Hogy, hogy nem, Orbán költözött oda a parlamentben, ahonnan kitiltották a sajtót

Szerző: Hutter Marianna
2019.12.04. 17:44

Október óta vannak kitiltva az újságírók a korábbi parlamenti sajtófolyosóról, amelytől, mint az Azonnali megtudta, csak pár lépésre lesz Orbán Viktor négy szobából álló parlamenti irodája. Így a miniszterelnöknek most majd biztosan nem kell újságírókat kerülgetnie, miközben az ülésterembe igyekszik.

Hogy, hogy nem, Orbán költözött oda a parlamentben, ahonnan kitiltották a sajtót

Ugyan arra hivatkozva költözött a Karmelita kolostorba Orbán Viktor, hogy a törvényhozás és a végrehajtás ne legyen egy épületben, továbbra is van irodája a parlamentben. Ráadásul a miniszterelnök új szobát is kapott, ami éppen attól a folyosótól van pár lépésre, ahol korábban a sajtó kérdezhette a politikusokat, de ma már tilos odamenniük – értesült az Azonnali.

A FŐEMELETI ALAPRAJZON MUTATJUK BE A MOSTANI ÁLLAPOTOKAT.

Még Ádernek is költöznie kellett Orbán miatt

„A miniszterelnök kolostorba vonul” – ezzel viccelt még egy korábbi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, mielőtt még Orbán Viktor a többmilliárd forintos költségen átépített Karmelita kolostorba költözött volna a Budai Várban. A 168 óra tudósítása szerint a miniszter ekkor arról is beszélt, „rossz, kommunista örökség”, hogy a törvényhozás és a végrehajtás egy épületben van. 

Ehhez képest hiába költözött el azóta a miniszterelnök, neki és titkárságának időközben gyakorlatilag saját folyosószakasza lett a parlamentben, ahol úgy tudjuk, négy terem is rendelkezésükre áll.

Azt, hogy Orbán Viktor dolgozószobája új helyre került, azt is jelzi, hogy az érintett folyosószakasz egyik ajtajára már ki is került a „miniszterelnök” felirat. A miniszterelnök korábbi irodáját információink szerint Kövér László házelnök használja azóta.

Orbán Viktor egyébként valamiért éppen azidőtájt költözött az új, egyébként a sajtó számára korábban forgatási lehetőséget biztosító folyosószakasz mellé, amikor onnan kirakták az újságírókat.

Orbán Viktor folyosószakasza ugyanis éppen merőleges a korábbi sajtófolyosóra, onnan nyílik, így ha maradhattak volna ott az újságírók, garantáltan több lehetőségük lett volna kérdezni Magyarország miniszterelnökétől.

Már csak azért is, mert a plenáris ülésterem felé vezető legrövidebb úthoz át kellett volna haladnia a sajtófolyosó egy rövid szakaszán. Korábban Áder János köztársasági elnök is erre kényszerült, akkor úgy oldották meg, hogy ne kelljen az újságírókkal szóba állnia, hogy minikordont állítottak oda, ha ő az épületben tartózkodott.

Most azonban nem csak Ádernek, de a szocialista Hiller István parlamenti alelnöknek is új helyet kellett találni a parlamentben, mert éppen azon a folyosón volt az irodájuk, ahova most Orbán költözött.

ÍGY NÉZ KI MINDEZ A VALÓSÁGBAN EGY NYÁRI VIDEÓNK VÉGÉN

Értelmet nyer a „megváltozó teremhasználat”

Mint az Azonnali megírta, az újságírók ősz óta csak egy félemeleti, eldugott, homályos, kihalt folyosószakaszon forgathatnak, illetve az onnan nyíló sajtóteremben, továbbá az északi társalgóban és a kupolacsarnok egy ahhoz vezető, karámszerűen elkerített részén.

Akkor egyébként a parlament sajtóirodája azzal indokolta a sajtó egy emelettel lejjebbi, kihalt folyosószakaszra való elköltöztetését, hogy azt

„a Steindl Imre Program keretében történő teremhasználat megváltozása” indokolja. Mindössze azt hagyták ki akkori válaszukból, hogy ez a miniszterelnököt is érinti.

Emellett válaszukban jelezték azt is, hogy a képviselők panaszkodtak az újságírók viselkedésére.

Nem hagytuk annyiban a parlamenti tudósítás ellehetetlenítését

Mint az Azonnali megírta, bepereltük Kövér László házelnököt azért, mert ellehetetleníti a parlamenti tudósítást az ősztől bevezetett szabályokkal. Az ugyanis sok más mellett két olyan kiskaput is lezárt, ami miatt pár hetente még magát Orbánt is kérdezhették az újságírók a parlamentben.

Egyrészt betiltották, hogy az újságírók szabadon közlekedhessenek az épületen belül, így már csak bizonyos, kijelölt területeken tartózkodhatnak. Ráadásul míg a hangrögzítés szürkezónának számított eddig (vagyis nem tiltották kifejezetten, így gyakorlatilag bárhol fel lehetett venni hangot, vagyis kamera nélkül a politikusokat szinte mindenhol lehetett kérdezni, nemcsak a sajtófolyosón), már azt sem engedélyezik akárhol, csak a kijelölt szakaszon, amiről itt nézhettek videót:

Arról, hogy pontosan mire hivatkozva pereltük be Kövéréket, itt olvashattok, itt pedig arról, mégis milyen jogszabály tette ezt lehetővé, amit ráadásul a perünk megindítása után a Fidesz most hirtelen megváltoztatna.

NYITÓKÉP: Orbán Viktor újságírókkal a parlamentben idén nyáron. Fotó: Orbán Viktor / Facebook

GRAFIKÁK: Illés Gergő, Bukovics Martin / Azonnali

Hutter Marianna
Hutter Marianna az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek