Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #3

Szerző: Máthé Áron
2020.01.18. 08:13

Bűntudatkultusz a klímaváltozás ellen, visszaszoruló kereszténység, erősödő iszlám, megváltozó emberkép, fideszes próbálkozás egy új elit kiépítésére a járadékvadász külföldi befektetőkkel szemben: Máthé Áron írta meg nekünk, mit írna a 2010-es évekről a jövő történelemkönyvébe.

Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #3

Idéntől minden nappal közelebb leszünk 2050-hez, mint 1990-hez. Az Azonnali a magyar (és részben európai) történetírásnak akar segíteni: mit fog írni a mögöttünk hagyott 2010-es évekről harminc év múlva egy történelemkönyv? Ezért kértünk fel különféle történészeket – az USA-tól Magyarországig, a széljobbtól a szélbalig –, hogy a maguk tudása alapján helyezzék el a most lezárt tizes éveket Magyarország történelmében.​ Ezúttal Máthé Áron írta ezt meg nekünk.

+ + +

Az optimista európai forgatókönyv:

„A 2010-es években még alig-alig mutatkoztak annak a jelei, hogy Európa magára talál, és hogy egyenrangú szerepet tud kivívni magának a Nap alatt. Még a legvérmesebb keresztény gondolkodók se hitték, hogy az európaiak Deus vult! kiáltással alkotják újra az európai Oikumenét.”

A pesszimista európai forgatókönyv:

„A 2010-es években a hit harcosai már érezték erejüket. A hitetlenek egyre gonoszabb tévelygésekben kéjelegtek, és nem értették meg, hogy akinek a kezéből kihullik a kard, arra visszafordul az éles penge. Ma fekete és fehér szolgáink sokasága bizonyítja, hogy a mártírok vére nem hullott hiába. Allah akbár!”

A 2008-ban kitört nagy pénzügyi válság mindent megváltoztatott. Pontosabban: jelezte, hogy nem lehet úgy élni, és az életünket úgy elbeszélni, mint előtte. Mindez párosult az Európára nehezedő migrációs nyomással, illetve az egyre hatékonyabbá váló online média által keltett virtuális hullámokkal.

Az európai demokrácia különböző formái elkezdtek kiüresedni: ezt jelezte az osztrák elnökválasztás megismétlése a „nem ragadó borítékok” miatt; Spanyolország képtelensége, hogy stabil kormányt hozzon létre; a brexit körüli huzavona; a franciaországi erőszak állandósulása és a népakarat különböző megnyilvánulásainak (családpárti tüntetések 2012-2013-ban; illetve a sárgamellenyések mozgalma 2018-ban) semmibevétele és a hagyományos nagy pártok eljelentéktelenedése. Az újkori nacionalizmusok utolsó hulláma elérte Skóciát, Katalóniát és Ukrajnát, miközben maguknak a nemzetállamoknak a léte forgott kockán a német dominanciájú Európai Unió döntéshozóinak kezeiben.

Mindezzel párhuzamosan az európai társadalmak előre meg nem beszélt, ki nem mondott, tudatosnak tűnő átalakítása is folytatódott. A franciaországi templomgyújtogatások után a Notre-Dame pusztulása jelképezte azt a folyamatot, hogy a kereszténység megszűnt társadalomszervező erő lenni, és egyre kevesebb befolyása van az európai tömegkultúrára. Az iszlám ezzel szemben megerősödött, híveinek száma immár konvertitákkal is gyarapodott. Miközben államok között nem volt háború, a hibrid háború mégis házhoz jött: a terror a nyugati hétköznapok része lett.

Az évtized legfontosabb trendje a migráció és az emberkép megváltozása volt. Nehéz megmondani, hogy ez a két folyamat meddig spontán és honnantól gerjesztett. Az első a nyugati népességcsere felgyorsulását hozta; míg a második azt az abszurd képzetet, amely az embert kizárólag a szexus felől értelmezi. Ezt tetézte

az évtized végén felbukkanó „zöldhullám”, amely a globális klímaváltozásra lényegében a magánszféra felszámolásával és az európai bűntudatkultusszal kívánt válaszolni.

Magyarországon eközben a külföldi járadékvadász befektetői csoportokkal szemben a 2010-ben győztes Fidesz egy saját elit kiépítésbe kezdett. A „kontrollált instabilitás” fenntartásában érdekelt, nemzetközi szinten tevékenykedő hálózatok egy megszilárduló politikai szerkezettel szemben egyelőre nem tudták sikeresen felvenni a küzdelmet. Az ország nagyobb szuverenitásáért folytatott harc annyiban sikeres volt, hogy a szanálás után a magyar gazdaság megindult felfelé, és régóta nem tapasztalt stabilitást és jólélet biztosított a magyar társadalom többsége számára.

A rendszerváltás óta először fordult elő az is, hogy a magyar cigányság tömegei álltak munkába a piaci szférában. Integrációjuk felé az első bizonytalan lépések megtörténtek, de ekkor még nem dőlt el, hogy az etnikai emancipáció és a disszimiláció útjára lépnek-e, vagy a magyarság új erőtartalékává válnak.

A Fidesz megismételt választási győzelmei és a politikai szereplők átalakulása jelezte, hogy az évtized elején tényleg véget ért egy történet; ugyanakkor kulturális értelemben Magyarországon nem történt áttörés. A magyar szempontú történetmesélés egyelőre még nem vált mainstreammé.

A határon túli magyar közösségek felszámolására törekvő szomszédos államok hungarofób ethoszával szemben egy új, közös megegyezésen alapuló, Kárpát-medencei alternatíva egyelőre csak halvány körvonalakban sejlett fel. A trianoni béke 100. évfordulóján a magyarság stratégiai helyzetében gyökeres változás még nem következett be. Viszont már felmerült, hogy egy erős Magyarország hosszabb távon képes lehet újjászervezni a térséget.

A „magyar” mint politikai brand újraformálása és bevezetése azonban még gyerekcipőben járt, és a kulturális átalakulás elmaradása miatt még odahaza is kétségesnek tűnt felhasználhatósága.

Nem történt meg a legfontosabb áttörés, a demográfiai fordulat sem, az ország lakossága tovább csökkent. Az évtized végére pedig egy új politikai szereplő megpróbálta generációs konfliktussá változtatni a politikai küzdelmet.

Ma, 2050-ben már leírhatjuk: miközben a ’10-es években a magyar média felületein éles harc folyt, igaz és valótlan vádaskodásokkal egyaránt tetézve, valójában Magyarország egy békés, nyugodt, sőt, élhető szigetvilág tagja maradt egy egyre veszélyessebbé váló, a barbarizmus felemelkedését megtapasztaló, és a digitális totalitarizmus különböző formáival kísérletező világ közepén.

Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese, az ELTE-n szociológiát és a Károli Gáspár Református Egyetemen történelmet tanult, 2012-ben szerzett történettudományi doktori fokozatot a zuglói nyilas per feldolgozásával. Kutatási területe a szocializmushoz és az emlékezetpolitikákhoz kapcsolódik. 2001 és 2012 között a Terror Háza munkatársa, 2012 és 2014 között a Századvég alkalmazottja, 2014-től a NEB elnökhelyettese.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek