Több ezer tonna szemetet küld vissza Malajzia a gazdag országoknak

Szerző: Hutter Marianna
2020.01.20. 08:46

„Malajzia nem a világ szeméttelepe” – jelentette ki az ország környezetvédelmi minisztere.

Több ezer tonna szemetet küld vissza Malajzia a gazdag országoknak

Százötven műanyag szeméttel teli konténert küld vissza Malajzia tizenhárom, túlnyomó részt gazdag országnak, köztük Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak – írja az AP News. Ugyanis mióta Kína 2018-ban úgy döntött, hogy nem hajlandó bizonyos típusú hulladékok – többek közt a műanyag – importját engedni az országba,

azt a cégek más, főleg ázsiai országoknak kezdték el küldeni ahelyett, hogy érdemi megoldást találtak volna a problémára.

Malajzia az összesen több mint 3700 tonnányi szemetet tartalmazó konténer közül 43-at Franciaországnak, 42-t az Egyesült Királyságnak, 17-et Amerikának, 11-et Kanadűnak, míg tízet Spanyolországnak juttat vissza. A maradék konténereket Hong Kong, Japán, Szingapúr, Portugália, Kína, Banglades, Sír Lanka és Litvánia kapja.

Yeo Bee Yin környezetvédelmi miniszter azt mondta, az idei év közepéig még további 110 konténernyi szemetet fognak visszaküldeni. Arról is beszélt, azért, hogy visszaküldjék a szemetet, a maláj kormány semmit sem fizetett, ezeknek az árát azok a cégek fizették meg, akik a hulladék behozatalűért felelősek. „Malajzia nem a világ szeméttelepe” – tette hozzá.

Malajzia már nem először kéri ki magának, hogy hulladékot küldjenek hozzájuk, tavaly tavasszal is már bejelentették, hogy háromezer tonna hulladékot küldenek vissza. Hasonlóan járt Kambodzsa is, ők 2019-ben 1600 tonnányi műanyag hulladékot juttattak vissza, amiről itt írtunk.

FOTÓ: Brandon / Flickr

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek