A győri csata – elbuktak, de már legalább elhitték, hogy győzhetnek

2020.01.28. 10:40

Most már tudhatjuk: Győr volt a vihar szeme, a hurrikán központja a politikai meteorológiában. Hiába indult ottan a pusztító szél, épp ott érződött legkevésbé a hatása. De mi következik ebből?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Böcskei Balázs politikatörténeti dimenziókat felvillantó elemzése után magam is a győri időközi polgármester-választás tanulságait próbálnám csokorba szedni. Előnyöm talán annyi, hogy mint helyi lakos, az Átlátszó győri tudósítójaként testközelből kísértem végig az eseményeket. Az októberi választástól, a mostani „csonka” polgármesterjelölti vitán keresztül egészen a végeredményig.

Tény, hogy az összefogott ellenzék nem nyert, sőt: csúnyán kikapott. De mégis van egy dolog, ami a fentiek dacára pozitív előjellel csinált átmenetileg sajátos, unikális politikai mikroklímát Győrben.

A helyi ellenzék ugyanis végre elhitte, hogy tud győzni. És – bármilyen hülyén vagy röhejesen hangzik is – néha ez fontosabb, mint a tényleges győzelem.

Tavaly az önkormányzati választásoknak az ellenzék országos szinten úgy indult neki, hogy annyi bukás után aligha reménykedett már olyan eredményben, ami végül is összejött. Ahogy a NER se hitte, hogy az általa jó párszor tönkrevert kihívói bármi ilyennel meglephetik. Októberben a rendszer leeresztett, váratlanul érte a Borkai-ügy, az utolsó pillanatig abban bíztak, az nem gyűrűzik be máshová.

Valójában szinte mindenütt jobban hatott, mint Győrben. Lakóhelyem olyan lett, mint a hurrikán középpontja, a vihar szeme, ahol majdnem szélcsend van: pont ott nem érvényesült a botrány romboló hatása. De mégis: úgy októberben, mint a múlt héten, itt, Győrben hitte el leginkább az ellenzék, hogy nyerhet. Fura paradoxon: akik nem hitték, hogy győzhetnek, diadalt arattak, akik viszont bíztak a nyerésben, alulmaradtak.

A győri ellenzék viszont ennél is nagyobbat tett: nemcsak önmagával hitette el, hogy győzhet, de velem is. Pedig velem nem könnyű. Az utóbbi évben a témában írt „diagnózisaim” arról szóltak, miért bojkottálom a választást, illetve miért teljesíthetetlen, demagóg és életveszélyes az ellenzék programja. Szóval finoman szólva is szkeptikus voltam az ellenzék teljesítményét, esélyeit illetően. De mégis – bár, ahogy kiderült, a győri lakosságot jóval kevésbé mozgatta meg az ügy, mint Budapest és jó néhány megyeszékhely szavazóit – Győrben pörgött rá leginkább az ellenzék a győzelemre. Átmenetileg magával ragadva olyan kétkedő, fanyalgó kívülállókat is, mint jómagam.

Hogy miért nem győztek akkor?

Szerintem ugyanazért, amit Pollreisz Balázs elmondott nekem a választás hetében megjelent interjúban. Nem sikerült nyitni a pártpolitikán kívüli, ugyanakkor népszerű, integratív civilek felé.

Az ellenzék itt, Győrben tényleg visszanyerte győzelmi hitét, lelkesedését, önbizalmát. De saját biztos híveiken kívül csak olyanokat sikerült átmenetileg magukkal ragadni, a szavazófülkékig elvinni, akiknek nincs vesztenivalójuk. Mondjuk engem. Azokat, akik deklaráltan kívül állnak a NER-rezsimen, mi több, szemben állnak azzal, ugyanakkor az ellenzékkel szemben is kritikusak, távolságtartóak. Létezik egy ilyen, nem túl széles, de a médiában hangsúlyosan jelen lévő réteg.

Ők azok, akik nagyon leváltanák már a NER-t, de az ellenzéktől is berzenkednek. „Kedvenc pártjukban” csalódtak vagy eleve nem jellemző rájuk a pártos elkötelezettség. A szoclib korrupció, az „elmúlt nyolc év”, 2006 ősze, a Jobbik szélsőjobbos múltja, az LMP belharcai, a mögöttünk lévő évtized összellenzéki impotenciája: mind olyan tényező volt, amely ezeket az alapvetően liberális és/vagy zöld értelmiségieket passzivitásba, kivárásba vagy bojkottba taszította.

Pollreisz Balázs komoly erőfeszítéseket, gesztusokat tett, hogy megszólítsa ezt a réteget. Magáévá tette a Transparency, a K-Monitor és az Átlátszó Ez a minimum című átláthatósági programját, de emellett is számos liberális és zöld elemet bevett a kampánydiskurzusába. Azt hiszem, ha Budapesten indul, jóval több embert tudott volna magával ragadni. Győrben azonban ez a típus jóval ritkább madár.

Pollreisz, illetve az általa vezetett koalíció egy másik típus megnyerésével is próbálkozott – jóval mérsékeltebb részsikerekkel, s egészében sikertelenül. Van Magyarországon néhány száz, vagy akár pár ezer köztiszteletben álló, népszerű ember. Integratív, konszenzusos személyiségek - tudósok, művészek, sportolók, szakemberek, vállalkozók. Olyan emberekről beszélek, akik nem részei a NER-nek, nem tettek a rendszernek hűségnyilatkozatot, mi több: egyre komolyabb ellenszenvvel, berzenkedéssel figyelik annak működését.

Ugyanakkor ők nem is bősz ellenzékiek, s (ellentétben a kritikát mind a kormánnyal, mind az ellenzékkel szemben gyakran és nyilvánosan megfogalmazó előbbi típussal szemben) távol tartják magukat az aktuálpolitikától. Ugyanis nekik (a magamfajta „félnomád médiagerillákkal” szemben) nagyon is van mit veszteniük. Tanszéki, színházi, sportegyesületi státuszuk, előmenetelük, cégük működési engedélye, üzletük bérleti jogának meghosszabbítása, az általuk elnyerni kívánt kulturális és tudományos pályázatok, megrendezni kívánt filmek fölött mind a NER rendelkezik. A kérdés röviden úgy szól: lesznek-e az ellenzéki jelöltet támogató Lovasi Andrások? Vagyis olyan tekintélyes, népszerű figurák, akik nem feltétlenül az ellenzék hívei, sőt akár egész messze esnek tőle. De mégis hajlandóak felvállalni, kiállni mellette.

Pollreisz és csapata megpróbált találni ilyen helyi embereket. De nem sikerült olyan civil jelölteket, politikai „homo novusokat” felmutatni, akik közül valamelyik akár polgármesterjelölt is lehetett volna. De nemcsak civil jelöltet nem sikerült találni, de olyan pártonkívüli népszerű figurákat se nagyon, akik – Lovasi pandanjaként – az ellenzéki jelölt mellé álltak volna. A nyílt, tömegpolitikai kampány mellett folynia kell(ene) egy belső háttérkampánynak is. Akadémikus-, és művészkörökben a kormány jóval kevésbé népszerű, mint a lakosságban. De a sportolók között is akadhatnak jócskán, akik az egyoldalú focimánia veszteseinek érzik magukat.

Csakhogy ezt a szegmenst jóval nehezebb kimozdítani passzivitásából. Ezekért az emberekért harc folyik: nagyon sok olyan történet forog ellenzéki berkekben, hogy egy tudományos, kulturális vagy sportoló „celeb” kiállt volna valamilyen, hatalommal szembeni ügy mellett, s már a kormánypárti fülekbe jutó szándék vagy kísérlet hatására annyi véres lófejet talált másnap a hálószobájában, illetve a Facebok-fiókjában, hogy inkább visszatáncolt. Pedig ilyen húzónevek bevonása nélkül aligha fog menni. De ha az ellenzéknek sikerült – legalábbis itt Győrben – lelket öntenie magába, s megmozdítania egy olyan javíthatatlan cinikust. mint engem, akkor tán ez is menni fog.

A Borkai-botránynak végleg vége

A következő tanulság, hogy

a Borkai-ügyet kampányszinten, pártpolitikailag el kell engedni. Nagyjából ennyi volt benne: amit lehetett, azt az ellenzék, illetve a NER-kritikus média kihozta belőle.

Egy fecske nem csinál nyarat, egy ilyen ügy nem dönt rendszert. Újakat kell találni, felfedni a rezsim egyéb gyenge pontjait. Már csak azért is óvnám az „egy ügyű” gondolkodástól a NER kihívóit, mert ezt a hibát jó eséllyel Orbánék is elkövethetik, illetve a vágyvezérelt hozzáállás jegyében sanszosan el fogják követni. A NER-en belül sokan (s egyre többen) akarják azt hinni: Borkai egyszeri és egyedi üzemzavar (klasszikust idézve: gépházzaj) volt, nem pedig rendszerszintű probléma.

S most, hogy győztek, rengeteg NER-funkcionárius szeretné ott folytatni, ahol a látszat szintjén abbahagyták. Könnyen meglehet, hogy ez a vereség hosszú távon áldás az ellenzéknek, s komoly veszélyt rejt a Fidesz számára. Nem lehetetlen ugyanis, hogy egy, nyilván komoly lélektani sokkot jelentő győri Pollreisz-győzelem után az orbáni rendszer kénytelen lett volna legalábbis tovább szimulálni, imitálni az önkorrekció, a mérséklődés, a konszolidáció „tüneteit”. S ezzel a látszólagos felülvizsgálattal (másik klasszikussal élve) a szarból visszahozni a kormányzást. Most viszont könnyen lehet, hogy a NER-elitből a szorongás miatti elfojtás múltán ismét feltör az a szinte belekódolt arrogancia, hatalmi gőg, és nagy mellényű modorosság, ami hosszútávon előbb-utóbb a vesztét okozza majd.

Hogy milyen a győri tájkép csata után?

Mások nevében nem nyilatkozhatom. Nekem, mint alapjáraton minden párttal szemben szkeptikus értelmiséginek, akit most sikerült „egyéjszakás szavazóvá” elcsábítani, furcsa érzés volt. Érdekes, amikor a jelölt, akire szavazol, vereséget szenved, de előtte képes elhitetni veled, hogy győzhet. Ez bizonyos szempontból mámorítóbb, mint a győzelem.

S ha én, aki sokkal inkább vagyok (és maradok) örök kívülálló, mint harcos ellenzéki, képes voltam ezt érezni, akkor az elkötelezett ellenzékiek is képesek kellene, hogy legyenek erre. Ha elhitted, hogy győzhetsz, akkor most nem haragot vagy csalódottságot kellene érezned – hanem annak tudatát, hogy egyszer biztosan győzni fogsz. Persze ez csak egy politikai különc atipikus meglátása.

Papp László Tamás az Átlátszó győri tudósítója.

Papp László Tamás / ugytudjuk.hu
Papp László Tamás / ugytudjuk.hu Az ugytudjuk.hu újságírója.

A cikket az ugytudjuk.hu szállította.

olvass még a szerzőtől
Papp László Tamás / ugytudjuk.hu
Papp László Tamás / ugytudjuk.hu Az ugytudjuk.hu újságírója.

A cikket az ugytudjuk.hu szállította.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek