Miért provokálja Macron Berlint, és miért mond hasonlókat, mint Orbán?

A francia elnök kezd kitáncolni a megszokott európai rendből. Megvétózza a délkeleti bővítést, agyhalottnak nevezi a NATO-t, Moszkvához közeledne. Látható, hogy Berlint provokálja. De milyen célt szolgál ez? És miért értékelheti ez fel Orbán jelentőségét is?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Csütörtökön volt Thanksgiving New Yorkban, de a héten az Európai Parlamentben is részben volt hálaadás, mert elfogadták – a magyarok közül a momentumosok kivételével minden más párt EP-képviselőinek szavazataival – az Ursula von der Leyen-Bizottságot. A bukott német védelmi miniszter, aki hazájában még egyéni választókörzetét se tudta soha megnyerni, a májusi EP-választások után mindenki meglepetésére lépett elő a Spitzenkandidatok ellenében a háttéralkuk jelöltjeként. Berlin nyert egy német politikust a Bizottság élén,

Ez utóbbiban ugyanis taktikai szövetség alakult ki főleg Párizs és Budapest között. Miközben Emmanuel Macront és Orbán Viktort szokás ellenfelekként ábrázolni, valóban sokban különböző céljaik eléréséhez néha szövetkezniük kell egymással.

Macron azért akarta megakadályozni a Spitzenkandidat-rendszert, mert ő eleve elégedetlen a jelenlegi EU működésével, nem szeretne annak élén egy olyan politikust látni, akinek tán nagyobb ugyan a demokratikus legitimációja, de azt ugyanúgy semmire nem tudná használni a nehézkes működési szabályzat és rend miatt, ahogy von der Leyen se fogja tudni.

Napóleoni huszárvágás

Párizs régóta arra készül, hogy – ahogy Timothy Garton Ash írta a Guardianben – napóleoni lendülettel vegye át Berlintől az európai irányítást. Angela Merkel Európa-politikája ugyanarról szólt, mint dögunalmas és káros németországi kancellársága: kicsike lépések, csak semmi nagy terv, csak semmi vízió, örüljünk annak, ami van. És persze a német gazdasági érdekek kőkemény képviselete, amely például – új piacok és új olcsó munkaerő miatt – jól magyarázza, miért támogatja Berlin vehemensen az EU további bővítését. Párizsnak nem kellenek szerbiai vagy albániai piacok és munkások, Macron inkább a mostani Európát tenné egységesebbé és dinamikusabbá.

belementek az újraegyesülésbe, és ezzel Németország európai felértékelésébe; elfogadták a németeknek kedvező eurót; elfogadták a német érdekszférába tartozó posztkommunista államok felvételét, stb. Macronnak elege van ebből, és franciásabb Európát akar. Ez mit is jelentene? Gyorsabb, centrizáltabb döntéshozatalt; a jogi és gazdasági szempontokat megelőző politikai és geopolitikai tervezést; a katonai erő növelését; Európa súlypontjának visszahelyezését nyugatra.

Egész konkrétan Macron úgy véli – amint a Bloomberg hosszú elemzéséből kiderül –, hogy Európának nincs ideje a német toporgást, ötlettelenséget kivárni, és nincs kedve az egész projektet a német gazdasági érdekek kizárólagos szolgálatába állítani. Macron azt szeretné, ha egy akár kisebb, de egységesebb, centralizáltabb Európa meg tudna jelenni a bipoláris világban Kínával szemben.

Macron visszahozná Oroszországot Európába, és kevéssé érdeklik a kelet-európaiak történelmi sérelmei

Miközben a német gazdaság Kínából él, azaz Európa nem veszi észre a Kína jelentette veszélyeket és kihívásokat (erre eddig a világpolitikában Donald Trump volt csak képes, aki a hongkongi demonstrálók mellett is nagyon tisztességesen kiállt), Párizs Európát Kínával szemben helyezné el az új geopolitikai sakktáblán. Ennek érdekében

Az orosz vonal pedig megint egy olyan pont, ahol Macron és Orbán összetalálkozhat. Macron a hírek szerint számít Orbánra abban, hogy segítsen oldani a főleg a lengyel és balti politikában jelenlévő oroszellenes érzületet.

Azt, hogy Macron nem Oroszország ellenében akarna politizálni, bizonyítja beszéde is, amit csütörtökön Jens Stoltenberg NATO-főtitkár párizsi látogatásakor mondott: noha tiszteletben tartja a kelet-európaiak és a baltiak aggodalmait, történelmi érzékenységeit, „Oroszország földrajzilag Európa része“. Feltette a retorikai kérdést is egyben: „A dialógus hiánya Oroszország vonatkozásában netán biztonságosabbá tette Európát?” És meg is válaszolta egy nemmel.

Azaz Macron hasonlóan jár el, mint Orbán (bár más célból): Moszkvával beszélni, tárgyalni kell, az oroszokat az európai önvédelembe és biztonságpolitikába bevonni akarja. Gondoljanak erről bármit is Varsóban, Rigában vagy akár a Macron-szövetséges, de oroszellenes Momentumnál és román, szlovák liberálisoknál. Macron napóleoni perspektivájában eleve hajlamos átnézni a kelet-európai kisállamokon, és lenézni őket.

Macron tudatosan provokál, és ez még csak a kezdet

Az említett beszéde is, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, egy világos stratégiába illeszkedik. Macron tudatosan provokálja egy ideje az európai status quot, leginkább a berlini diplomáciát. Amint a Bloomberg értesült: Macron mögött hónapok óta összeállt egy Európa-politikai szupercsapat, amely

A háttércsapat algoritmusokkal számolja ki, milyen üzenetekkel tudja Macron leginkább felbőszíteni, zavarba hozni a német politikát. A számolgatások eredményeit most már láthatjuk. Párizs ezért vétózta meg a további délkeleti bővítést; vagy ezért nevezte „agyhalottnak” Macron a NATO-t. Ez mind egy kommunikációs stratégia nyitánya. Hogy mi jön még? Ha pontosak a Bloomberg információi,

Miközben tehát feláll a von der Leyen-Bizottság és Berlin azt hiszi, minden megy tovább, mint eddig, Párizs kemény ütközetekre készül. Noha a távlati célokban (egy erős, egységes Európa, amely Kínával és az USA-val egyenrangú geopolitikai és katonai szereplő lehet) Párizs és Berlin egyetért, az odavezető út tekintetében olyannyira eltérőek az elképzeléseik, hogy ne csodálkozzunk, ha a jövőben Macron mondjuk Orbánhoz közeledik inkább, ugyanis több közös pont is van a közeli, taktikai céljaikban (Brüsszel visszaszorítása, közeledés az oroszokhoz, stb.).

Én már régebb óta szóltam több cikkben (itt vagy itt), hogy Macron és Orbán egyaránt az európai status quo ellen van – azaz érdemes a kezüket figyelni, nem azt, amit (néha egymás ellen) mondanak.

Olvass még több Techet Pétert az Azonnalin! A cikk rövidebb formáját a Reggeli fekete nevű hírlevelünk olvasói már reggel megkapták, ha te nem, iratkozz rá fel!