Putyin hirtelen nekiment a szélsőjobbos focihuligánokak is

Szerző: Fekő Ádám
2019.12.23. 19:08

A rendőrség hirtelen látványosan elkezdte vegzálni az orosz focicsapatok keménymagjait. Ez azért furcsa, mert az elmúlt években tulajdonképpen bármit megtehettek, ha betartották a szabályokat otthon.

Putyin hirtelen nekiment a szélsőjobbos focihuligánokak is

Oroszországban egészen fura dolog történt idén ősszel: nagy futballklubok eddig az állammal valamiféle csendes egyezségben élő ultrái és huligánjai szinte egyik napról a másikra találták magukat szemben azzal, hogy az orosz rendőrség vegzálja tagjaikat. Bár a lengyel mellett Európa legerőszakosabbjának számító orosz huligánok (elég csak a CSZKA Moszkva budapesti produkciójára gondolni) eddig is szerettek balhézni, ezt viszonylagos békében tehették: egymás összeverésébe nem igazán szólt bele senki,

ahogy az orosz lelátókon már jó ideje elterjedt rasszizmus visszafogásáért is maximum szimbolikus lépéseket tett a szövetség.

Ezekbe a balhékba néha belekeveredtek rendőrök, de most egész más a helyzet: a beszámolók szerint az elmúlt hetekben egészen laza okokból vettek őrizetbe szurkolókat, és tiltották ki őket a stadionokból.

+ Hat és tizennyolc hónap közötti időszakokra kitiltottak száz Szpartak Moszkva-fanatikust, amiért azok trágár dalokat énekeltek a Zenit Szentpétervár játékosáról, Artyom Dzjubáról. A focista bűne az volt, hogy fiatalként azt mondta, mindig a Szpartaknak szurkolt, és csak ott játszana, most pedig a Zenitre mondja ugyanezt.

+ Szintén a Zenit-Szpartak előtt nagyjából 90 moszkvait vittek el az utcákról, az ő álláspontjuk szerint úgy, hogy nem is csináltak semmit. A rendőrség azt állítja, egy előre leegyeztetett utcai balhét előztek meg.

+ A CSZKA Moszkva szurkolóit egyszerűen azért vitték el, mert a Moszkvától 200 kilométerre fekvő Tulában játszott meccsükön többszázan együtt vonultak a stadion felé, és énekeltek.

+ A Lokomotiv Moszkva szurkolóit az európa Oroszország déli részén fekvő Szamarában vették tömegesen őrizetbe a csapatuk kupadöntője előtt, arról sehol nincs szó, hogy miért.

+ Pár szentpétervári huligán a közösségi médián keresztül kapott üzenetet a szélsőségesség elleni rendőrségtől (Oroszországban egy egész részleg foglalkozik az ország szélsőségeseivel, velük viccelni sem nagyon lehet), hogy folytatódni fog ez a tendencia.

Azon nyilván el lehet filozofálni, hogy a két esetben biztos valami nagyon ronda dolgot énekeltek a szurkolók, vagy agresszívnak tűntek séta közben, ráadásul ennek a rétegnek a beszámolói általában nem tartalmazzák mindig a teljes igazságot. De ezek egy olyan országban történtek, ahol simán elnézték a szurkolóknak két banán bedobását a fekete Roberto Carlosnak, de a különösen szélsőjobbosnak számító Zenitnél a 22 éves brazil Malcom érkezése ellen tüntettek, egyáltalán nem burkoltan azért, mert nem akarnak színesbőrű játékost látni a csapatban.

USTAWKA AZ ERDŐBEN

A szervezett szurkolói csoportok ahogy ilyenkor szokott lenni, egységesen válaszoltak a december 7-8-i hétvégén: a csapataik meccsének 30. percében kivonultak, és csak egy „a szurkoló nem bűnöző” feliratú molinót hagytak a lelátón. Ez volt az orosz futball történetének legnagyobb szervezett szurkolói akciója.

Akár úgy is tűnhetne, az orosz szövetség most elégelte meg a stadionokban kiskirályoknak számító keménymagok produkcióját, és rendet szeretnének tenni, de az eddigi előzmények nem azt mutatják, hogy akár kicsit is zavarta volna őket ez a szcéna: a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság orosz-angol bunyójáról talán mindenki hallott. Ott már egészen konkrétan kiderült, hogy a céltudatosan balhézni induló huligánok egy része orosz állami támogatással utazott charterjárattal Marseille-be, az ezt szervező orosz szurkolói klub vezetője pedig nem csak egy országszerte ismert szélsőjobbos figura, hanem Vlagyimir Putyinnal is van több közös képe. Erről bővebben itt írtunk.

Ezek után nem is lehet véletlen, hogy 2016-ban még maga Putyin is csak azon csodálkozott, hogy verhetett össze 200 orosz többezer angolt. Ez pedig inkább hangzik dicséretnek, mint kritikának, de több politikus is simán hősnek nevezte a Marseille-be utazott huligánokat.

A HŐSIDŐK: SZPARTAK-CSZKA TALÁLKOZÓ 2012-BEN EGY MOSZKVAI PARKOLÓBAN

Ha valaki ebből azt hinné, hogy az orosz huligánok otthon is korlátlanul bulizhatnak, az téved: bár jól láthatóan létezik/létezett valami törékeny egyezség a hatóságok és a csoportok között, de ezt főleg a hatóságok tartják fent, és ha valami nem tetszik a hatóságoknak, akkor kőkeményen leverik a renitenskedő huligánokat. Több forrás is állította az Independentnek, hogy az oroszországi világbajnokság előtt külön is felkeresték az otthonukban elbeszélgetni az ország huligánjainak vezéralakjait arról, hogyan kell majd viselkedniük a példás rendben tartott versenyen.

Hogy mennyire rend van, azt talán a magyar érdekeltségű CSZKA Moszkva-Ferencváros EL-párosítás mutatta a legjobban, ahol az Oroszországban semmiféle balhét nem csináló moszkvaiak óriási molinón üzenték meg a vendégbe érkezett párszáz magyarnak, hogy hamarosan Budapestre érkeznek, és ott buli lesz. És lett is, hiszen többek közt metróban és villamosnál is verekedtek egy kicsit az orosz állam irányítása alól végre kikerült huligánok 2019 októberében.

UNALOMŰZÉS OROSZORSZÁGBAN, ITT CSAK A ZENIT SZENTPÉTERVÁR HULIGÁNJAINAK RÉSZVÉTELE A BIZTOS

A Sports.ru újságírója, Alexander Polivanov egyértelműen tendenciát lát ebben az eltúlzott intézkedésekben, amik nem csak az orosz szélsőjobbot vagy huligán réteget érintik: Jegor Zsukov orosz blogger december elején három év felfüggesztett börtönt kapott, és két évre eltiltották az internetezéstől, amiért „szélsőséges nézeteket terjesztett és zavargásokban vett részt” – úgy, hogy az aktivista konkrétan semmit nem csinált azon kívül, hogy többször is diktátornak nevezte Putyint.

Polivanov szerint az a hasonlóság, hogy ő és az őrizetbe vett szurkolók is olyan dolgokért lettek büntetve, amit nem csináltak, maximum mondtak.

Mivel Oroszországról van szó, persze elképzelés sincs róla, pontosan milyen okokból kezdték el vegzálni a kapu mögötti szektorok népét: simán benne van, hogy ez is az egész orosz profi sportot megrázó doppingbotrány körüli elterelő hadművelet, vagy csak egy jelzése annak, hogy Putyin újra rendbe fogja tenni az amúgy megint történelmi mélységekben lévő orosz focit, aminek a része a lelátó is. De persze az is benne van, hogy csak a rendőrség gondolta úgy, hogy kicsit elkanászodtak a fiúk.

FOTÓ: Ultras-Tifo.net alapján

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek