Mit adtak nekünk az amerikaiak?

2019.11.29. 17:57

Miért ciki „libsinek lenni”? Mi köze a Kubatov-listának a Republikánus Párthoz, és miért van rendben Amerikában az, ami nálunk már kiakasztja a demokráciaféltés-mutatót? Erről szól az Itt van Amerika, aminek az elolvasása után biztosan nem fogod ugyanolyan szemmel nézni a propagandisták megmondását a közpénzmédiában.

Mit adtak nekünk az amerikaiak?

„Itt van Amerika – Az amerikai politika hatása Magyarországon” címmel adott ki könyvet az Athenaeum kiadó Sebők Miklós és az Azonnali rendszeres szerzője, Böcskei Balázs szerkesztésében. A kötetben 30 szerző hasonlítja össze a magyar és az amerikai politikát, és a politikához lazán kapcsolódó jelenségeket: a közjogi aspektusokon át a kampánystratégiákon keresztül az elnökök filmes megjelenítéséig hirtelen nem tudok olyan releváns témakört említeni, ami valamelyik fejezetben ne lett volna leírva és összehasonlítva a tengerentúli párjával.

Társadalomtudományt minden háztartásba!

A huszonöt plusz egy fejezet három fő fejezet alá csoportosítja a témákat: ezek a demokratikus intézmények és közpolitika, kampányok és a média, végül pedig a mozgalmak és ideológiák. A változatosság gyönyörködtet, és egysíkúságra itt nem lehet panasz, ám ugyanez a kötet Achillesz-sarka is: harminc szerzőnél nem garantálható az írások egységes színvonala, és az, hogy a témák ne fedjék át egymást. Így fordulhatott elő, hogy érintőleges témáknál többszörösen be lett mutatva egy-egy alapfogalom, ami a harmadik eset után már bosszantó. 

Ám ami ennél jobban zavart az az, hogy érzésem szerint több tanulmány eléggé megúszósra vette a figurát, nem törődve azzal, hogy – legalábbis a borító és marketing alapján ítélve – elsősorban szórakoztató ismeretterjesztés a cél.

Ez a műfaj a legnehezebb, hiszen a tudományos szempontoknak való megfelelés mellett fogyaszthatóan is kell tálalni az eredményeket.

Ilyenkor nem elég egy már elkészült, tudományos publikáció újrahasznosítása „ebbe jó lesz” alapon.

Nem állítom, hogy nem csúszott le egy két kávé bizonyos témáknál és szerzőknél, és általánosságban elmondható, hogy az érdekességfaktor a könyv vége felé exponenciálisan emelkedik. Az első, Stumpf István által jegyzett fejezet a politikai intézményekről és az alkotmányozásról sajnos állatorvosi lova a tudományos ismeretterjesztésnek, értsd: meg se próbál érdekes lenni: De ki tudja, hátha valakinek éppen a volt alkotmánybíró esszéje lesz a kapudrog az összehasonlító alkotmányjog világába.

Itt viszont be is fejeztem a fanyalgást: a tanulmányok jórésze kortárs jelenségeket tárgyal, amelyekkel a politika iránt érdeklődők napi szinten találkoznak: big data, közvéleménykutatás, polarizáció, alt-right. Egyedül a fake news jelenségéről nem szól egyetlen esszé sem, de bevallom, nekem nem hiányzott, eléggé kitárgyalt fogalom ez 2019-ben. Az összehasonlítások előtt szükséges fogalomtisztázás önmagában értékes – ha valaki csak most ismerkedik mondjuk a big data vagy az identitáspolitika fogalmával, a szerzők többségénél frappáns összefoglalókkal indíthat és a hivatkozások alapján igény szerint elmerülhet a jelenség mélyebb szakirodalmában.

Miből lesz a propaganda?

Én személy szerint nagyon élveztem az alt-rightról és a konzervatív ellenkultúráról szóló írásokat, mert az ezekből átemelt elemek szerves részét képezik a NER újdonsült kultúrkampfjának, és a tágabb, amerikai kontextus – mint ezen marhaságok forrása – valamilyen szinten megismerhetővé és legyőzhetővé teszi a hazai alt-right koppintásokat. B. Simon Krisztiánnak az alt-right és a hazai média kapcsolatát boncolgató tanulmányát olvasva nehéz többé ugyanolyan szemmel nézni az LMBTQ véleményterrorral riogató Keménymagot a Hír TV-n, miután kiderül, hogy

a Fidesz kommunikációjának ezen elemeit konkrétan amerikai chatszobákban találták ki frusztrált, pattanásos kamaszok.

Ha már ideológia, a könyvben az egyik legtöbbször előforduló név a nemrég elhunyt Arthur Finkelsteiné, a Republikánus Párt egykori választási tanácsadójáé, akinek a munkásságát Magyarországon is volt szerencsénk élőben megtekinteni: az ő ötlete volt Soros György és a bevándorlás felhasználása a félelemkeltésre. A könyv megírásakor még nem, de most már javában zajlanak a Finkelstein kései gyümölcsének tekinthető Donald Trump amerikai elnök impeachment-eljárásával kapcsolatos meghallgatások a Kongresszusban, ami azért felveti a kérdést: lehet-e hosszútávon (évtizedeken át) sikeres politikus az, aki tartalom és az intellektuális munka elvégzése nélkül próbál sikeres lenni?

Mert Finkelstein, aki Sorosnál jóval kézzelfoghatóbban befolyásolta a magyar választási kampányokat, pontosan ezzel az ígérettel házalt: hogyan lehet elemi ösztönökre hatva, megosztásra építve, közpolitikai tartalom nélkül hatalomra jutni. A módszer Magyarországon egyelőre sikeres, kérdés, hogy az Egyesült Államokban mennyire lesz tartós – az impeachment eljárás valószínűleg nem, de a jövőre tartandó elnökválasztás választ ad majd erre a kérdésre.

Hogyan készül a Kubatov-lista, és miért lett divat a libsizés?

Vagy tudtátok például, hogy a Fidesz monopolhelyzete a jobboldalon azt is lehetővé tette, hogy olyan szoros kapcsolatokat építsen ki a Republikánus Párttal, amire a baloldalnak esélye sincs a demokratákkal? Emiatt a legfrissebb kampánytechnikákat szinte késés nélkül tudják importálni a hazai választásokra: a Kubatov-lista például egy amerikából átvett, hazai „big data” adatbázis, azzal a különbséggel, hogy az EU-ban az ilyesmi illegális.

Ezzel szemben 2010 után az infrastrukturálisan, anyagilag és szervezetileg egyaránt megroppant baloldalnál sok mindenre nem volt pénz, arra még kevésbé, hogy külföldi tanulmányutakat szervezzen és kapcsolatokat építsen ki a Demokrata Párttal. A másik oldalról pedig a Demokrata Párt sem tűnt lelkesnek egy távoli, kis európai ország több pártra szakadt ellenzékével szorosra fűzni a viszonyt. Ha valakit mélyebben is érdekel a téma, Kis György Márk „A politikai big data” című tanulmányával kezdje!

Amerikai politikai hírekben ugyanolyan ritkán, és ha mégis, ugyanolyan kontextusban jelenik meg a liberális kifejezés, mint nálunk: ez sem véletlen. Ronald Reagan és a Republikánus Párt 1988 óta igyekszik lejáratni a liberalizmust, sikerrel: egyre kevesebben hivatkoznak magukra liberálisként, kényelmetlennek találják a jelzőt – inkább progresszívnak és centristának tartják azt, amit régen még büszkén liberálisnak vallottak. Az illiberális magyar demokráciát talán nem kell bemutatni: 2010 után, a Fidesz hatalomra kerülésével nálunk is elterjedt a „libsizés”.

Ha látszólag minden rossz Amerikából jön – negatív kampány, háborús retorika, (idehaza) illegális választói adatbázisok, populizmus –, akkor mégis miért tartják az Egyesült Államokat a világ egyik legstabilabb demokráciájának?

A választ Győri Gábor adja meg az epilógusban, amiben a demokráciákat egy mozaikokból, különböző színű és méretű apró részletekből álló rendszerhez hasonlítja: amíg az USA-ban a fentebb tárgyalt, a demokráciára potenciálisan veszélyes darabokat „jó” darabkák veszik körül és ellensúlyozzák a hatásukat, addig a NER  különleges tehetséggel válogatja össze és illeszti be a nemzetközi példákból a legkevésbé demokratikus, illetve kifejezetten antidemokratikus jellegzetességeket, és beépíti őket anélkül, hogy megjelennének azok a masszív ellensúlyok, amelyek más rendszerekben semlegesítik a rossz gyakorlatok hatását.

Kinek vegyem meg a könyvet karácsonyra?

A fentebb felsorolt hibákat bőven ellensúlyozza a tanulmányok nagyrészének színvonalas és informatív jellege, külön pluszpont, hogy egyes szerzők bevállaltak olyan rizikósabb témákat is, mint az alt-right és a Fidesz kapcsolata, vagy a big datáról szóló fejezetben húzott párhuzam a Kubatov-listával. Az tény, hogy a megfogalmazás miatt néha többször is neki kell futni egyes mondatoknak, de ha valakit ez nem tántorít el, és átrágja magát a kacifántosabb szövegrészeken, az előnnyel indul mondjuk a 2020-as amerikai választások alapkonfliktusainak megértésében.

Ez a könyv egyébként sem lineárisan fogyasztandó, gyors egymásutánban falva a fejezeteket, inkább érdeklődési körnek megfelelően, a tartalomjegyzék alapján ugrálva, fejezetenként érdemes elolvasni – és ha az érdeklődés kitart a fejezet végéig, az ott lehivatkozott források nyomán elindulva bőven tudományos szinten foglalkozhatunk tovább a számunkra szimpatikus témával.

A könyv bemutatóját december 10-én tartják Budapesten.

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali

Győri Boldizsár
Győri Boldizsár az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek