Menekültnek néztek a horvát rendőrök sportolókat, és kitoloncolták volna őket Boszniába

Szerző: Techet Péter
2019.12.04. 19:06

Abszurdba illő jelenetek játszódtak le november közepén a horvát-bosnyák határon: a horvát rendőrök két nigériai sportolót próbáltak meg kitololncolni Boszniába, mert menekülteknek nézték őket.

Menekültnek néztek a horvát rendőrök sportolókat, és kitoloncolták volna őket Boszniába

November közepén zajlott az isztriai Pulában az egyetemisták nemzetközi sporteseménye. Ezen vett részt Kenneth Eboh Chunedu és Uchenna Abia Alexandro nigériai versenyzők is, összesen öten érkeztek az afrikai országból. A két játékos-egyetemista aztán Zágrábba utazott, hogy onnan – Isztambulon keresztül – hazarepüljenek Nigériába.

A horvát fővárosban azonban – amint arról a héten a bosnyák Žurnal először beszámolt

civil ruhás horvát rendőrök szedték le őket a villamosról.

A nigériaiak a szállodában hagyták az irataikat, ezért nem tudták igazolni magukat, és nem is kaptak arra lehetőséget, hogy elmehessenek az irataikért. Azaz a rendőrök azt gondolták: illegális menekültekről van szó.

Egészen éjfélig egy rendőrőrsön tartották fogva a két nigériai sportolót, majd jött egy rendőrautó, bepakolták őket, és a rendőrök közölték velük: most pedig irány Bosznia. A két fiatalember, akinek érvényes repjegye volt vissza Nigériába, értelemszerűen tiltakozott ez ellen, de nem figyeltek rájuk – a rendőrautó Zágrábból valóban megindult velük a bosnyák határra.

A két nigériait Velika Kladušába, egy ottani menekülttáborba vitték. Egy ott dolgozó nemzetközi munkatárs azonban hitt a nigériaiknak, és kiderítette: valóban sportolókról van szó. Ezt megerősítette neki a pulai egyetem is.

A KÉT, MENEKÜLTNEK NÉZETT NIGÉRIAI EGYETEMISTA. FOTÓ: ŽURNAL.INFO

A horvát belügyminisztérium szerint azonban öt versenyző érkezett összesen az országba, de kettő eltűnt, és egy menedékkérelmet nyújtott volna be. A horvát belügy tehát tagadja a nigériaiak történetét, bár arra nem tud magyarázatot adni, hogyan került a két sportoló mégis egy menekülttáborba, amikor aznapra érvényes repülőjegyük volt vissza. A Žurnalnak a két fiatalember interjút adott az „elrablásukról”.

Amint arról az Azonnali beszámolt: a horvát rendőrséggel szemben korábban is megfogalmazódtak vádak, miszerint a menekülttáborokban akár kiskorúakat is kínoznak. A két nigériai esete azonban azért is kirívó, mert eleve nem menekültekről van szó, a horvát rendőrség vélhetően csupán a bőrszínük miatt hurcolta őket menekülttáborba.

NYITÓKÉP: Nacional.hr

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek