Kína tévúton jár, de meddig akarunk még vele tartani?

Ésik Sándor

Szerző:
Ésik Sándor

2019.12.15. 19:38

A digital native-generáció természetesnek veszi, hogy egy információ onnantól kezdve hír, hogy legalább öt helyről hallották, nem onnantól kezdve, hogy megírta az újság. Minél inkább decentralizáltabb egy hálózat, annál inkább ütközik nehézségbe egy-egy ponton alkalmazott presszióval kontrollálni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Bizonyára észrevették már a kedves olvasók, hogy itt a Diétás Magyar Múzsán ritkán nyilvánulunk meg Izraellel kapcsolatban. Ennek az egyik oka az, hogy a Közel-Kelet viszonyai minden világpolitikai vonatkozásuk mellett alapvetően regionális események. Izrael ráadásul hagyományos háborúban nem legyőzhető, ha meg mégis, akkor atombombával rántja magával azt, aki legyőzi. Ráadásul Izrael léte és ereje egy jó kis életbiztosítás Jordánia és Egyiptom számára, ha valakinek eszébe jutna pánarab birodalmat csinálni vagy épp az oszmán dominancia felélesztéséről álmodozik.

A másik ok meg az, hogy ez egy olyan téma, amellyel kapcsolatban nagyon nehéz objektíven tájékozódni, és még nehezebb dolog objektíven írni, hiszen

a legtöbben, mint egy focimeccsen, elkötelezettek az arabok vagy a zsidók igaza mellett és úgyis csak flamewar lenne a dolog vége.

Mondhatni ez gyávaság a részünkről, hiszen miért is nem vállalunk be egy-egy flamewart. Van zsidó és palesztin facebook ismerős is, osztogatják a megfelelő híroldalak híreit, nyugodtan állást foglalhatnánk a legutóbb kilőtt rakéta, vagy a legutóbb lebombázott, Izrael szerint terrorista kiképzőközpont, a Hamasz szerint idősek otthona ügyében. Lehet, hogy gyávaság, de nem fárasztjuk magunkat ezzel.

Viszont észre kell venni, hogy akármennyire is elátkozott az Izraelről és a palesztinokról folyó diskurzus, az egészen durva gyűlöletbeszéd kivételével mindenki kedvére elmondhatja, amit akar, legfeljebb nem kap olyan nagy nyilvánosságot az igazsága, mint amekkorára vágyik. Nyilván vannak olyan professzionális módszerek és szervezetek, akik az álláspontokat szeretnék befolyásolni, de ettől még maga a diskurzus létezik.

A közéleti kérdésekről szóló diskurzust torzítja a fake news is, illetve az olyan kommunikációs technikák sora, amelyek az emberek meggyőződését tudat alatt igyekeznek befolyásolni. Ezek megmérgezik a kommunikációt, mivel a nyugati liberális demokráciák rendje nem kis részben a szólásszabadságon nyugszik. A szólásszabadság viszont feltételezi bizonyos etikai normák betartását (mely etikai normák részben keményebb jogi védelmet is élveznek) vagyis azt, hogy nem élnek vissza szervezetten azzal, hogy bárki elmondhatja a magáét.

A szólásszabadság bizalmi hálókat alakított ki. Mivel a tudomány mai állása mellett már nem lehet polihisztornak lenni, az ember az őt elérő hírek jelentős részét nem azért (illetve nem csak azért) fogadja el igaznak mert maga is érti részleteiben, hogy mi az a Higgs-bozon és a mérési eredményeket értelmezve maga is látja, hogy igen kérem, az a kis csúcs a grafikonon csak Higgs-bozontól lehet. Nem. Egy olyan forrás, akiben bízik, elmondja kicsit egyszerűsítve, hogy mi az a Higgs-bozon, majd fehér köpenyes, sárga sisakos, fontoskodva néző embereket látunk, amint éppen jól felfedezik a Higgs-bozont.

Ezek így együtt felkeltik bennünk a bizalmat, hogy elhiggyük, hogy amit látunk, az igaz és fontos nekünk. A fake news mint egy vírusfertőzés, valótlan vagy manipulált híreket úgy juttat el hozzánk, hogy ezeket a bizalmi hálózatokat használja ki, az ott mozgó hírek külső jegyeit veszi fel. Ebből következik, hogy akármekkora is a fake news hatása, idővel csökkenni fog, mert a társadalom immunizálódik. Azok a digital native generációk, akik most lépnek be a közéleti hírfogyasztás világába, ugyanúgy keresik a bizalmi hálózataikat. Legfeljebb nekik már nem az lesz az igazodási pont, hogy ha a Daily Mail írja meg, akkor az könnyen lehet, hogy kacsa, ha viszont az Independent, akkor nagyobb valószínűséggel igaz.

Mivel az információhoz jutásuk módja is decentralizáltabb, a bizalmi fogódzóik is sokkal szerteágazóbbak lesznek. Persze addig a fake news, mint minden vírus, még jó pár járványt fog okozni, sok áldozattal.

Az állami (vagy más hatalmi) aktorok által nyíltan vagy a háttérből befolyásolt kommunikáció tehát a szólásszabadsággal járó tünet, amely a szólásszabadságban próbál olyan információkat elültetni, amelyek elültetése érdekében áll, akkor is, ha ezek az információk hamisak.

Ehhez képest minőségileg más tünet az, amit Kína csinál. A liberális demokráciákat (még a populizmussal szemben nagyon meggyengülteket is) onnan lehet felismerni, hogy nagyon kevés tabu van. Amerikai akciófilmek témája volt régebben, hogy ha valaki rájött, hogy van árnyék-CIA, a mégtitkosabb szolgálat, akkor jött valami gyilkos és lelőtte. Ennek a műfajnak a vicces változata a Men in Black.

Persze sok mindenki foglal el furcsa álláspontokat a tabukkal kapcsolatban. A politikai korrektség túltolása, a safe space-ek létrehozatala ugyanolyan tévút, mint amikor a nagy igazságokat zárt csoportokban kimondják. Egyik annyira nem kedves exolvasónk, akit kitiltottunk nemrég, üzemeltet safe space-mentes zárt csoportot, és nem veszi észre szegény, hogy maga is csinált egy safe space-t. Amerikában újabban divatos a mindenféle deep state összeesküvés elmélet, ez is arra épül, hogy valójában vannak erőszakkal betartott tabuk, amelyekről ők most nyíltan beszélnek.

Valójában azonban majdnem mindegy, hogy a politikai korrektség vagy éppen ennek reciproka vonul safe spacekbe, az inkább a társadalom polarizációjának a tünete

és nem annyira annak, hogy a társadalmi kommunikációt valaki erőszakkal torzítani akarná. Tetszik vagy nem, ezek kortünetek, a világ jelenleg legteljesebb jólétet és szabadságot biztosító társadalmi rend megújulásának, alkalmazkodásának természetes velejárói.

Az viszont, amikor Kína közli, hogy ha valaki elenged egy rosszul sikerült megjegyzést Kínával kapcsolatban, azt megbünteti, és ezzel kizsarolja, hogy Kínáról csak szépen beszéljenek, az nem rendszeren belüli válságtünet, nem egy iskolás gyerek ártalmatlan hőemelkedése, hanem világok harca.

Azt jelzi, hogy Kína úgy gondolja, hogy a társadalmi kommunikációt annyira áthatja az informatika, hogy azt teljes mértékben kontrollálni lehet belföldön, külföldön pedig erőből el lehet érni azt, hogy Kínával kapcsolatban ne hangozzék el rossz vélemény. Ez persze részben politikai okokból van így. Kínát Teng-hsziao Ping óta konszenzusos alapon vezették, az egymás után következő főelvtárs-generációk egyike sem tört kizárólagos hatalomra, egészen Hszi-csin Ping-ig, aki nem akar lelépni, majd ha „eljön az ideje”. Az ilyen vezetők rendszeresen kemény hangot ütnek meg, nacionalista szólamokat hangoztatnak.

De a másik ok az, hogy Kína nem akarja elfogadni a teljes szólásszabadság gondolatát, amely kínai részről érthető is, hiszen az ehhez nem szokott társadalomban a fake news nagyobb pusztítást végezne, mint amekkorát Európában vagy bárhol máshol okozott az orosz szervezett fake news-gyártás.

Ezzel együtt teljesen hibás hozzáállás engedni Kína kéréseinek.

Persze, anyagi veszteségekkel jár, hiszen Kínának jelentős zsarolási potenciálja van, ezért kell gyorsan elhatárolódnia például a kínai piacból élő foci- és kosárlabdacsapatoknak a kritikus hangot megütő tagjaiktól. Viszont ezt tévút. Azért tévút, mert mint ahogy Kínából sem lesz soha egy individualista liberális társadalom, úgy Európában se lesz, akármennyire is tornázik Kína, kollektivista társadalom, korlátozható szólásszabadsággal. Pontosan az olyan obskúrus Twitter-, Youtube- és más csatornák, fórumok mutatják meg, hogy itt mindig lesz egy hely, ahol ki lehet mondani dolgokat.

Ráadásul a felnövekvő generációk teljesen jól elvannak azzal, hogy egyáltalán ne is foglalkozzanak azzal, hogy hivatalos csatornákon mit tilt le Kína, a világ összes vloggerét és influenszerét nem tudja. Ezek a generációk ugyanis természetesnek veszik, hogy egy információ onnantól kezdve hír, hogy legalább öt helyről hallották, nem onnantól kezdve, hogy megírta az újság. Minél inkább decentralizáltabb egy hálózat, annál inkább ütközik nehézségbe egy-egy ponton alkalmazott presszióval kontrollálni.

Az informatikai kontroll pedig Kínán kívül bajosan fog menni, ha a Kínából kiszoruló, amúgy nem épp jófejségükről híres nagy netes cégek (Google, Facebook) egyszercsak felhúzzák magasra a szabadság zászlaját,

mert ezzel pénzt lehet keresni. Kína tehát ebben a tekintetben tévúton jár, kérdés, meddig vagyunk hajlandóak vele tartatni.

Ennek a hosszú cikknek az elején még nagyjából tudtam mit akarok mondani, valójában csak kiírtam jó pár dolgot, amely már régen az eszemben volt. Kárpótlásul itt egy link jó zenéhez. Csajkovszkij.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek