Bősz Anett tölti be a Fodor Gábor után maradt űrt

Szerző: Bukovics Martin
2019.12.02. 12:23

A párt egyetlen országgyűlési képviselője lesz a Magyar Liberális Párt elnöke.

Bősz Anett tölti be a Fodor Gábor után maradt űrt

Miután Fodor Gábor augusztus végén távozott nemcsak pártja éléről, hanem a közéletből is, Bősz Anettet választotta a Liberálisok új elnökévé a párt küldöttgyűlése a múlt héten, tudatta velünk a párt.

A 2018-as áprilisi országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd-listáról a parlamentbe bejutott politikus első elnöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy új időszámítás kezdődik a Magyar Liberális Párt életében: „Országos építkezésbe kezdünk, megnyitjuk a párt kapuit a szabadságszerető emberek előtt. Erős és stabil ellenzéki politikát fogunk folytatni az Orbán-kormánnyal szemben, mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy 2022-ben közös erővel leválthassuk a Fideszt, ehhez pedig új szövetségi politikára is szükség lesz.”

A párt frissen megválasztott elnöke elmondta, a céljuk az, hogy újra erős képviselete legyen a liberális értékeknek Magyarországon, ehhez pedig szeretnénk közérthető módon bemutatni, hogy miért fontos a szabadság a mindennapi életben. „Azokat kívánjuk képviselni, akik hisznek az európai értékekben, a szabadságban és az alapvető emberi jogokban. Akik dühösek és elégedetlenek a jelenlegi kormány szabadságkorlátozó politikája miatt. Akik egy igazságos, tisztességes és szolidáris Magyarországon szeretnének élni. Akik nem kérnek a félelem- és a gyűlöletkeltésből” – sorolta Bősz.

Bősz Anett öt fontos területet jelölt ki, amire a párt építeni fog az elkövetkezőkben: az oktatás, a gazdaság, az egészségügy, a jogegyenlőség és a környezetvédelem témájában szeretnének új, liberális alternatívát kínálni Magyarországnak.

A Magyar Liberális Pártot Fodor Gábor korábbi fideszes és SZDSZ-es politikus alapította 2013-ban. 2014-ben a párt elnökeként bejutott a magyar országgyűlésbe a Mesterházy Attila vezette közös baloldali listán, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője vette át a helyét, aki ugyanígy, a baloldali összefogás listáján szerzett mandátumot. Sajtóinformációk szerint azért Bősz került akkor végül a listára, mert az MSZP nem kért Fodorból. A pártot a közvélemény-kutatók vagy nem, vagy bőven a hibahatár alatti tartományba mérik.

Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali alapító-főszerkesztője

Német anyanyelv, gradišćei gyökerek, pécsi szőlő, olasz parkolási bírságok. Az Azonnalitól való távozása óta itt olvasható: Gemišt

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek