+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Bukovics Martin
2019. december 15. vasárnap, 08:10
2013-as alapításakor még poroszos professzorpártnak nevezték az AfD-t, ami mára már a CDU-főtitkár szerint is egyértelműen náci párt. Hogyan lett szélsőjobboldali és keletnémet erő a nyugatnémet konzervatív értelmiség projektjéből? A párt alapítója és korábbi arca, Bernd Lucke elmesélte a sztori egy részét.

 

Mi ment félre az AfD-ben?

 

Erről maga Bernd Lucke, a ma már egyértelműen szélsőjobboldaliként felcímkézhető párt alapítója és korábbi arca tálalt ki nemrég megjelent könyvében. Lucke elég érdekes figura amúgy, egy szerényen élő, protestáns északnémet közgazdászprofesszorról van szó, aki alapvetően eurókritikus, gazdasági liberális pártot akart alapítani azzal a céllal, hogy az eurózónát reformálják meg. A német sajtóban eleinte furcsa idegenkedés fogadta az egész ötletet: egyrészt be akarták rakni Luckét a szélsőjobboldali rubrikába, másrészt pedig weird videóriportokat forgattak azon csodálkozva, ahogy végigvonatozza az országot a pártépítéshez, merthogy nincs jogsija.

 

Before Greta Thunberg made it cool.

 

A Lucke-féle AfD a médiát eleinte megpróbálta kreatívan kezelni, a pártját interjúhelyzetben leszélsőjobboldalizó újságírókat például rendre szembesítették azzal élő adásban, hogy vannak olyan törekvéseik is, amik a balpopulista Linkspartei programjában is szerepelnek, szóval miért is nem nevezik akkor a médiában szélsőbalosnak az AfD-t? A plakátjaikra náciellenes feliratokat pingáló balos aktivisták számára színezőket helyeztek ki közterekre, a berlini alterbalos napilapban, a Die Tageszeitungban meg olyan hirdetést adtak fel, amit direkt egy páros oldal szélére kértek, mondván „valamilyennek mindig elkönyvelnek minket, de ebben a pozícióban [balszélen] még sose voltunk ebben az újságban”.

 

Dehát nem jött össze ez a kísérlet, Lucke trollkodásban és pártprogramban túl intellektuális volt, hangnemben pedig túl kifinomult és professzoros, így nem meglepő, hogy az időközben borzalmassá váló tagság 2015-ben leváltotta az agresszívabb politikát ígérő Frauke Petryre Luckét (de aztán 2017-re már Frauke Petry is túl kifinomulttá vált az időközben az eurókritikát a menekültellenességre cserélő, ezáltal tovább radikalizálódó párt számára). „Ha ma ránézek az AfD-re, úgy érzem magam, mint egy apa, akinek elvették a fiát, hogy rablók neveljék fel. Ma az AfD egy német nacionalista, migráció- és iszlámellenes párt. 2013-ban, az alapító programban semmi ilyesfajta követelés nem volt” – írja Lucke könyvében. Lucke 2015-ben el is hagyta aztán az AfD-t, új pártot gründolt, ami aztán névváltáson esett át, majd lassan elhalt.

 

 

Az AfD alapításakor kétharmadrészt ún. javítani akarókból, egyharmadrészt ún. elkeseredettekből állt a párt – emlékszik vissza Lucke. A javítani akarók jórészt professzorok, értelmiségiek voltak, akik elégedetlenek voltak a merkeli CDU középretolódásával, és egy markánsan a német nemzeti érdeket képviselő konzervatív pártra vágytak. Ez az oka annak is, amiért az AfD mozaikszót az „Akademiker verarschen Deutschland” poénnal oldották fel, azaz, hogy az értelmiségiek, akik átverik Németországot (ha nem értenéd, hogy jön ki ebből az AfD: a v német kiejtése a magyar f-nek felel meg).

 

Ám ahogy támadta és szélsőjobboldalizta őket a média, úgy hátráltak ki a projektből az ún. javítani akarók és léptek be helyükre az elkeseredettek – Lucke ezt a két gyűjtőfogalmat használja könyvében végig –, mintegy önbeteljesítő jóslattá változtatva az AfD médiabeli leszéljobbozását: „Csak mostanra vált azzá a párt, aminek az újságírók tévesen láttatták.” 

 

Miért sikeres a mai AfD?

 

Hogy ez mennyire téma Európa-szerte, jól mutatja, hogy ezt a kérdést legutóbb az egyik román elnökjelölt, egyben az egyik legismertebb román konzervatív értelmiségi, Theodor Paleologu (azonnalis interjú vele itt) szegezte nekem nemrég Bukarestben. Neki leginkább a Német Nemzeti Néppártra, a DNVP-re, az 1933-ban Hitler NSDAP-ját hatalomra segítő, antiszemita szólamokkal is operáló, a weimari köztársaságot elutasító monarchista-nacionalista-konzervatív pártra hasonlított az AfD. Paleologu azt akarta megtudni, hogy ezt jól látja-e. A választ maga Lucke adja meg könyvében: „Túlnyomóan német nacionalista (deutschnational) pártként az AfD egy olyan helyet foglal el a német pártpolitikai spektrumban, amit sokáig nem töltött be senki: 1933-ig a DNVP-é volt ez a pozíció.” 

 

Ám miután a DNVP Hitler hatalomra segítségével 1945 utánra lényegében elhiteltelenítette ezt a fajta nemzeti-konzervatív politizálást, és az ilyen típusú pártok is viszonylag gyorsan elhaltak, az ezen dolgokra fogékony szavazótábor is csökkenni kezdett: politikai otthonra a kereszténydemokrata CDU-nál és a jobboldali-liberális FDP-nél találtak a hatvanas-hetvenes években.

 

A nyolcvanas években aztán ahogy nőtt az európai integráció jelentősége, úgy kezdtek megfeledkezni az addigra jelentéktelenné zsugorodott nacionalista-konzervatív szavazóikról ezek a pártok, ráadásul a CDU és az FDP mindenáron true európainak akart tűnni, ezért még akkor is a párt proeuropéer retorikáját nyomatták, amikor a háttérben kőkeményen fúrtak uniós dolgokat a német érdekre hivatkozva, fejtegeti Lucke. Ennek az lett a következménye, hogy a jobboldali pártok és a nacionalista-konzervatív szavazók elidegenedtek egymástól, és lényegében harc nélkül hagyták el ezt a politikai teret, amit aztán az AfD idővel be is töltött, miután meglepetten észrevette, mekkora potenciál rejlik benne.

 

De miért lett hirtelen igény erre a politikára, ha egyszer a nyolcvanas években már úgy látták a pártok, hogy alig van nacionalista-konzervatív szavazó, és mindent felülír az EU iránti optimizmus? Az AfD-alapító Lucke ezt azzal magyarázza, hogy a német pártok EU-párti retorikája, a nemzetköziesedés/globalizálódás és következményei a 2010-es évekre rengeteg németben felébresztette az identitásvesztéstől való félelmet:

 

„Az addig megszokott – német – világ elúszni látszott a szemükben. Így hát a németségükbe kapaszkodva olyan pártot választanak, ami a nemzeti hovatartozást, vagyis a németséget nyíltan egy önmagában lévő értéknek tekinti.”

 

Egyenlőségjelet persze nem lehet tenni az AfD és a harmincas évek DNVP-ja közé: a DNVP monarchista párt volt, elutasította a köztársaságot és a parlamentáris demokráciát, az AfD eddig nem megy el. A DNVP antiszemita volt, az AfD nem az, cserébe viszont iszlámellenes. Amiben viszont közös a két párt, hogy a németséget, a német nemzethez tartozást elsőbbrendűnek tartja az idegen hatásokhoz képest, nem akarja, hogy a németség keveredjék idegen elemekkel. Lucke hozzáteszi: az AfD mai nézeteivel egyetérteni ugyan nem kell, ám azt a jogot sem szabad tőlük elvitatni, hogy mindezt képviseljék. Bizonyos értelemben még természetesnek is tartja a pártalapító, hogy az AfD azzá vált, amivé: maga a nyitás, az európaizálódás és a modernizáció hívta életre ennek ellenpontját.

 

Miért lesz ma valaki AfD-s?

 

Miután az AfD eredeti alapító tagságát, azaz a nagyrészt az EU-n és az eurózónán változtatni akarókat – jellemzően jólszituált nyugatnémet értelmiségieket, akiket azért érdekel, hogyan tekint rájuk a környezetük – elüldözte az AfD környékéről a médiában rájuk aggatott szélsőjobboldali bélyeg, vagy legkésőbb a 2015-ös Frauke Petry-féle hatalomátvétel és menekültellenes fordulat, a Lucke által elkeseredetteknek nevezettek lettek többségben.

 

Ők a pártalapító szerint egyáltalán nem érdekeltek sem az euróválság, sem a migrációs válság, sem a menekültek integrációjának megoldásában, és igazából maga a téma, az adott szakpolitika se érdekli őket önmagában. Szerinte ezek – mármint az euróválság és a menekültválság – csupán azok az aktuális projekciós felületek, amelyekre a mélyen gyökerező egzisztenciális félelmeiket kivetíthetik, és amelyekben megélhetik az alapvetően az állammal és a rendszerrel szembeni mély bizalmatlanságukat, ezért nyomatják ezt.

 

A legjobb projekciós felület mindig egy közelgő „katasztrófa”. Lucke szerint azt, hogy esetükben valójában mennyire nem az adott témáról van szó, hanem egy mélyebben gyökerező félelemről, jól mutatják az AfD-s politikusok érvei a viták során: a nem terhelő, a differenciáló vagy épp relativizáló érveket ignorálják, adatokat pedig csak akkor használnak, ha azokban megfelelő felháborodáspotenciált látnak. Lucke felidézi, hogy ún. elkeseredettek hogyan keresték a társaságát az euróválság alatt olyan matematikai számításokkal, amik azt hivatottak bizonyítani, hogy az euróövezet országainak adósságaiból és a kamat természetéből egyenesen következni fog a nemzetközi pénzügyi rendszer összeomlása. 2015-re, a menekültválság évére azonban ezen emberek fókusza az euró helyett már „Németország önfelszámolására” és egy „titokban felülről irányított lakosságcserére” irányult, ekkor már ilyen elméletekkel igyekeztek a bizalmába férkőzni.

 

Lucke szerint az AfD fentiek miatt 2015 körül már kiváló táptalajt jelentett azok számára, akik a rasszizmusba csomagolt szélsőjobboldali ideológiájukat akarták elhinteni a párt segítségével a német társadalomban.

 

Az egyik ilyen figura az AfD türingiai szervezetének vezetője, Björn Höcke. Lucke őt egy olyan figuraként írja le a könyvben, aki élőben egy kifjezetten kellemes, visszafogott és barátságos ember, ám amint a szónoki állvány elé kerül, metamorfózison esik át: hirtelen durván éles, agresszív hangnemre vált át, amit leereszkedő szövegbe, egyszerű üzenetekbe csomagol. „Az volt a benyomásom, hogy úgy beszél, mintha meg akarna felelni valaki más elvárásainak” – jellemezte Lucke az első Höcke-beszédet, amit élőben látott. 

 

Höcke ma az AfD talán legismertebb politikusa, ő a vezetője az AfD-n belüli szélsőjobboldali Szárny nevű csoportosulásnak, ami főleg keletnémet AfD-seket tömörít. Befolyási zónájába is főleg keletnémet politikusok tartoznak: ők azok, akik idén ősszel a keletnémet tartományi választásokon a mai Németország politikai rendszerét az NDK-éval állították párhuzamba, maga Höcke pedig még egy olyan beszédet is tartott, amiben arról panaszkodott, hogy úgy érzi magát ma, mint anno az NDK-ban, „a békés forradalom során nem ezért küzdöttünk”. Ez azért vicces, mert maga Höcke amúgy nyugatnémet, és mikor a berlini fal leomlott, még csak 17 éves volt.

 

Nézeteiért érdemes fellapozni a 2018-ban megjelent könyvét, amelyben Höcke Németország „kultúraidegen” emberektől való megtisztítását tűzi ki az AfD esetleges kormányzásának céljául. Azt is írja, hogy azon németek, akik hatalomra kerülésekor ezen politikai céllal nem értenek egyet, kizárandók az országból. Kifejezetten érdekes volt ezért, hogy amikor szeptemberben a ZDF köztévé pár Höcke-idézet felolvasása után arról kérdezett a német parlamentben AfD-s képviselőket, hogy a mondatok vajon Adolf Hitler Mein Kampfjából vagy épp Höcke könyvéből származnak-e, közülük egy sem tudott erre választ adni. Mikor ezeket egy Höckével készített interjú alatt lejátszották a politikusnak, az annyit mondott: kár, hogy nem olvasták a könyvét párttársai. Az interjút aztán Höcke egy munkatársa félbeszakította, mondván a ZDF-nek ez a módszere erősen érzelmessé tette Höckét (ez egyébként nem látszott rajta, kifejezetten érzelemmentesen kezelte a dolgot, még mosolygott is hozzá), így azt szeretné, ha elölről kezdenék az egészet. Ezt a köztévé nem engedte.

 

 

A ZDF újságírója és Höcke ezt követően azon vitáztak, abbahagyják-e az interjút, mire Höcke azt mondta, véget vethetnek „a kihallgatásszerű szituációnak“, de akkor soha többet nem ad interjút a mainzi csatorna újságírójának, és következményei is lesznek ennek. Az újságíró kérdésére, hogy ezalatt mit ért, Höcke azt válaszolta:

 

„Talán én is egy érdekes politikai személyiség leszek majd ebben az országban...”

 

Szóval nem véletlen, hogy mint megírtuk, az AfD-ben a megmaradt mérsékeltebb karrieristák közül sokan ellenfélként tekintenek Höckére és informális körére, mert attól tartanak: akár neonácik is beszivároghatnak így a pártba, ami nemcsak a párt alkotmányvédelmi hivatal általi megfigyelését vonhatja maga után, de az AfD polgáribb nyugatnémet szavazóit is elriaszthatja. Júliusban több, mint száz, főleg nyugatnémet AfD-s állt ki közösen egy kiáltványban, hogy nyilvánvalóvá tegyék: nem akarják, hogy az AfD-ből Höcke-párt legyen. Höcke nézetei miatt nemrég a CDU főtitkára nácizta le az AfD-t.

 

Az AfD bábmestere

 

De kinek akart megfelelni vajon Höcke? „Csak nagyon sokkal később jöttem rá, mi az oka annak, amiért olyannak láttam akkor Höckét. Megértettem, hogy nem Höcke és a hozzá hasonlók mozgatják az AfD-ben ülő rasszistákat. Az igazi bábmester a háttérben van. Tudtommal még ma sem tagja az AfD-nek, a pártot azonban szemmel láthatóan az egyik projektjének tekinti, amellyel terjesztheti és szalonképessé teheti saját ideológiáját. Ő Götz Kubitschek” – írta Bernd Lucke.

 

Ismerős a név? 2018 nyarán a budapesti Terror Háza is hosztolta őt, politikai aktivistaként és újságíróként bemutatva Kubitscheket, akiről Schmidt Mária később azt nyilatkozta, inspirációért érkezett Magyarországra. Lucke azt is elmesélte, hogy Kubitschek 2015 januárjában AfD-tag akart lenni, sőt a szász-anhalti szervezetben az is lett, ám ő erről csak két héttel később értesült. A Kubitschek névről akkor még semmit sem hallott, így elkezdett utánaérdeklődni, ki is ez az ember, és mikor megtudta, a pártvezetésen azonnal átverte, hogy utólag elutasítsák a tagfelvételi kérelmet.

 

„Ő maga, akár egy pók a hálója közepén, egy schnellrodai egykori lovardában lakik, itt fogadja az embereit” – írja Lucke. Kubitschek az évek alatt egy kiterjedt hálózatot épített ki nézetei terjesztésére: a befolyása alatt áll a Sezession című folyóirat, az Institut für Staatspolitik nevű thinktank, az Antaios-kiadó, az identárius mozgalom, a Pegida és a Höcke-féle AfD-beli Szárny a maga többezres tagságával. Mint az AfD-alapító írja, még AfD-szóvivőként külön leült Björn Höckével és André Poggenburggal, az AfD-ből azóta kilépett szász-anhalti fejessel, hogy Kubitschek rájuk gyakorolt hatásáról beszélgessenek. A két politikus csillogó szemekkel áradozott a 2009-ben még a „fehér népek és nemzetek gyengeségeiről”, a „modern liberális tömegtársadalom elrohadási forgatókönyveiről”, valamint a „németek és nemnémetek közötti etnikai polgárháború-szcenáriók esetleges frontvonalairól” értekező szélsőjobboldali ideológusról. 

 

BJÖRN HÖCKE ÉS GÖTZ KUBITSCHEK A 2017-ES FRANKFURTI KÖNYVVÁSÁRON

 

Lucke ebből azt a következtetést vonta le, hogy

 

„Höcke maga mellékes figura. Számos olyan AfD-funkcionárius van, aki csak egy báb Kubitschek kezében. Ha Höcke egy nap elbukik, ugyanúgy a helyére ugrik jó katona módjára valaki, ahogy az Poggenburg bukásakor történt. (...) Ezért téves az, hogy a média Höcke személyére fókuszál.”

 

De miért nem tesz akkor a pártvezetés valamit a jelenség ellen? Mert nem vezet, mert nem mer, és mert ahányszor megpróbálta, annyiszor hurrogták le őket – így hát nem meglepő, hogy Lucke szerint lényegében párton kívülről keres magának igazi vezetőt a mai AfD, és meg is találták azt az elkeseredettek mély bizalmatlanságát könnyedén a pszeudointellektuális rasszista elméleteinek szolgálatába állító Kubitschek személyében. „Ha Harry Potter lennék, azt mondanám, ő az AfD Voldemortja” – így Lucke, aki szerint az elkeseredettek következő projekciós felülete az Európai Unió lesz, amit a német szövetségi kormány és maga az EU csak azzal előzhet meg, ha végre maga is nyíltan elkezd beszélni a problémákról.

 

Ez azért is ironikus, mert maga Lucke anno ezért alapította meg az AfD-t. Önkritikát persze keresve sem találni AfD-szóvivői korszakát illetően a könyvében, ehelyett inkább az EU monetáris politikáját és demokráciafelfogását ostorozza, külön kitérve arra, hogy ha Magyarország ellen hetes cikkelyes eljárás indult, akkor a maffia országa, Olaszország ellen is illene. Valószínűleg ez a hozzáállás is az egyik oka annak, hogy egy ciklusnyi EP-képviselősködés és egy sikertelen pártalakítás után Lucke visszatért oda, ahol kezdte: közgazdászprofesszornak a hamburgi egyetemre. Annyi különbséggel, hogy 2013-ban még nem akarták belefojtani a szót a diákok az AfD-s múltja miatt, és náci disznónak sem nevezték előadás közben, ahogyan rendőri biztosítás sem kellett ahhoz, hogy harmadik próbálkozásra ugyan, de meg tudjon tartani egy órát idén ősszel.

 

De talán egyszer majd ír arról is, miben áll az ő felelőssége az AfD-t illetően. Simán lesz akkora bestseller, mint ez a mostani könyv.

 

Ennek a cikknek egy részét az Azonnali hírlevele, a Reggeli fekete olvasói már szerda reggel megkapták a postaládájukba. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről!

 

CÍMLAPFOTÓ: Björn Höcke / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A legnagyobb példányszámú szlovák napilap, a SME felvidéki magyar főszerkesztője, Beata Balogová egy héttel a szlovákiai választások előtt a Helyzetben!

Keményen beszólt Tóth
Bertalan a DK-ba igazoló polgármestereinek és a DK-nak is, kijelentve: senki nem tekintheti az MSZP-t a
saját lábtörlőjének!

A lengyel politikus a legmagasabb szintű kitüntetést kapta a Románia Csillagán belül, Tőkéstől a legalacsonyabbat vették korábban el.

Mikor lesz így kormánya Írországnak? Vagy inkább jöhetnek az előrehozott választások? Elmagyarázzuk!

Utóbb Strache tagadta, hogy civil egyesületeken keresztül kaptak volna pénzt. Az ibiziai videó után alakult nyomozócsoport azonban más eredményre jutott.

Miután Kiss László és Szaniszló Sándor III. és XVIII. kerületi polgármesterek átléptek a DK-ba, Gyurcsányéknak nagyobb lesz a frakciója a közgyűlésben, mint az MSZP-é.

A magyar politikatörténetben először indul magyar párt politikusa külföldi választáson, külföldi pártszínekben – és rögtön kettő is!

A hét kérdése

Az egykori playmate már sokszor és sokfélét nyilvánult meg a politikában, most pedig dönthetsz, melyik a kedvenc aranyköpésed tőle.

Azért ide elnéznénk

Piac-e a világpiac? Magántulajdon-e a cégbirodalom? Fennmaradhat-e a demokrácia és a jogállam piacgazdaság nélkül? Létezik-e „harmadik út"? Február 21.

Politikai aspektusok a cseh és a szlovák művészetben 1989 után. Izgi kiállítás Pozsonyban egészen február 23-ig.

A francia új hullám mestere napjainkban is töretlenül alkot. Február 23-án a Film/Szocializmus című munkáját megtekinthetitek a Patyolatban.

Történelmi diorámák, Star Wars-os csatajelenetek és világháborús terepasztalok Legóból Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban február 29-én és március 1-jén.

Mi vár Szlovákiára és a szlovákiai magyarokra a
február 29-ei választások után? Beszélgetés a Három
Hollóban március 2-án.

Ezt is szerettétek

Szerintünk az újságírókat korlátozó új szabályok nem felelnek meg az alkotmány követelményeinek, úgyhogy bepereltük az Országgyűlés Hivatalát és magát Kövért is.

Mikor lesz tárgyalás és ítélet? Mi lesz, ha nyerünk? Hogy néz ki egyáltalán egy kereset a házelnök ellen? Elmondjuk a perünk kulisszatitkait!

Eddig is csak egy-két helyen szabadott videózni a parlamentben, de mostantól még kevesebb helyen lehet, és még hangfelvételt készíteni se szabad szinte sehol a Házban.

Digital Health Summit, a digitális egészségügyi megoldásokon dolgozó szakemberek, fejlesztők, befektetők és az egészségügyi intézményvezetők fóruma.

Twitter megosztás Google+ megosztás