Így listázza a Fidesz a választópolgárokat: Egerben került elő a bizonyíték

Szerző: Pintér Bence
2020.01.30. 11:30

Az egri városházán nemcsak a Kubatov-lista frissítésére szolgáló, választópolgárokat profilozó lista került elő, hanem a 2014-es ajánlóívek is, amelyeket rég meg kellett volna semmisíteni.

Így listázza a Fidesz a választópolgárokat: Egerben került elő a bizonyíték

Októberben a jobbikos Mirkóczki Ádám személyében ellenzéki polgármestert választott Eger, ami egyben azt is jelenti, hogy kerülnek elő a csontvázak a szekrényből a városban. Most az Azonnali kiadójához tartozó Egri Ügyek beszámolója szerint

fénymásolt ajánlóívek és Kubatov-listák kerültek elő a polgármesteri hivatal egyik szekrényének mélyéről.

A helyi lap szerint az egyik alpolgármester irodájának egyik szekrényében volt az a dosszié, amelyben a képek tanúsága alapján a Fidesz helyi ún. Kubatov-listája kapott helyett, illetve feltehetően még a 2014-es választási kampány során gyűjtött ajánlások fénymásolatai, amelyet a helyi fideszes aktivisták Nyitrai Zsoltnak, a Fidesz képviselőjének gyűjtöttek. Az ilyen ajánlásokat már rég meg kellett volna semmisíteni a jogszabályok szerint.

A Fidesz pártigazgatójáról elnevezett Kubatov-lista egy olyan dokumentum, amelyben különféle szempontok alapján tartják számon az állampolgárokat, főleg azt jelezve, hogy az adott személy mennyire mozgósítható a választás napján a Fidesz mellett – az Egerben talált listákon a polgárok aktivitását például egy skálán 1 és 7 között értékelték.

AZ 1-ES A FIDESSZEL SZEMBEN LEGELUTASÍTÓBB MAGATARTÁST JELZI, A 7-ES PEDIG A LEHETŐ LEGLOJÁLISABB VISELKEDÉST A NAGYOBBIK KORMÁNYPÁRT IRÁNT.

Az ilyen – törvénytelenül birtokolt – listákat az egyes választások, vagy fideszes aláírásgyűjő kampányok során folyamatosan frissítik, az Egerben előkerült dokumentumokon látszik, is hogyan: jelzik, hogy a korábbi lista alapján az adott helyen lakik-e még az ember, változott-e a lojalitása, ezen felül ha valaki nem fideszes, azzal vitába is szállnak, ehhez pedig kapnak mindenféle okosító kártyákat, amelyeken érvek szerepelnek.

LISTÁZTÁK, AKI MEGHALT, ÉS AZT IS, AKI BE SE ENGEDTE AZ AKTIVISTÁKAT.

A most előkerült papírok a 2014-es választási kampány során keletkeztek, amikor Egerben a Fidesz jelöltjének, Nyitrai Zsoltnak gyűjtöttek aláírásokat. A Helyi Választási Bizottság által hitelesített íveket a gyűjtési időszak után vissza kell szolgáltatni a HVB-nek éppen azért, hogy a választók személyes adatait megvédjék, a választási bizottság pedig kilencven nap után megsemmisíti azokat. Meg például azért is, hogy egy adott jelölt csapata ne adja azt át egy másik jelöltnek, akinek aztán már csak másolnia kell a neveket és adatokat.

A JOGELLENES LISTA 2020-BAN IS MEGVAN A 2014-ES TÁMOGATÓKRÓL

Az egri Kubatov-lista mellett azonban megtalálták a 2014-es gyűjtési időszak ajánláóíveinek fénymásolt verzióit, amelyeket tehát öt éve nem szolgáltattak vissza, vagy semmisítettek meg. Az októberi kampányban Egerben fel is merült egyébként egy jelölt kapcsán, hogy ajánlásait a fideszes jelöltéről másolhatta.

Az Egri Ügyek arról ír: Mirkóczki Ádám polgármester az ügyben büntetőfeljelentést tesz,

ismeretlen tettes ellen személyes adatokkal való visszaélés és választási csalás gyanújával, emellett a csütörtöki közgyűlésen fel fogja szólítani a jelenlegi fideszes önkormányzati képviselőket a lemondásra és mandátumuk visszaadására.

Megkérdeztük a fideszes Nyitrai Zsoltot is az ügyről, amint reagál, jelentkezünk!

FOTÓK: Egri Ügyek

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek