Tud-e a világ normálisan emlékezni Auschwitz felszabadulására?

Január 27-én 75 éve, hogy felszabadították az auschwitzi haláltábort. A megemlékezés közben azért a diplomáciai és politikai csetepaték is mennek.

Krakkó közelében ma két igen népszerű turisztikai látványosság található.

Az egyik a wieliczkai sóbánya, melyet még a középkorban nyitottak meg. A látogatók akár több mint 300 méter mélyre is lejuthatnak, azonban a leglenyűgözőbb részeit mégis a sóból faragott szobrok, kamrák, sőt: kápolnák (!) jelentik. Az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, sokak számára az egyik legnagyobb csoda, amit az ember valaha alkotott. Volt esztendő, amikor egymillióan voltak rá kíváncsiak.

A másik hely Oświęcim, közismertebb nevén: Auschwitz. Azt hiszem, ezt a helyet nemigen kell bemutatnom bárkinek: neve egybeforrt a holokauszt borzalmaival, jelképpé vált.

Auschwitz ma egy negyvenezres város. A Visztula, a Premsza és a Sola folyók torkolatánál helyezkedik el, ennek köszönhető, hogy ez a nyolcszáz éves város Małopolska, azaz Kis-Lengyelország népszerű kereskedelmi csomópontjává válhatott. Az újkorban itt futott össze a Krakkó, a Varsó, a Berlin és a Prága-Bécs irányába tartó négy vasútvonal is. Neve minden valószínűség szerint a szláv szent szóból eredeztethető.

Földrajzi adottságainak köszönhetően már 1939-ben, a német megszállás kezdetétől fontos szerepet töltött be a régió irányításában, majd 1942-től szintén emiatt lett az ipari méretű tömeggyilkosságok központja.

A hírhedt tábor három részből állt:

+ A Krakkó felé vezető vasút mellett volt a monowitzi kényszermunkatábor, amit az IG Farben társaság használt szintetikus gumi és üzemanyag előállítására.

+ A Sola folyótól nyugatra található a központi tábor, Auschwitz I. Ezt hozták létre elsőként, ma az emlékhely bejáratát is itt találjuk. A hírhedt Arbeit macht frei („A munka szabaddá tesz”) felirat ezen tábor bejárata felett van – 2009-ben ezt lopta el egy svéd neonáci két lengyel segítőtársával.

+ Birkenau (Auschwitz II) az első tábortól nyugatra, a Visztula mellett taláható. A megsemmisítések zöme itt zajlott: 1942 nyara és 1944 novembere között nagyjából egymillió ember lelte itt halálát. Külön barakkok álltak itt a romák, a csehek és a magyarok részére.

A tábort 75 évvel ezelőtt, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet csapatok. A Vörös Hadsereg operatőre, Alekszander Vorontszov készítette az első felvételeket a tábor lakóiról. „Gyakorlatilag bőrrel borított csontvázak voltak” – írta le a látványt a vele készített interjúban.

Sajnos ezek a fotók nem mindig a legízlésesebbek. A tavalyi évben gyakori téma volt, hogy egyesek nem tisztelik a holokauszt áldozatainak emlékét, és az egykori koncentrációs táborban olyan szelfiket készítenek magukról, mintha Disneylandben volnának. Ez a jelenség együtt jár a tömegturizmus elterjedésével, így rengeteg etikai kérdést is felvet. A dark tourism vagy „sötét turizmus” néven emlegetett fogalom még nem teljesen közismert, de mindenképp 21. századi jelenség. Saját holnapja is van már azok számára, akik unják a Loire-völgyi kastélytúrákat, vagy a tengerparti nyaralásokat.

Ki hol (nem) emlékezik meg?

Az auschwitzi tábor felszabadításának 75. évfordulója kapcsán nagy a csend. Körülbelül 200 túlélőt várnak a megemlékezésekre, ahol Andrzej Duda lengyel elnök mellett Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke is beszédet mond. Vlagyimir Putyint nem hívták meg az eseményre, az orosz elnök jó előre közölte is, hogy amúgy sem tervezi Oroszország képviseletét a megemlékezésen, mondván hogy a 60. évfordulón 2005-ben már tiszteletét tette ott. A náci múltjával a mai napig birkózó Németország képviseletéről nincsen szó, Angela Merkel tavaly decemberben látogatott el - lassan másfél évtizedes kancellársága alatt először - az egykori koncentrációs táborba. Ott lesz viszont Orbán Viktor.

Auschwitz felszabadulásáról Jeruzsálemben is megemlékeznek, ide kb. negyven államfőt várnak. A Jad Vasem intézet (a Holokauszt Áldozatainak és Hőseinek Izraeli Emlékhatósága) azonban úgy döntött, hogy a Zsidó Kárpótlási Világszervezetet (WJRO) erre az eseményre nem hívják meg, nehogy a lengyelországi viták kerüljenek az ünnepség középpontjába.

A dolog tavaly februárban Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentésével kezdődött, mely szerint „a lengyelek közreműködtek a holokauszt végrehajtásában”. Pár nap múlva tisztázódott, hogy Netanjahu kijelentése fordítási hiba volt: nem az egész lengyel népre értette azt, amit mondott. Azonban külügyminisztere, Jiszráel Kac emelte a tétet, mikor azt nyilatkozta, hogy „a lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”. Ezt követően Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő nem ment el az Izraelben tartott V4 csúcstalálkozóra. Egy újabb incidens során májusban Marek Magierowski lengyel nagykövetet köpték le a tel-avivi konzulátus előtt. Az elkövető, egy 67 éves építész, utólag elnézést kért, tettét pedig a követség egyik őrének antiszemita kijelentésével magyarázta. Morawiecki az esetet az idegengyűlölet megnyilvánulásának nevezte, ami miatt 29 korábbi lengyel nagykövet írt tiltakozó levelet neki.

A légkör idén is feszült maradt: Andrzej Duda elnök lemondta részvételét a jeruzsálemi holokauszt-megemlékezésen. Lépését azzal indokolta, hogy nem szólalhat fel, míg az amerikai, az orosz, a francia és a német meghívottak szóhoz jutottak.

Elkezdődik-e Magyarországon a „melyik fáj jobban?” verseny?

Magyarországon is van miért megemlékezni: az Auschwitzban elpusztítottak jelentős része (közel 300-340 ezer ember) ugyanis magyarországi zsidó volt. Orbán Viktor az auschwitzi, Áder János a jeruzsálemi megemlékezésen vesz részt hétfőn.

Sajnos hazánkban az évforduló kapcsán jó esély van a legrosszabb forgatókönyvre: hogy folytatódik a bal- és jobboldal emlékezetpolitikai számháborúja, melybe belekeverik Trianon 100. évfordulóját és elkezdődik a parttalan vita, hogy melyik fáj jobban a nemzetnek. Ez a hamis dilemma a rendszerváltás óta beárnyékolja a hazai közgondolkodást, és

Krakkótól Auschwitz legalább egy órányi útra van. Wieliczka sóbányáihoz elegendő fél óra. Egy hétvége alatt mindkét helyszín meglátogatható, bejárható. Borzongató, hogy az emberiség egyik legnagyobb szégyene és az egyik legkiválóbb alkotása szinte egymás mellett állnak. Azt üzeni a világnak, hogy mindkettőre képesek vagyunk: az embertelen tömeggyilkosságra ugyanúgy, mint a maradandó szépség megalkotására. Már csak békében emlékezni kellene megtanulnunk.

A szerző történész, a többi cikkét az Azonnalin itt találod.

NYITÓKÉP: Bárány Balázs / Azonnali