A 33 éves politikus a most alul maradt Kendernay Jánostól veszi át a tisztséget, Schmuck Erzsébet eddigi női társelnököt pedig újraválasztották.
A rendőrök végül feloszlatták a politikailag nagyon színes társaságot, mert alig tartotta magát valaki is a járványügyi előírásokhoz.
Amikor egy szőlészeti-borászati egyetem pontosan azt teszi, amit kell: ennél fogyaszthatóbb a szakmai munka nem is lehet!
Vannak városok, ahol már eddig is ez volt a helyzet. Párizs példáját most Elzász követi.
Pénteken megkezdődött a hivatalos önkormányzati kampány, majdnem megvolt a jelöltek közti első verekedés is.
1976 óta tartó hagyományt törölne el Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata házelnöke arra hivatkozva, hogy Trump nem méltó az elnöki posztra.
Csütörtökön is több ellenzéki portál újságíróját elvitték.
Karanténba zárja az országot az Orbán-kormány szeptember 1-től: egyedül Magyarország zöld, minden más ország piros besorolású lesz. Jó döntés?
Nem akármilyen ám a helyszín Kerekiben, a Balaton-alvidéken. Szeptember 5-én este.
A Valyo stábja megmutatja, milyennek képzelik egy élhető Duna-part egy napsütéses délutánját. Szeptember 12.
Budapest legnépszerűbb közösségi vásárainak minden árusa egy időben, egy helyen árulja portékáját. Szóval lesz minden szeptember 13-án.
A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.
Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.
A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!
Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!
Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?
Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!
Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?
Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!
Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.
Egyre csak bővül a januári győri időközi polgármester-választáson magukat megmérettetni akarók száma: indítani fog valakit – várhatóan Dézsi Csaba Andrást – a Fidesz; az ellenzék szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy a jelöltjük az MSZP-s Pollreisz Balázs; korábban pedig egy budapesti vlogger ambícióiról számoltunk be.
Balla az októberi választáson indult tavasszal gründolt civil szervezete, az Összefogás Győrért színeiben, és 1838 szavazatot szerzett, ami 4,36 százalékos eredményt jelentett. Polgármester tehát nem, képviselő azonban lett a kompenzációs listáról a győri vállalkozó.
Egyszer már bővebben is körbejártuk a választáson induló győri civil szervezetek témáját, és egyik akkori gyanúnk azóta beigazolódott: a másik civil szervezet, a Kovács László által vezetett Civilek Győrért és a helyi Jobbik összejátszott egymással a kampányban.
most derülhet tehát ki csak igazán, hogy mennyire támogatják a civileket Győrben. A Civilek Győrért közben bejelentette, hogy ők nem indítanak jelöltet.
Kérdésünkre, hogy nem tart-e attól, hogy ismét megkapja majd a kritikát, hogy az ellenzéki jelölt elől szipkáz el szavazatokat, Balla elmondta: egy versenyt nem úgy kell megnyerni, hogy rávesszük a többieket, hogy ne induljanak el. A jelölt elmondta: összeszedi az aláírásokat, és várja a támogatókat maga mellé.
Balla egyébként aktív a civil szférában, több helyi civil szervezetet is alapított: ilyen a Jancsifaluért Egyesület és az Adyvárosért Egyesület, illetve legújabb projektje a győri piacosok szövetsége, ami egyébként nem kapta meg a várostól az engedélyt, hogy a „Győr” szót használja a nevében.
FOTÓ: Összefogás Győrért / Facebook