Nincs fejlett civilizáció nagyvárosok nélkül

A városok a történelem során mindig a szabadság szigetei voltak, lehetővé téve a gazdasági és társadalmi fejlődést. Szóval nem kellene megbélyegezni a nagyvárosiakat. Válasz Kardos Gábornak.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Bár a népi-urbánus ellentétek még mindig részét képezik a magyar közgondolkodásnak, fontos leszögezni, hogy mind a nem városi „vidékiek”, mind pedig a nem falusi „városiak” fontos építőkövei a társadalomnak. Kardos Gábor antiurbánus cikke ezt tagadni látszik, amikor tovább mélyíti a népi-urbánus szakadékot, és a kollektív bűnösség bélyegével illeti mindazokat, akik élvezik a városi létformát, annak kényelmét, fejlettségét.

Emellett a szerző megemlíti azt is, hogy a folyamatos városiasodás káros folyamat, mely veszélyt jelent a bolygóra nézve, többek közt a klímaváltozás jövőbeli erősödésében is döntő szerepet játszva. Kardos számos fontos kérdést boncolgatott az írásában. Ezek közül viszont amit elsősorban kifogásolnék, az az, hogy túlságosan lekicsinyítette a városok szerepét a társadalom korai és mai fejlődésében, sőt egyenesen a progresszió akadályát látja bennük.

Ez az úgynevezett „polgárság” volt a szabad és polgárjogokkal rendelkező emberek közössége, akik nem voltak közvetlenül alárendelve a földmonopóliummal rendelkező, gátlástalan és zsarnoki önkényuralmat fenntartó földesuraknak. A városok önálló önkormányzattal és bírói testülettel rendelkeztek – idővel a polgárosodás teremtette meg a kereteit a polgári demokráciáknak. A folyamatosan gazdagodó és gyarapodó polgárság főként a nyugat-európai városiasodott régiókban egyre nagyobb jelentőségre tett szert, és ez elindította a polgári forradalmak egész sorát. Az 1688-as dicsőséges forradalom, az amerikai függetlenségi háború és az 1789-es francia forradalom is a fejlett polgárság győzelmét hozta el.

A szabad jogállású polgárok közössége tette lehetővé annak a céhes kultúrának a kibontakozását is, melynek nyomán a mesteremberek a szaktudományokat és mesterségeket elsajátítva újabbnál-újabb technológiai újításokat és találmányokat tárhattak a világ elé. Közéjük tartozott Johannes Gutenberg is, a nyomdagép sokoldalú feltalálója – aki végső soron a nyomtatott sajtó atyja is, hiszen az ő gépe volt az, ami robbanásszerű fejlődést hozott a sajtóéletben, és idővel képes volt emberek egyre nagyobb tömegeihez eljuttatni azon kulturális és tudományos könyveket, melyeket azelőtt csak a kiváltságos úri rétegek engedhettek meg maguknak. Nem túlzás így kijelenteni, hogy a sajtó fejlődése is teljesen elképzelhetetlen lett volna a városiasodás nélkül.

Ahogy haladunk előre az időben, a városi ipar volt az, amely lefektette a manufaktúrák és később az ipari forradalomban meghonosuló gyáripari termelés alapjait. Fontos látni, hogy a gazdaság fejlődése révén a kora-középkorban létrejött, az emberek 80-90 százalékát szolgasorba hajtó, vagyontalanságot és időnként éhínséget okozó feudális berendezkedést felváltotta a vagyonosodást elősegítő, az éhínségeket és a nyomort fokozatosan felszámoló polgári rendszer, melyben a polgárság gazdasági befolyását a kapitalizmus által még tovább tudta erősíteni. A forradalmi változások következtében a földmonopóliummal rendelkező földesurak gazdasági dominanciája megrendült, a munkaerejüket képező jobbágycsaládok egyre nagyobb tömegekben költöztek a magasabb életszínvonal reményében a városokba.

Természetesen ennek is vannak árnyoldalai, a városok is kitermelték saját szegényeiket, a nyomortelepekké váló munkásnegyedek szinte élhetetlen körülményeket teremtettek a munkások számára táptalajt adva a bűnözésnek. Azonban a tömegtermelés és a tömegfogyasztás, melyet a gyáripar segített elő, sokkal olcsóbbá és mindenki számára elérhetővé tette azokat a termékeket, melyek előtte száz évvel még luxuscikkeknek számítottak az egyszeri közember számára. Az első ipari forradalom tetőpontjának számító 1820-as évektől folyamatosan emelkedtek a bérek. S bár tény és való a mai körülményekhez képest rendkívül alacsony színvonalon éltek a munkástömegek, azt érdemes hozzátenni, hogy az addig még alárendelt földművelő rétegek először rendelkeztek magántulajdonnal, illetve befektethető és saját rendelkezésükre álló magánvagyonnal.

A kultúra terén is mind a magyar társadalom, mind pedig valamennyi nemzet a fejlődést a városi létforma és a városokban jelenlévő pezsgő művészeti és oktatási élet alapozta meg. Ez így volt már a korai görög városállamokban is, ahol számos filozófus, matematikus, fizikus, és mindehhez értő polihisztorok tették le a modern tudományok alapjait. Akárcsak a már említett céhek esetében, itt is a szabadság tette lehetővé a kulturális kibontakozást: ahogy a társadalom az athéni demokrácia korában differenciálódott, már ott kialakult egyfajta polgári réteg, mely az arisztokraták vidéki uralma alól felszabadulva szabadon foglalkozhatott a világot érintő kérdésekkel. Ez így működött a középkorban is, amikor az első egyetemek megalakultak – érdemes megjegyezni, hogy a legrégebbi oktatási központok észak-itáliai urbánus régióban születtek – és továbbadták a jövő generációinak az antikvitás örökségét.

A történelem arra segít rávilágítani, hogy bár Kardos Gábor szerint a nagyvárosok csupán kizsákmányolói a vidéknek, valójában alapvető részét képezik a társadalomnak és a nemzetnek egyaránt. Szabadság, modernizáció, jólét és kultúra – ezek jellemzik mai napig a városokat, a kisebb urbánus településektől a legnagyobb metropoliszokig.

Kardos persze jól látja, hogy nem szabad lebecsülni a falusi lakosságot, és nem érdemes abba a primitív tévképzetbe ringatni magunkat, miszerint a városiak intelligenciában és morálisan felsőbbrendűek lennének a vidékiekkel szemben.

A társadalom nem írható körül ilyen egyszerű képekkel, és súlyos következménye lesz annak, hogyha ezt a szakadékot, melyet a negatív sztereotípiák tartanak életben, tovább mélyítjük. Nem más képes felülírni az ellentéteket, mint a modernizáció és a szabadság – a városok léte és pezsgő gazdasági-kulturális élete nélkül azonban ez megvalósíthatatlan.

A szerző diák, és Kardos Gábornak A nagyvárosi progresszió nem megoldás, hanem maga a probléma című cikkére reagált. Vitatkoznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!