Nagyon hamar meg fog érkezni az első transznemű karakter a Marvel-univerzumba

Szerző: Petróczi Rafael
2020.01.03. 08:02

A Marvel elnöke szerint már éppen forgatják azt a filmet, amiben debütálni fog a transznemű szuperhős.

Nagyon hamar meg fog érkezni az első transznemű karakter a Marvel-univerzumba

A Bosszúállók: Végjáték korrekten lezárta a Marvel nagy évtizedét, a stúdió azonban közel sem áll le a filmes univerzum építésével: például már idén érkezik az Eternals, magyar fordításban az Örökkévalók olyan színészekkel, mint Angelina Jolie, Salma Hayek vagy Kit Harrington.

Nem elképzelhetetlen, hogy a november elején debütáló filmre célzott Kevin Feige, a Marvel Stúdió elnöke azon a New York-i filmes konferencián, ahol egy közönségkérdésre elmondta:

„nagyon hamar” megismerhetjük majd a Marvel-univerzum első transznemű szuperhősét. Feige azt is hozzátette, hogy a filmet, amiben bevezetik ezt a karaktert, jelenleg is forgatják.

Az már korábban is ismert volt, hogy az Örökkévalók lesz az a film, amiben feltűnik a Marvel első meleg szereplője: az Ikaris nevű szuperhőst a Trónok harca Robb Starkja, Richard Madden alakítja majd. Mint azt Feige korábban elmondta, túl a szuperképességeken, mint a teleportálás, Ikaris házas, családja van, ami részét képezi az identitásának.

Más találgatások szerint lehetséges, hogy nem az Örökkévalók, hanem a jövőre érkező Thor-film, a Thor: Love and Thunder fog helyet adni a Marvel első transznemű hősének. Ez a tekintetben sem lenne meglepő, hogy a Marvel-filmek alapjául szolgáló képregényekben, Thor történetében már megjelent az első transznemű karakter, Sera. Sera egy szárnyatlan, férfi angyalokból álló csoport tagja, aki úgy döntött, női identitásának megfelelően alakítja át magát.

Akármelyik Marvel-filmben fog is feltűnni az első transznemű szuperhős, az biztos, hogy emögött tudatos stratégia áll: miután tíz évig csak fehér férfi hősök kaptak saját filmet az univerzumban,

a Marvel most igyekszik kiemelten megjeleníteni a képernyőkön a különböző társadalmi kisebbségeket, illetve a nőket.

Így tavaly megnézhettük a Marvel Kapitányt, az első Marvel-filmet, ahol – Brie Larson alakításában – egy nő a főszereplő, vagy még azelőtt a Fekete Párduc című alkotást, ahol a szereplők túlnyomó részét színesbőrű színészek játszották. De például az Örökkévalókban fog debütálni az első hallássérült szuperhős, jövőre pedig megismerhetjük a Marvel-univerzum első ázsiai gyökerű szereplőjét is.

A Marvel Kapitány és a Fekete Párduc sikerére reflektálva Kevin Feige korábban el is mondta:

„Azt akarjuk, hogy a filmek tükrözzék a közönséget, és szeretnénk, hogy a globális közönségünk minden tagja viszontlássa magát a képernyőn.”

MONTÁZS: Petróczi Rafael / Azonnali 

Petróczi Rafael
Petróczi Rafael az Azonnali korábbi újságírója

A Budapesti Corvinus Egyetemen végzett politológusként. Az Azonnali gyakornoka, majd belpolitikai újságírója volt 2017-2021 között.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek