Miért hagyták az üldözöttek, hogy az üldözők beüljenek a köreikbe? Hogyan váltható át így egy diktatúra demokráciára? Megmondom: sehogy.
Ez itt egy véleménycikk a Rendszerváltás 30 sorozatunkhoz kapcsolódóan. Azért van itt, mert az Azonnalinál szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket, függetlenül attól, hogy egyetértünk velük, vagy nem. Ha vitatkoznál, hozzászólnál, küldenél te is egy cikket, írj nekünk!
Egy fiktív kisváros néhány negyvenes éveiben járó lakójának fiktív párbeszéde napjainkban.
Közalkalmazotti házaspár:
- Szívem, kitaláltam az életpálya-modellünket!
- Mondjad drágám, iszom a szavaidat.
- Dolgozzunk mindketten az önkormányzatnál, gyere te is! Tudod, mennyire lojális vagyok. A végletekig. Úgyhogy tutira te is kapsz munkát, csak másik részlegben, hogy ne legyen feltűnő. Meg alapítsunk egy egyesületet is! Majd pályázgatunk meg kihasználjuk a lojalitásunkat. Nem baj, ha városvezetés majd néha a saját nevében tünteti fel néhány munkánkat, megéri a pénzt. Majd nekünk is csurran-cseppen belőle!
- Drágám, zseniális vagy!
Helyi családokból származó házaspár, ahol mindkét családot jól megtépázta a történelem:
- Édesem, valami baj van? Olyan szomorú vagy mostanában...
- Hát, tudod csillagom, aggaszt, hogy lepaktáltunk ezekkel a kommunista-ivadékokkal. Az apjuk még itt basáskodott a tsz-ben, aztán egyszer csak szentfazék kereszténnyé vedlett, a fia meg … . Harminc éve ugyanaz megy, mint előtte negyven évig.
- Ugyan drágám, a cél szentesíti az eszközt. Meg gondolj a gyerekre...
A városért egyesület:
- Kicsináljuk és lejáratjuk ezeket, mindenüket széttrollkodjuk! Képmutató banda, semmit nem csinálnak harminc éve, itt élősködnek a város nyakán!
- Szóljunk be nekik!
- Szóljunk! Szóljunk!
- Majd én megmondom mit csinálunk: ezek a senkiháziak szétlopták a várost, ami a miénk!
- A miénk! A miénk!
- Csakis a miénk! Senkié, csak a miénk! Ide ne jöjjön senki, és ne pofázzon bele a mi városunkba!
- Ne pofázzon bele! Ne pofázzon bele!
- Na megmondom micsinálunk! Azt csináljuk, hogy összefogunk! Gyere, volt MSZP-s barátom, gyere jobbikoskám, fogjunk össze, azt mutassuk meg nekik!
- Igen, igen! Mutassuk! Mutassuk!
Apa és fia:
- Apa, apa, büszke vagy rám? Én lettem a polgármester!
- Büszke fiam, büszke! De bezzeg mikor én voltam a polgármester, azok voltak csak a szép idők!
- Apa, apa, a nyomdokaidba léptem, örülsz?
- Örülök, fiam, örülök. De mikor én voltam a polgármester...
- Apa, apa, olyan leszek, mint te! Megőrzöm a keresztény értékeinket, vigyázom a hazát és építem a szo........ a demokráciát! Jó lesz, apa?
- …
- Apa?!
- ...
- Aludjál csak Apa, én álmodom...
Messziről jött házaspár:
- Te, ennek a most megválasztottnak az apja volt a város első polgármestere a rendszerváltáskor.
- Ó!
- De várjál: itt olvasom, hogy ‘90 előtt főagronómus volt itt a tsz-nél.
- Ne már! De hát a fia Fidesz-KDNP-s!
- Ne viccelj, az apja is azzá lett ‘90-ben.
- Naaa… neee!
- De, isten bizony, itt van, nézd meg!
+++
Sok rendszerváltó politikus, volt politikus, résztvevő, beleszóló vagy azt átélő még ma is azt hiszi, hogy rendszert váltott. Pedig ez az érzés, legyen jó- vagy rosszhiszemű, semmi más, csak érzéki csalódás és önámítás. Miért? Mert a magyar rendszerváltás, ahogyan most látom, fizikai képtelenségnek tűnik.
Hogyan váltható át egy diktatúra demokráciára, ha az üldözők és üldözöttek egy brancsban ülnek?
Érts a brancs alatt egy-egy pártot, az üldözők alatt az ügynököket, besúgókat, megfigyelőket vagy jelentőket, az üldözöttek alatt pedig a megfigyelteket és a besúgottakat. Hab a tortán, hogy egy személyben mindkettőnek is lehetett lenni.
Azt egyértelműnek vesszük sokszor (pedig egyáltalán nem az, sőt), hogy a besúgó, jelentő, ügynök az rossz, ferde, abnormális, gonosz stb. És azt is egyértelműnek vesszük, hogy a besúgott és megfigyelt a jó, a tiszta szívű, a bátor, és neki drukkolunk. A besúgottak és megfigyeltek meg aztán főleg egyértelműnek veszik, hogy ők a jó oldalon állnak. De vajon mégis így van?
Biztos, hogy „normálisnak”, tiszta szívűnek, bátornak és nyíltnak lehet maradni az elnyomásban?
Vagy utána egy varázsütésre azzá válni?
Ha így lenne, akkor miért hagyták, hogy az üldözők beüljenek a köreikbe? Miért ignorálták a jelenlétüket? Miért nem tették azonnal nyilvánossá a neveket, kapcsolatokat, miért zsaroltak, és miért hagyták magukat zsarolni? És egyáltalán, miért folytatták a harcot, amikor már állítólag nem létezett az, ami ellen előtte harcoltak?
Mert igazából nem lehet „normálisnak” maradni egy olyan rendszerben, amiben szocializálódtak.
A magukat rendszerváltó politikusnak tartók hozták magukkal a rendszerváltozásukba a skizofréniájukat, az üldözési mániájukat, a komplexusaikat és a családi és egyéni traumáikat. Harcoltak tovább egymással és a sok bába közt elveszett a gyerek.
Így utólag az is nagyon-nagyon rossz ötlet volt, hogy a háború előtti és utáni pártok alakultak újra, meg az is, hogy az újonnan alakult pártok régi motivációkkal, régi beidegződésekkel és régi emberekkel indultak. Nem történt semmiféle szembenézés:
tegnap még a szocializmust építették, másnap meg a demokráciát? Ez hogyan lehetséges?
Az ellenállók, szamizdatosok tevékenysége véleményem szerint csak a rendszer agonizálását hosszabbította meg. Aminek ellenállsz, az megerősödik – valahogy így van ez a jóga filozófiájában. Mondhatjuk, hogy ezt a filozófiát nem ismerték a későbbi rendszerváltók (és ma is még túl kevesen ismerik), meg hogy nem olyan világ volt, stb. Én simán megadom ezt a felmentést.
De azt megbocsáthatatlannak tartom, hogy most, manapság, a jelenben nem vallják be nyilvánosan, hogy tévedtek. Akkorát tévedtek, hogy az megpecsételte az ország több generációjának sorsát – ennek a végtelenített egócunaminak isszuk a levét most, és fogjuk még egy darabig inni.
Az MSZP szembenézés és múltfeldolgozás nélküli továbbvitelét – nevében a szocialistával – a legtöbben elképesztően felháborítónak tartják, és tartották akkor is. De ugyanilyen felháborítónak tartható az FKGP, a KDNP, vagy a MIÉP felélesztése vagy az MDF, SZDSZ és a Fidesz megalapítása – az előbbieké azért, mert háború előtti és utáni politikai hagyományokat élesztettek újjá (néhány esetben szándékosan vagy öntudatlanul félreértelmezve azokat), az utóbbiaké pedig az alapítók szocialista vagy éppenséggel annak ellenálló (lásd fentebb) múltja miatt.
Létrejött a totális politikai katyvasz, amiben a felek meg vannak győződve a saját és egymás jobb- vagy baloldaliságáról, pedig mindkettő magán viseli a másik vonásait és tulajdonképpen egymás tükörképei. Itt-ott súlyosan eltorzulva.
Mostanra kifulladni látszik azonban a rendszerváltó energia – ezt nem csak a civil, illetve ellenzéki sikerek mutatják. De sajnos olyan mélységekig szövevényes és korrupt nem csak a magyar politika, de a közintézmények, az állami szervek, a közélet, a gazdaság és a társadalom, még az egyházak is, ami nem helyrehozható. Nem javítható. Újabb önjelölt hősök és rendszerváltók biztosan nem fognak javítani rajta. Szerencsére a legtöbb fiatal foga egyáltalán nem fűlik a hősködéshez.
Azt gondolom, hogy a világgal együtt meg fog változni idővel a helyzet – semmi dicsőséges nem fog történni, rendszerváltás sem lesz, hanem egyszerűen forog tovább a Föld.
A városok, kisebb-nagyobb emberi közösségek a klímaváltozás, a környezetszennyezés és a globális tendenciák miatt rá lesznek kényszerítve, hogy saját magukat megőrizzék. Erre pedig csak maguk a lakók lesznek képesek, elavult, idejétmúlt pártok meg politikusok és azok által működtetett, központosított államok nem (nemzetállamok meg főleg nem). A civil lakosságnak kell működtetnie majd a lakóhelyük ellátását, a közigazgatását, az iskoláit stb. Mindenkinek szerepet kell majd vállalnia tágabb közösségének megtartásában.
Kérdés, hogy a magyar társadalom képes lesz-e ideáig eljutni egyáltalán a gondolkodásban? Véleményem szerint nem. Ahhoz, hogy ez menjen, szükség lett volna a 19-20. századi történelem széleskörű és mélyreható elemzésére (ez egyébként még meg is történt), szükség lett volna a folyamatos önreflexióra a saját korunkban, szükség lett volna a komoly és széleskörű szembenézésre a történelemmel, szükség lett volna magasszintű oktatásra és felnőttképzésre (merthogy ami elemzés megtörtént, az sem jutott el a társadalom széles rétegeihez), amely megismerteti és megérteti a fiatalokkal is és a kortársakkal is, hogy mi és miért történt és történik.
Ez mind nem történt meg, „nem lett megcsinálva” és enélkül
az egész magyar társadalom és benne az egyén megint elsiklik a saját felelőssége és saját múltja felett, ezzel teljesen megbénítva saját magát.
Továbbra is maradunk a műanyag kertiszékhez kötött ló országa: hangosan nyihogunk, ha valami nem tetszik, de nem lépünk arrébb egy tapodtat sem.
Olvasnál még cikkeket a rendszerváltásról és az azóta eltelt harminc évről? Olvasd vissza cikksorozatunkat! Balázs Borbála többi cikkéért az Azonnalin pedig ide kattints!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
