Nem az a bűn, ha lopsz, hanem az, ha feltűnően lopsz

Pont ezek a kis 300 millió alatti pályázatok adnák azt a lehetőséget, hogy egy-egy falu meginduljon felfelé. Hogy kipofozzanak egy tájházat, nyissanak egy biciklikölcsönzőt, kotorják ki a halastavat, próbáljanak valahova elindulni.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Olvasgatom az Index nagy Boldog István-cikkét, és szép régi, meg nem olyan régi ügyek jutnak eszembe. Azon gondolkodom, hogy mennyire kellett pofátlannak lenni ahhoz, hogy ez a körzet bebukjon. Valószínűleg nagyon, ugyanis a leírt dolgokban az égvilágon semmi meglepő nincsen, az maga a NER.

A NER egy jól szervezett maffia, amelynek alapja az egyéni körzeti országgyűlési képviselő, ő az uomo d’onore, a sima maffiózó, akire rá van bízva, hogy a választókerületében a pénzosztást irányítsa. Az, hogy a választókerületek számát levitték, egyúttal méretüket megnövelték, azért is van, mert ennek ideális mérete a járás. Más kérdés, hogy a járás és az egyéni választókerület nem vág egybe a gerrymandering miatt. De mindegy is, a kerületek nagyon pontosan ki vannak osztva, bármelyik falusi „polgi” megmondja, hogy neki ki a főnöke, még véletlenül se téveszti el.

Van aztán valami helyi kötődésű caporegime, akinek az (lenne) a feladata, hogy ha valaki nagyon el találna kanászodni, vagy épp ellenkezőleg, nem tartja kellően rettegésben a körzetét, akkor a központ üzenetét elvigye neki. Mesélték, hogy például Szabolcsban, amikor egy helyi (amúgy nagyon lelkes, igazi nerenc) országgyűlési képviselő alatt kicsit inogni kezdett a széke, akkor Kósa Lajos hozta a hírt, hogy megmentik az illető valagát a nagy rúgástól, de próbálja csak egyszer nem hozni a kerületet... Na, hozza azóta is, a módszerek között nem válogatva.

Figyeljük meg, hogy ahogy a sima talpas maffiózó nem nagyon találkozik a donnal, az országgyűlési képviselő sem jut be csak úgy a Miniszterelnök Úrhoz, vagy ha igen, akkor az olyan megtiszteltetés, mint Luca Brasinak volt az esküvői meghívó az első részben.

A körítésben (termálfürdő, előszobáztatás) sincsen semmi újdonság. Ezeket el lehet már Mikszáthnál és Móricznál olvasni. Valamivel frissebb párhuzam például az, hogy

És ez a normál ügyfélfogadás, mert ezen kívül vannak a nagy közös kurvázások, amelyek világába a Borkai-botrány engedett betekintést. Ez már inkább változó dolog, hogy mennyire működik. Ha van egy okos és kemény nő a háttérben, mint amilyennek a kibontakozó Boldog-botrányban F. Petra tűnik, akkor annyira nem megy. Ha egy okos fiatalember húzódik meg a háttérben és nem lát bele az asszony a férfiak dolgába, akkor jönnek a vadászházas bunga-bunga partik, általában a helyi főiskola-egyetem kolijából verbuvált lányokkal.

Az, hogy Boldog István környezetének ügyeit feszegetni kezdték, tehát biztos nem azért van, mert feszes rendet tart a választókerületének polgármesterei között, és egy fillért nem lehet a beleegyeézése nélkül elkölteni. Ez ugyanis benne van a munkaköri leírásában. Ha nem ezt csinálná, jönne egy éhes fiatal farkas, és legközelebb már ő indulna Fidesz-színekben a választásokon.

Mert ebben a világban azért rend ide vagy oda, tudni kell a quid pro quo művészetét, tudni kell elengedni egy-két közbeszerzést, bevenni embereket. Ha a kettővel odébb lévő kerületből egy ott jól fekvő fiatalember benősül az én kerületembe, és felhív az ottani NER-helytartó, hogy itt van ez a Gipsz Jakab és nyerne valami kis ötven-hatvan milliós pályázatot, akkor azt meg kell vele nyeretni, akkor is, ha azt a pénzt már másnak adtuk volna. Egy kis kényelmetlenség, de épül a szívességi tőke, lehet visszakérni szívességet később, mondjuk egy céget a másik megyébe bejegyezni, ottani strómanokkal, jó az, ha emitt nem látnak mindent...

Ha viszont valaki összetéveszti a szerepét, és elkezdenek „ügyek” lenni, akkor előbb szólnak, aztán még egyszer és még egyszer szólnak, majd kirántják alóla a szőnyeget. A kistérségi Voldemort után ez egy újabb üzenet. Üzenet a többi helyi kiskirálynak, hogy tudjanak viselkedni és ne felejtsék el, kik ők valójában. Üzenet a köznek, hogy a jóságos cár atyuska, ha a fülébe jut, hogy mit csinálnak a csinovnyikok a szegény muzsikkal, akkor közbelép. Üzenet az EU-nak, hogy Magyarországon igenis van korrupcióellenes fellépés. Egyelőre úgy tűnik, hogy a helyi Voldemort kimarad a buliból, bár előbb-utóbb a most begyűjtött emberek elkezdenek osztani és szorozni, mert amivel meg fogják őket vádolni, az nem lesz pitiáner dolog, egy „levajazott” eljárásban is hosszú börtönéveket jelent majd. Nagyon nagy dolognak kell lenni, amiért egy ilyen ügyben az ember befogja a száját.

Persze ez az egész, ha az ember amúgy ilyen ódivatú elveket követ, mint hazaszeretet, végtelenül szomorú.

Ezek az emberek úgy tekintenek az EU-támogatásokra, mint a tevehajcsárból milliárdossá lett olajsejkek az olajra. Jön, és jól meggazdagszunk belőle. Csak olajsejkből szinte mindenütt már a harmadik generáció uralkodik, akik elkezdtek befektetni, a dollármilliárdokat különböző alapokba szervezni és hasonlók. Nálunk azonban virtigli első generációs EU-pénzsejkek vannak. Nem véletlen, hogy annyira nem akarjuk a kifizetések feltételhez kötését, mert annak olyan hatása lenne, mintha holnaptól Dubajban csak a meleg levegő jönne fel a kutakból. Illetve még olyanabb, mert ott azért néhány százmilliárd dollár kamatából azért még elkarcolgatnának.

Bivalybasznádon viszont hiába jön fel az olaj, fogyó népesség van, nincs munkahely, kétmillióért meg lehet venni egy Kádár-kockát garázzsal, műhellyel, ezer négyszögöles telken. Már ha bárki meg akarná venni.

Az a szomorú, hogy ahogy az eddigi ügyekben is, most sem a valódi bűnös és nem a valódi bűnért fog megbűnhődni. Mert a valódi bűn az, hogy az ország annyi pénzt kapott az EU-tól, amennyiből lehetett volna egy jól működő országot csinálni, ehelyett csináltunk egy olyat, ahol nem az a bűn ha lopsz, hanem az, ha feltűnően lopsz.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.