Még a Fidesz-szavazók többsége se ragaszkodik a Liget Projekt befejezéséhez

Szerző: Bakó Bea
2019.12.05. 14:38

A fideszes szavazók 46 százaléka ragaszkodik a Liget Projekt teljes kivitelézéséhez, 6 százalékuk teljesen leállítaná, 45 százalékuk pedig csak azon épületeket építtetné meg, amiket már elkezdtek. Utóbbi opciót az ellenzéki szavazóknak a túlnyomó többsége preferálja, derül ki a Publicus Intézet által az Azonnalinak eljuttatott kutatásából.

Még a Fidesz-szavazók többsége se ragaszkodik a Liget Projekt befejezéséhez

A Városligetbe tervezett múzeumi negyeddel kapcsolatban készített közvélemény-kutatást a Publicus Intézet. A projekt most úgy áll, hogy Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlés november elején megszavazta azt a határozatot, mely szerint új épületek már nem épülhetnek a parkban. Hogy melyek azok az épületek, amelynek kivitelezése érdemben még nem kezdődött meg, azok közül Karácsony kifejezetten csak az új Nemzeti Galériát nevesítette, de ez ráillhet más épületekre is. Az a napokban derült ki, hogy például a Néprajzi Múzeum új épületének építésével nem állnak le egyelőre (a címlapképen amúgy ez látható).

A Publicus kutatása az említett közgyűlési határozat megszületése után, november 7-18. között született, 1002 fő telefonos megkérdezésével. A felmérés a fővárosi lakosokra reprezentatív nem, életkor és iskolázottság szerint. A hibahatár +/- 3,1 százalék.

A kutatók két kérdésre keresték a választ: hogy

az emberek hallottak-e arról, hogy a Városligetbe a kormány múzeumnegyedet tervez, de a főpolgármester annak részleges leállítása mellett döntött, illetve, hogy mit kellene csinálni szerintük a Liget Projekttel.

Az első kérdésből látszik, hogy a legtájékozottabbak a DK és az MSZP szavazói, akiknek 95, illetve 93 százaléka hallott a friss eseményekről. A Momentum szavazóinak 87, a Fidesz-szavazóknak pedig 79 százaléka volt képben.

FORRÁS: PUBLICUS INTÉZET

A táblázatból feltűnő lehet, hogy a pártszimpátia szerinti lebontásban az ellenzéki pártoknál csak a DK, az MSZP és a Momentum szavazói szerepelnek külön. Pulai András, a Publicus Intézet ügyvezetője és stratégiai igazgatója az Azonnali kérdésére ezt azzal indokolta, hogy a többi ellenzéki pártnak – a Jobbiknak, az LMP-nek, a Kétfarkú Kutyapártnak és a Mi Hazánknak – Budapesten olyan kicsi, két százaléknál kevesebb a támogatottsága, hogy ezerfős mintában nem lehet őket külön elemezni.

Mindenesetre a többi ellenzéki párt szavazói és a bizonytalan szavazók jóval kevésbé vannak képben a Városligettel kapcsolatban, bár többségük nekik is hallott a projekt részleges leállításáról.

Azzal kapcsolatban, hogy mit kellene csinálni a Liget Projekttel, már érdekesebbek az eredmények. Összességében a budapestiek 74 százaléka, csaknem háromnegyede van a valamilyen formában való leállítás mellett: nagy többségük (60 százalék) azt mondja: a már elkezdett épületek felhúzását fejezzék be, de új építkezésekbe ne kezdjenek. Közelíti egymást azoknak a száma, akik minden építkezést leállítanának (14 százalék) és azoké, akik az eredeti tervek szerint mindent megépítenének (16 százalék).

Nem meglepő módon a legnagyobb arányban a fideszesek mondják azt, hogy a kormány eredeti terveinek megfelelően fel kell építeni mindent, de ez körükben is csak kisebbség: 46 százalék.

Majdnem ugyanennyien mondják, 45 százaléknyian, hogy csak a már elkezdett épületeket kellene befejezni, és a fideszesek között is akad 6 százalék, aki az egészet lefújná, és helyreállítaná az eredeti zöldterületeket.

Az ellenzéki szavazók körében az MSZP-sek és a DK-sok között a legnagyobb a Liget Projekt elutasítottsága: köztük 23, illetve 24 százalék támogatja a teljes leállítást, míg nagy többségük (egyaránt 72 százalék) úgy van vele, hogy amit elkezdtek, azt már építsék fel. A momentumosoknál ez az arány még magasabb, 87 százalék, köztük 8 százalék van a teljes leállítás mellett. Ezen pártok táborában is akadnak néhányan (MSZP: 5 százalék, DK: 2 százalék, Momentum: 3 százalék), akik a kormány eredeti tervei szerint támogatják a múzeumi negyedet.

Az egy kalapban számolt többi ellenzéki párt (azaz a Jobbik, az LMP, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk) szavazói körében is hasonló arányok jöttek ki: 17 százalék van a teljes, 72 a részleges leállítás, 2 százalék pedig az eredeti tervek szerinti megépítés mellett.

FOTÓ: Az épülő Néprajzi Múzeum / Liget Budapest

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek