Ez a nyolc dolog fontosabb volt a Kisalföld szerint, mint a győri polgármesterjelöltek vitája

Szerző: Pintér Bence
2020.01.21. 17:00

A Kisalföld szerint nem hírértékű a győri időközi választás jelöltjeinek vitája, ellentétben például azzal, hogy a Hír TV szavazásán mindenki egyetértett Orbán Viktorral.

Ez a nyolc dolog fontosabb volt a Kisalföld szerint, mint a győri polgármesterjelöltek vitája

Vitát szervezett az Azonnali hétfőn a győri polgármesterjelölteknek, amelyre a hat jelölt mellett természetesen a helyi sajtó képviselőit is elhívtuk, feltételezve, hogy a helyi médiumok szeretnék tájékoztatni a győri polgárokat arról, hogy a január 26-án esedékes választáson induló jelöltek mégis mit szeretnének csinálni a várossal.

Helyben ugye mára az Oxygen Media mellett (akik jelen is voltak vitán) az önkormányzati, így erősen fideszes színezetű Győr+ nevű portál, hetilap, rádió és tévé, illetve a kormánypárti KESMA kezében lévő Kisalföld napilap maradt. Az egykor kifejezetten olvasott Kisalföld épp most esett át egy kisebb átfazonírozáson, ami azt jelenti, hogy a központi politikai híreket immár a Mediaworks központjában írják, mint a többi megyei lapnál, eközben új főszerkesztő érkezett a lap élére, számos régi, ismert újságíró azonban távozott a lap kötelékéből.

A rövid felvezető után talán nem meglepő, hogy a Kisalföld tudósítót sem küldött az eseményre,

amelyen a hat polgármesterjelöltből öt fejtette ki nézeteit a város jövőjéről – beszámolónk itt –, egyedül a fideszes jelölt, Dézsi Csaba András nem vállalta a vitát. De rajtuk kívül nem volt jelen a Győr+ sem, viszont az Oxygen Media csapata eljött, és közöltek is anyagot a vitáról.

A keddi Kisalföldben azonban nem jelent meg híradás vagy beszámoló a vitáról, helyette a következő cikkeket olvashatták a győriek:

Címlapon egy beszámolót arról, hogy négyszáz diák szavalta a Himnuszt a győri Szent Imre-templomban.

+ A második oldalon egy erősen részrehajló beszámolót a Fidesz gyöngyöspatai kompenzációs izmozásáról, kiemelt helyen kezelve azt, hogy a Hír TV csinált róla egy szavazást, amin valamiért mindenki egyetértett Orbán Viktorral. A cikkben van Soros György és Gyurcsány Ferenc is.

+ Szintén itt két cikket, amiben Emmanuel Macron francia elnök a főszereplő, az egyik Líbiáról szól, a másikban a migránsoktól rettegnek. (Macron nem indul a győri polgármesterválasztáson.)

+ A harmadik oldalon egy hírt arról, hogy turnéra indul a soproni Petőfi Színház, illetve egy másikat egy vasúti gázolásról szóló perről. Ezen az oldalon található a Tündérszépek nevű szépségverseny blokkja is, ami a gyakorlatban egy bikinis lány fotóját jelenti.

+ De van cikk a negyedik-ötödik oldalakon a most nyílt herendiporcelán-kiállításról, a házak előtti hóeltakarításról, a télre különleges burkolatot kapó szökőkutakról, a tizedik oldalon pedig szokás szerint jelentkezik a Gyógy-ír rovatban Dézsi Csaba András, a Fidesz polgármesterjelöltje, aki egy Márai-idézetről mondta el a gondolatait.

Egyébként talán nem is az a leginkább meglepő, hogy a lap elhallgatta a polgármesterjelöltek vitáját olvasói elől – hiszen a közpénzmédia kiadványaitól az ilyesmi mindennapos, hanem inkább az, hogy

a keddi Kisalföldben egy szó sem esik arról, hogy vasárnap polgármestert választ a város.

FRISSÍTÉS (2020. 01. 22.): Az Oxygen Media közben jelezte, hogy már megjelent anyaguk a vitáról, ami itt tekinthető meg.

FOTÓ: Pintér Bence / Azonnali

Pintér Bence
Pintér Bence az Azonnali külsős munkatársa

Nappal újságíró a győri Ugytudjuknál; éjszaka fantasztikus irodalomról író blogger.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek