Az elfelejtődéshez való jogra hivatkozva töröltet magáról mindent egy kétszeres gyilkos

Szerző: Fekő Ádám
2019.11.28. 08:38

Bár cikksorozat és dokumentumfilm is született az 1982-es gyilkosságról, szabadulása után az elkövető úgy érezte, a túl sok Google-keresés ront személyiségének fejlesztésén.

Az elfelejtődéshez való jogra hivatkozva töröltet magáról mindent egy kétszeres gyilkos

A német alkotmánybíróság kimondta, joga van eltüntetni nevét a Google keresései közül annak a férfinak, aki 1982-ben egy jachton két embert ölt meg, egy harmadikat pedig megsebesített lőfegyverével – írja a BBC. A férfi életfogytiglant kapott, de végül 2002-ben kiengedték, és szerette volna elérni, hogy ne az ő ügyét adja ki a kereső, ha valaki rákeres a családnevére.

A határozat szerint kötelezhető arra a sajtó, hogy korlátozza az ügyhöz kapcsolódó archív anyagokhoz való hozzáférést.

A gyilkosságról egyébként könyv és dokumentumfilm is készült, a Der Spiegel pedig 1999-ben három riportot is írt az esetről. A német szabályok szerint meg nem nevezhető férfi 2009-ben fordult a bírósághoz, mivel

szerinte ezek a cikkek sértik a személyiségi jogait, és korlátozzák személyiségének fejlesztésének lehetőségét.

2012-ben egy bíróság elutasította az egészet azzal, hogy a magánélethez való joga nem erősebb a közérdeknél, illetve a sajtószabadságnál, de az alkotmánybíróság ezt a döntést megsemmisítette. A gyilkosságról szóló cikkek ezért archivált formában tárolhatók, de kérés esetén törölni kell őket.

Az „elfelejtődéshez való jog” az EU-s általános adatvédelmi rendelet egyik kulcseleme, ami szerint az egyénnek joga van ahhoz, hogy az adatkezelővel töröltesse a rá vonatkozó személyes adatokat. Ezen a jogon régóta vitázik külön is a Google az Unióval, mivel arra már többen is felhívták a figyelmet, hogy a GDPR jól hangzó lehetőségét arra lehet használni, hogy gyilkosokat védjenek. Az első vonatkozó európai bírósági ítélet egyébként még jóval a GDPR előtt, 2014-ben született.

FOTÓ: Pixabay

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek