Végre megtudhatjuk, hogy legyőzhető-e a kapitalizmus

2019.12.22. 15:28

Vasárnap pont kerül a Mr. Robot című sorozat végére. Kiderül, sikerül-e a főszereplőnek legyőzni a világ leggazdagabb egy százaléknak az egy százalékát, és megszabadítani a társadalmat a pénzügyi adósságától, vagy a neoliberális gazdaság mindörökké velünk marad.

Végre megtudhatjuk, hogy legyőzhető-e a kapitalizmus

Négy évad és 45 rész után vasárnap véget ér a Sam Esmail által megálmodott és megírt Mr. Robot, ami azonkívül, hogy Rami Maleket A-kategóriás színésszé tette, egy izgalmas és lebilincselő történetet tárt a szemünk elé egy alternatív világban, ahol a világot gazdaságilag a csak Evil Corpnak nevezett E Corp konglomeráció uralja, és vezetői a világ leggazdagabb embereivel együtt a törvény felett állnak. Bármit megtehetnek felelőtlenül, vagy ahogy a sorozatban fogalmaznak: „Istent játszanak mindenféle engedély nélkül.”

Meghekkelték a demokráciánkat

A New Yorkban játszódó történet főszereplője a Malek által alakított Elliot Alderson, aki nappal az Allsafe nevű kiberbiztonsági cégnél dolgozik, éjszaka pedig kétes alakok és bűnözők e-mailjeit és közösségi oldalait töri fel, hogy feldobja őket a rendőrségnek. Elliot – aki egy zseni, ha az informatikáról van szó – annak ellenére, hogy képességeit és tudását igyekszik jó célokra felhasználni, mégsem lesz boldog tőle: a világot ugyanolyan szörnyű helynek látja, mint korábban.

Egy nap egy anarchista hackercsapat, az Anonymusra egész véletlenül hasonlító Fsociety vezetője, a titokzatos Mr. Robot (Christian Slater) próbálja Elliotot beszervezni hozzájuk, hogy közösen tegyék tönkre az Evil Corpot, ezáltal döntsék be az egész neoliberális gazdasági rendszert, és a konglomeráció által az adósságokon keresztül rabságban tartott társadalmat szabadítsák fel: azaz Elliotnak el kell döntenie, csatlakozzon-e azokhoz, akiknek a célja annak a rendszernek a bedöntése, amivel ő ugyan nem ért egyet, de munkája során védenie kell azt.

A történet azonban több egy egyszerű hackerkriminél: a sorozat készítői szépen lassan mélyítik a Mr. Robot világát, olyan kérdéseket boncolgatva, mint a társadalmi egyenlőtlenség, a neoliberális gazdasági rendszer kritikája, illetve olyan morális kérdések is előjönnek, hogy egy nemes célért lehet-e tisztességtelen eszközökhöz nyúlni, fel lehet-e áldozni az egyénnek az életét a kollektív szebb jövőért, és hogy egyáltalán

demokráciának számít-e még az a politikai rendszer, amikor a döntések füstös hátsó szobákban születnek, a gazdagok pedig úgy irányítják a politikusokat, mint bábukat a sakktáblán.

Ezeket a kérdéseket, magának Elliotnak is meg kell válaszolnia, miközben saját mentális problémáival is meg kell küzdenie: a forradalom tervezése közben gyakran tűnődik el azon, hogy valóban az-e a helyes, amit tesz, valóban csak egy virtuális forradalom-e az egyetlen megoldás a világrend és a társadalmi rendszer megváltoztatására és egyáltalán van-e értelme annak, amit csinál.

Az alapkonfliktus mellett a sorozat készítői nem ijedtek meg olyan témákhoz nyúlni, mint a depresszió vagy a szorongás, amit Elliot nap mint nap átél, és drogokkal próbálja elviselhetőbbé tenni életét. Ellioton keresztül meglátjuk, milyen az, ha valakinek szociofóbiája van és klinikai depresszióval küzd. Az őrlődését narrálva meséli el nekünk, a sorozat folyamán végig beszél hozzánk.

A történet mindennemű egyezése a valósággal csupán a véletlen műve

A sorozat megálmodója, Sam Esmail valójában azon elmélkedik, mi történne, ha a 99 százalék fellázadna a világot uraló 1 százalékkal szemben, és milyen igazságtalan társadalmi rendszert épített fel a kapitalizmus. Esmail egy interjúban azt is elmondta, hogy a sorozatra nagy hatással volt a 2008-as gazdasági világválság és az Arab tavasz, mivel ekkor döbbent rá, hogy „a leggazdagabb 1 százalék milyen bűncselekményeket követ el a kapzsisága miatt, és milyen könnyen megússzák azt, hogy kizsákmányolják az embereket.”

A sorozat kapitalista kritikus hangja mellett nagy erőt fektet a hackerkultúra bemutatására is, hiszen a sorozat folyamán megjelenő scriptek, kódok és hackelések valósághűek, nem csak pár enter és egy jobbklikk lenyomása után sikerül feltörni a rendszereket, vagy megírni egy kártevő szoftvert.

Ugyan a sorozaton látszik, hogy a készítése során komoly időt és energiát fektettek bele, hogy minél mélyebb legyen a történet, viszont van, amikor ez visszaüt: vannak olyan részek, amik a történet megértését a karakterek részletesebb bemutatásával hivatottak segíteni, viszont mivel a velük történő események egy része csak később nyer értelmet, így a hosszú, vontatott részek miatt akár sokan dönthetnek úgy, hogy inkább félbehagyják az egészet.

Mindenesetre személy szerint én élveztem a sorozatot, bár néhol érződik a Esmail munkáján a Harcosok Klubja hatása: a főszereplő itt is egy társadalmi reformról, a világrend lebontásáról ábrándozik, miközben mindenféle mentális problémával küzd. Azonban a történet érdekes, a képi világa és a kamerázás kifejezetten igényes. Az pedig kifejezetten izgalmas kérdésfelvetés, hogy

milyen alternatívája lehet a vadkapitalista gazdasági rendszernek, főleg úgy, hogy a sorozat nem egy kommunista utópiát tár a szemünk elé.

A sorozat készítői sokat elmélkedtek azon, hogy mi történhet a világunkkal, ha a gazdasági rendszerünket megpróbálja bedönteni pár elhivatott és lelkes hacker, illetve, hogy erre miként reagálna a status quo-t őrizni kívánó gazdasági és hatalmi elit. De hogy pontosan mi is történik ebben az elképzelt világban, azt most nem árulnám el, mert akkor elvennék közel 45 órányi szórakozást, aminek a végén kiderül, hogy valóban legyőzhető-e a kapitalizmus. Addig is inkább nézzétek meg kedvcsináló gyanánt az első évad trailerjét:

FOTÓK: Mr. Robot / Facebook

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali korábbi operatív vezetője

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek