Iráni rakéták lőhették ki az ukrán utasszállítót

Szerző: Illés Gergő
2020.01.09. 19:29

Amerikai források azt állítják: egy véletlen iráni rakétatámadás miatt zuhant le az Ukraine International járata Teherán közelében.

Iráni rakéták lőhették ki az ukrán utasszállítót

Véletlenül az iráni légvédelem lőhette ki szerdán hajnalban Teherán közelében a katasztrófát szenvedett ukrán utasszállító gépet – tudósít a Reuters amerikai tisztségviselőkre hivatkozva csütörtökön.

Az Ukraine International Teheránból Kijevbe tartó járata az Imam Khomeini nemzetközi repülőtérről való felszállása után röviddel zuhant le 176 utassal a fedélzetén, túlélőket nem találtak. A katasztrófa kivizsgálása innentől az iráni hatóságok feladata lesz majd, azonban azok nem hajlandóak a gyártó amerikai Boeingnek kiadni a gép fekete dobozait.

Most amerikai források azt állítják:

az Egyesült Államok műholdjai röviddel a repülőgép lezuhanása előtt két iráni rakéta indítását észlelték, szerintük ez lehet a katasztrófa oka is.

Két másik washingtoni forrás azt állította: a repülőgép lelövése véletlen eredménye lehetett. Donald Trump amerikai elnök szerdai sajtókonferenciáján azt mondta, „valaki hibát követhetett el” hozzátéve, hogy gyanakszik a gép lelövésének körülményei miatt.

A teheráni ukrán nagykövetség honlapján röviddel a gép lezuhanása után megjelent egy közlemény, melyben a hajtómű hibáját jelölték meg a katasztrófa okaként. Később azonban a közleményt levették a honlapról, a korábbi információt pedig nem hivatalosnak nyilvánították. Azóta az ukrán hatóságok négy lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel azzal kapcsolatban, mi is okozhatta a balesetet: ezek között a rakétatámadás és a terrorizmus is szerepel, miután az iráni nyomozók szerint a repülő már a becsapódása előtt kigyulladt.

Vologyimir Zelenszkij ukrán elnök türelemre intett az ügyben: kijelentette,

a katasztrófa „nem képezheti médiafelhajtás, szenzációhajhászat és összeesküvés-elméletek tárgyát”.

Mindenesetre a hajtóműhiba nem tűnik valószínű oknak, miután a csupán hároméves, Boeing 737 típusú gép épp két nappal a lezuhanása előtt, január 6-án esett át átvizsgáláson. Az sem tűnik valószínűnek, hogy Irán szándékosan lőtte volna le a gépet, ugyanis a fedélzeten tartózkodók nagy része iráni állampolgár volt: a katasztrófa következtében 82 iráni, 63 kanadai, 11 ukrán, 10 svéd, 4 afgán és 3-3 német és brit állampolgár vesztette életét.

Iránban és Irakban egyébként jelentősen növekedett a politikai feszültség miután Donald Trump parancsára az iráni vezetés legnagyobb befolyással bíró külpolitikusát,

Kasszem Szulejmánit egy, a bagdadi reptér közelében történt amerikai dróntámadás megölte.

Pár nap múlva Irán légitámadásokkal válaszolt (ezekben senki nem sérült meg), a légicsapások után pár órával zuhant le az ukrán gép is. Az esetről bővebben itt írtunk, Szalai Máté itt fejtette ki, milyen hatása is lehet a Szulejmáni-ügynek, nemrég pedig Sárközy Miklós iranistát kérdeztük meg, hová vezethet a konfliktus.

BORÍTÓKÉP: AJ+ / Twitter

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek