Az ember, aki influenszerré tette Gyurcsányt

Szerző: Fekő Ádám
2019.12.04. 07:07

Olcsó közhely, hogy Gyurcsány Ferencet nem lehet megkerülni a magyar politikában, de ha a közösségi médiáról van szó, akkor tényleg olyan, mintha mindenhol a 2010 előtti világ főgonosza jönne szembe. Az Azonnali megtalálta, ki csinált influenszert a DK elnökéből: interjú Adámy Péterrel!

Az ember, aki influenszerré tette Gyurcsányt

A Demokratikus Koalíció elnöke már a Facebook előtt is simán mémmé tudott válni egy tánccal, vagy persze egy jó kis őszödi beszéddel, 2018 óta mintha kifejezetten erre gyúrnának, a fiatalok pedig mintha inkább valami Kiszel Tünde mellé rakható celebet látnának Gyurcsányban, mint valakit, aki kiváltotta a rendszerváltás utáni Magyarország legkeményebb tüntetéseit.

Gyurcsány jól láthatóan épít a laza imidzsre, egy ideje pedig már nem csak Instagramon lehet követni dolgait, hanem vloggerkedni is elkezdett YouTube-on, de ő Vona Gáborral szemben nem világnézeti tanításokkal szolgál, hanem pont olyan semmitmondó dolgokat mond el magáról, mit a magyar youtuber szcéna szokott.

Ezeket nézve nyilván felmerült bennünk, ki szállítja az EP-választás óta rendszeresen mémekkel kommunikáló DK tartalmát, mert az teljesen biztos, hogy ehhez már semmi köze nem lehet Kuncze Gábornak. Igazunk lett, ugyanis

Gyurcsány közösségi megjelenései mögött egy 23 éves frissen végzett egyetemista, Adámy Péter, illetve párfős social csapata áll,

úgyhogy vele ültünk le beszélegtni arról, hogy lehet branddé tenni egy egyszer már megbukott miniszterelnököt, hogyan jön a fiatalokhoz épp Gyurcsány Ferenc, honnan lehet tudni, hogy Gyurcsány Ferencnek rossz napja van, és hogyan kommunikálta volna 2006-ot, ha ott lett volna.

+ + +

Mióta dolgozik Gyurcsány Ferencnek?

Nem Gyurcsány Ferencnek, hanem a DK-nak, de 2016 februárja óta. Még egyetem alatt, húszévesen kezdtem egy macskának köszönhetően. Édesanyám könyvszerkesztőként dolgozik, és kiderült, hogy az egyik barátnője írt egy könyvet egy macskáról, amit Gyurcsánytól kapott. Kiderült, hogy a könyv írója pályázati tanácsadó is, és kiderült, hogy érdekel a politika, ezért összekötött velük. Mikor gimnázium után gyakornoki munkát kerestem, akkor megint felvettem a kapcsolatot.

Ez a híres gyurcsányista Erzsi macska?

Nem, ez egy teljesen másik.

És ez a véletlen azt jelenti, hogy ha annak idején a Fidesszel kötik össze véletlenül, akkor most ott dolgozna?

Nem. A „hamarosan jelentkezek, Viktor” lényegesen rosszabbul hangzik, mint a „hamarosan jelentkezek, Feri”.

Baloldali érzelmű ember vagyok. Más baloldali párton sem gondolkoztam, mert pozitív kapcsolatom alakult ki a kommunikációs igazgatóval és a többi munkatársammal.

De miért? Azért Gyurcsány Ferencről a legtöbb embernek az őszödi beszéd, 2006 és az MSZP-kormányzás jut eszébe.

Én hiszek a DK programjában és a párt teljes vezetésében. Főleg az erőteljes európai vonal miatt.

És mit szól a Gyurcsányt ért kritikákhoz?

Az én személyes meggyőződésem az, hogy amit ő képvisel, az jobb országot fog eredményezni.

Lesz még miniszterelnök Gyurcsány?

Ezt nem az én felelősségem eldönteni.

Akkor térjünk rá arra, hogyan sikerült felépítenie internetszerte ismert emberré Gyurcsány Ferencet! Van valami social mediához kapcsolódó végzettsége?

Nem mondom, hogy szakember vagyok, mert ezt a kifejezést így egy mímelt dolognak tartom. Egyébként politológiát végeztem a Corvinuson, nem meglepő módon az egyetemi évek alatt is ez volt a fő kutatási területem.

Ebben nőttem fel, ez tipikusan autodidakta terület. Követni kell a trendeket és szakmai eseményeket. Ebben a szakmában így lehet jól dolgozni, és nem az számít, hogy valaki szakértőnek címkézi-e magát vagy sem, az csak külsőség, nem lényeges.

Külföldön melyik politikus a jó példa a közösségi médiában?

Az összes kampányunk előtt van kutatás. Aki jó külföldön a fiatalok megszólításában, az Bernie Sanders, és a végső eredményeitől eltekintve Jeremy Corbyn.

Ezek jellemzően balos, vagy balközeli figurák. Teljesen máshogy kell balos tábort építeni, mint jobbost? Trumptól tanultak például?

Minden oldaltól lehet, mi is tanultunk például a Fidesztől, bár nem feltétlenül a fiatalokkal való kommunikációra gondolok, hanem üzenetátvitelre vagy kreatívok használatára.

Mi volt a Fidesz legjobb dolga szakmailag?

Ezt azért megtartanám magamnak.

Orbán Viktor Facebookja milyen minőségű?

Orbán Viktor nagyon jól van brandelve. Tudatos a kommunikációja, a nyelvezete.

De ha ügyesek, akkor most miért panaszkodnak arra, hogy nem érik el a fiatalokat?

Ennek több oka van. Egyrészt emögött áll némi politikai elégedetlenség is. Azért ez nem csak kommunikáció, hiszen a kommunikáció mögött ott vannak a politikusok és programok is. Ha ezek rosszak, akkor nincs mit csinálni. Másrészt nem látom azt az innovációt sem náluk, amivel meg tudnák szólítani az új generációt. Fel kell fogni, hogy ők már máshogy kommunikálnak és más platformokon, ezeken nincs is jelen a párt.

Harmadrészt Orbán Viktor merev személyisége sem alkalmas a fiatalok megszólítására, míg Gyurcsány Ferenc lazább karaktere igen, ő meg tudja találni a közös nyelvet.

És ki kommunikál önökön kívül jól a fiatalok felé?

Talán nem robbantok vele nagyot, ha azt mondom, hogy a Momentum. Náluk olyan korú fiatalok állnak a politikusok mögött, mint amilyen a szavazótáboruk is. A DK-nál azért más, mert itt szinte meglepetés, hogy dolgoznak fiatalok, és a szavazótábor is jóval öregebb. De például nekem nagyon tetszik mostanában a jobbikos Jakab Péter kommunikációja, mert nagyon jó videós tartalmakat csinál, és nagyon hatékony. Ez az „emberek hangja”, amire elkezdett ráállni, most nagyon jól pörög nála.

Most már tényleg foglalkozzunk önnel! Hogy néz ki egy nap az embernél, aki Gyurcsány Ferenc Facebookja mögött áll?

Először hadd mondjak el egy funfactet. Hétköznap reggelenként már általában egyből felkelés után még az ágyban posztszövegeket olvasok. Az elnök úr szeret kora reggel Facebook-posztokat írni, így reggel 7-kor első dolgom, hogy ezeket átfutom, kreatívokat rendelek hozzájuk. Egyébként van egy nyolcfős kommunikációs csapatunk, ebben van egy kisebb online részleg velem egykorú emberekkel. Mi felelünk a DK-, a Gyurcsány- és a Dobrev-socialért.

Reggelente tartunk egy napindító értekezletet, ahol megbeszéljük a rövidtávú és hosszútávú kommunikációs stratégiákat, illetve ránézünk más pártokra. Utána végzem a napi teendőket, kitalálom a megzenésítendő tartalmakat. Mivel politikáról van szó, természetesen ez is egy 24 órás munka.

Dobrev Kláránál miért nem érezni a fiatalosnak szánt hangnemet?

Egy párt sikeres kommunikációja azon is múlik, hogy nem ütköztetjük a célcsoportokat. Itt tudatosan le van fektetve, hogy ki mit visz. Amikor elmegyek Szombathelyre, és

azt látom, hogy ott a Gyurcsány mögött száz fiatal, köztük sok 18 év alatti, akkor én ezt sikeres projektnek gondolom.

Igen, elmennek a fiatalok, de szavazni is fognak a DK-ra amellett, hogy vicces szelfiket csinálnak?

Ez a projekt éppen azért sikeres, mert Gyurcsány Ferenc az első politikus, aki megtalálja az egyensúlyt a viccelődés és a komoly politikai témák között.

Ha megnézzük az Instagramját, tele van mémekkel, de ha elmegyünk egy fiatalokkal közös rendezvényére, azt látjuk, hogy simán lehet adópolitikáról, oktatáspolitikáról kérdezni. Szerintem egy részükből hosszabb távon szavazó lesz.

Most eljutottunk abba a fázisába a projektnek, hogy sokezer fiatal megismerte a Ferit, végre elérjük őket. Persze a követők fele poénból nézi a tartalmat, de ott egy réteg, akiket integrálni lehet. Nem párttagságra gondolok persze, jelenleg egy nem hagyományos ifjúsági szervezet kidolgozásán vagyok rajta. Jövő tavaszig ki is derül, hogy mi lesz ez. A következő lépés a fiatalok elérése után, hogy el kell engedni a Ferin csak nevető embereket.

És miért Gyurcsány lett a fiatalos figura? Volt valamiféle opportunista meggyőződés amögött, hogy egy negyvenesnek már nem tudják eladni, de a fiatal már nem emlékezhet 2006-ra, ezért utálni sem tudja?

Nem, ez nagyrészt tévhit. Látom a kormánymédia cikkeit, akik fel akarják hívni a fiatalok figyelmét a 2010 előtti világra, de ez nem erről szól. Elnök úr személyiségét jól lehet kommunikálni a fiataloknak, és a párt üzeneteit is. Nem úgy nézett ki, hogy kerítettünk egy célcsoportot, ami nem élt 2006-ban, hanem láttuk, hogy sokan mennek oda hozzá szelfizni és beszélgetni tüntetéseken. 

Szóval végül is olyasmi, mint amikor a fél ország elkezdett idézőjelezve rajongani a mémmé vált Kis Grófóért, aztán azon kapták magukat, hogy teljesen komolyan pénzt adnak a fellépéséért?

Azért Kis Grófóhoz semmiképp sem hasonlítanám Gyurcsány Ferencet. Itt annyi van, hogy a magyar politikusokban általában nincs önirónia, viccelődésre való hajlam és önkritika. Ezeket a dolgokat a fiatalok mémekben jelenítik meg leginkább. De azt sem mondanám, hogy Gyurcsány Ferenc egy mém, még ha meg is van benne a mémfaktor. Mi bátran használjuk a régi felvételeit is, most is beszélünk a kígyók kígyóznakról. Mi ezeket nem hibának tekintjük, hanem lehetőségnek arra, hogy megmutassuk a Gyurcsány Ferencben élő Ferit, azt az emberi oldalt, amit soha nem láthatnánk politikai sajtótájékoztatókon.

Az ön ötlete volt, hogy Gyurcsány Ferenc tornacipőben és kapucnis pulcsiban járjon?

Ő tényleg így jár. Nem kellett vele felvetetni. De tanácsot adtam,

a kommunikációs pályafutásom egyik csúcsaként tekintek arra, amikor végre lehajtotta a gallérját, amit valamiért szeretett felhajtani.

Az nekem köszönhető.

És mi volt a legjobb tanács, amit adott Gyurcsány Ferencnek?

Ha a gallért nem mondhatom, akkor a Messenger-chatbot és az Instagram.

Sokat kellett róla győzködni?

Főleg arról, hogy ez egy jó platform. Szerencsére hisz a kommunikációs csapatban.

Volt már olyan ötlete, amit nem volt hajlandó elfogadni?

Én azt mondom, akkor dolgozok jól, ha a nyolcvan ötletemből húsz átmegy. Szóval volt, igen.

Vannak helyzetek, amikor nehéz vele dolgozni?

Vannak, néha én is szólok neki, hogy valamelyik ötlete nem jó. De ez kölcsönös, meg kell beszélni a dolgokat.

Nehéz meggyőzni?

Jó napján kell elkapni. Ha rossz napja van, akkor azt azonnal lehet látni, mert bejön az irodába, és nem köszön, mert észre se vesz. Akkor látom, hogy itt ma nem lesz ötletelés.

Viszont ha hozzánk jön először, és elkezd viccelődni, akkor tudom, hogy félre kell hívni egy jó ötlettel. Az a legszebb mondat tőle, amikor azt mondja, hogy „csinálják”.

Amikor megérkezett, és átvette a párt közösségi médiáját, mit kellett elsősorban átszabnia?

Ki kellett szakadni a hagyományos platformokból. Magyarországon ezt még senki nem csinálta meg igazán: mindegyik közösségi platformnak megvannak a maga célcsoportjai, amiknek célzottan lehet üzenni, ezért mindegyikre más stílus kell. A Facebookot meghagyjuk a hagyományos szavazóbázisnak, de egész más kell Instagramra.

Mondok egy példát: Facebookon a 18-25 közti nők elérhetetlenek, az ő elérésük hirdetéssel ott annyiba kerül, mintha aranyat vennénk.

Viszont más platformon ott vannak, ilyen volt például a Messenger vagy az Instagram. Ott a követőink 84 százaléka 34 év alatti, YouTube-on ugyanez.

Sok időt kell töltenie Gyurcsány Ferenccel ahhoz, hogy hiteles stratégiát találjanak ki?

Szeret belefolyni a munkába, az összes szöveget ő írja Facebookra például. A Messengeren küldött üzeneteket általában átnézi, ahogy a videók forgatókönyvét is együtt dolgozzuk ki.

Mi volt a legjobb válasz, amit Messengeren küldtek Gyurcsány Ferencnek?

Hát, szoktak jók lenni. A legviccesebb nem Messengeren, hanem Instagramon szokott történni:

néha beveszik csoportbeszélgetésbe Ferit gimnazisták, és láthatjuk, miről beszélgetnek órán titokban arról, hogy micsoda hülyeséget mondott a tanár.

Néha nem bizsereg az ujja, hogy válaszoljanak?

De, meg is csináltuk! Visszaköszöntek, hogy szia Feri, és meglepődtek, hogy milyen jó arc. A közösségi médiában interaktívnak kell lenni mindenképpen.

Hogyan jellemezné három szóban a Gyurcsány Ferenc-brandet?

Őszinte, fiatalos, intelligens.

Mi volt Gyurcsány Ferenc legnépszerűbb posztja?

Instagramon az, amikor kirakott egy régi történetet magáról Kínában egy piros tornacipővel, Facebookon pedig az idén kirakott tökfaragós. Nem meglepő módon a bulvártartalmak jobban mennek, mint a politikai, de ez nem egyedi. 

A cukiság például tudatos? Nemrég ugyebár megjelent egy sün Gyurcsány Ferenc konyhájában.

Akármilyen meglepő, nem találunk ki sztorikat azért, hogy jól fusson az interneten. Ott volt egy sün Feri kertjében, ami besétált a konyhába, nyilván nem lehetett kihagyni. De nem vette át végleg a sün az Instagramját.

Ha most lenne 2006, hogyan kommunikálná le az őszödi beszédet?

Borzalmasan nehéz kérdés, szerintem ahhoz ott kell lenni, még ha lennének is ötleteim. Ötleteim lennének persze, de

az biztos, hogy nem küldtem volna ki Messengeren.

FOTÓK: Fekő Ádám / Azonnali

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek