és mindez hogyan egyeztethető össze a lejelentett alacsony gyógyulási számokkal.

Még legalább 1-2 hét, mire kiderülhet – például a Kínán kívül kezelt betegek tapasztalataiból – hogy mennyire fatális kimenetelű fertőzéssel állunk szemben. Addig, ha a pánikolni nem is kell, de az óvatosság azért nem ártana.

A továbbfertőzési arány viszont egyelőre inkább magasnak néz ki

A másik fontos kérdés, hogy milyen gyorsan terjed a vírus. Az erre szolgáló paraméter az ún. alap szaporodási ráta (R₀), ami azt mutatja meg, hogy egy fertőzött hány újabb fertőzést generál. Ha ez a továbbfertőzési ráta 1 alatt van, akkor a járvány előbb-utóbb magától elcsitul, viszont ha jóval magasabb egynél, akkor a fertőzöttek száma egy ideig – amíg a populáció jelentős része át nem esik a fertőzésen vagy bele nem hal – emelkedik.

A kínai koronavírus esetében az R₀-t az Atlantic által közölt különböző becslések elég eltérő tartományokba helyezik: a WHO 1,4-2,5-et mond, egy kínai csapat 3,3-5,5-öt, egy brit csapat 3,8-at (amit utólag 2,5-re módosított). Ezek elsőre nem tűnnek nagy különbségeknek, de valójában a hatásuk óriási lehet: ha 1,4-es R₀-lal számolunk, akkor egyetlen fertőzöttből 8 fertőzési generáció (mondjuk, feltételezzük: 8 hét) múlva 15 új fertőzött lesz, ha 5,5-tel számolunk akkor viszont 837 ezer!

például R₀=2,4 esetén 8 fertőzési generáció múlva egy fertőzöttből 1 000 új beteg lesz, R₀=2,6 esetén 2 000 új beteg. Ha még tovább megyünk előre az időben, akkor a különbségek (egy ideig) tovább nőnek.

Persze a továbbfertőzési ráta időben nem állandó és nagyon függ attól is, ahogy egy közösség reagál a fertőzésekre: az R₀ nyilvánvalóan magasabb addig, amíg az emberek nem is tudnak a fertőzésről, mint amikor elkezdenek védekezni ellene. A fenti továbbfertőzési rátákat egyelőre a koronavírus első 8 hetén becsülték ki, ennek az időszaknak a jelentős részében pedig a kínai hatóságok még nem is ismerték fel, hogy mivel állnak szemben. Elképzelhető, hogy a továbbfertőzési ráta a következő hetekben – a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően – Kínában is csökken, és elképzelhető az is, hogy az új fertőzési helyeken (pl. Németországban és Franciaországban) eleve nem is kerül 1 fölé.

De ezt egyelőre nem tudjuk biztosan. Annyit tudunk, hogy van egy vírus, ami a december eleji 1-2 betegből mára minimum 6 ezer fertőzöttet produkált, így ez alapján feltételezhető, hogy alapból magas a továbbfertőzési aránya, ezt tükrözik a fenti becslések. Ez változhat, de itt is – akárcsak a halálozási aránynál – legalább 1-2 hét kellene még a tisztánlátáshoz.

Potenciálisan magas halálozási arányú, potenciálisan gyorsan terjed – miért nem lépünk?

A fentiek tükrében eléggé érthetetlen, hogy Magyarország – és sok más európai ország – miért nem vezet be komolyabb korlátozó intézkedéseket. Hiszen ahogy fentebb bemutattam: sem azt nem tudjuk biztosan, hogy a vírus halálozási rátája alacsony, sem azt, hogy a terjedése lelassítható. Még egyszer hangsúlyozom: lehet, hogy mindkettő így van. De ezekben a kérdésekben várhatóan 1-2 hét múlva tisztábban látnánk.

Hogy lehet, hogy ezeket az intézkedéseket vállalatok – légitársaságok, üzleti utakat lemondó, ide látogató munkatársaikat karanténba helyező multicégek – hamarabb meglépik, mint a hatóságok? Vagy ha ezek az intézkedések szükségtelenek a hatóságok szerint, miért nem magyarázzák el jobban a döntéseik hátterét?

A pánikkeltésen való pánikolásról

Részben talán azért, mert a mögöttes okok és a valós kockázatok tényszerű felmérése annyira a médiát sem látszik érdekelni. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy

Itt van például ez a cikk, ahol a szerző először leírja, hogy a karanténok valójában nem működnek, sőt arra is utal, hogy a karanténokat korábban az elnyomott kisebbségek, például a zsidók diszkriminálására használták (vagyis, aki karantént szorgalmaz, az morálisan minimum is kicsit gyanús), hogy aztán a legvégén ő maga is beismerje, hogy a tudomány szerint a spanyolnátha kevesebb embert ölt meg azokon a helyeken, ahol elkülönítéseket alkalmaztak.

De persze az összeesküvés-elméletek, az álhírek és a kínai elnyomó állam is megkapta a magáét hasonló cikkekben (holott a kihívás, amivel a kínaiak szembesültek, meglehetősen rendkívüli volt). Persze ez nem csak hazai jelenség: ebben a fentebb már hivatkozott CNN-interjúban a riporternő az abszolút kompetens járványügyi szakértővel készült interjúból elpazarol közel fél percet egy elnökválasztási csörtére, hogy megkérdezze, igaza van-e Joe Bidennek, hogy Trump lerohasztotta az egészségügyet Amerikában (a szakértő ki is tért a kérdés elől).

Nem értem, miért van erre szükség, és miért nem lehet legalább ilyen rendkívüli helyzetekben átmenetileg a társadalmi igazságosság, az illiberálisok, a fake news, stb. narratíváit félretéve legalább a vírussal foglalkozó cikkekben egy ideig csak a vírus elleni küzdelemre, az azokkal kapcsolatos tényekre koncentrálni.

A szerző közgazdász. Olvasd el a többi cikkét itt! Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!