+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Pintér Bence
2019. november 28. csütörtök, 19:18
Egy szintén letartóztatott üzletember vallott a miniszterelnök tanácsadója ellen.

Kedden letartóztatták Keith Schembrit (képünkön), Joseph Muscat máltai kormányfő volt főtanácsadóját Daphne Caruana Galizia újságíró két évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban, és a Guardian most arról ír, hogy

 

Schembrit egy szintén letartóztatott üzletember vallomása alapján gyanúsítják azzal, hogy ő tervezte el autóba rejtett bombával végrehajtott gyilkosságot,

 

ráadásul ez az üzletember, Yorgen Fenech is a máltai miniszterelnök közeli ismerőse. Fenech szerint a pokolgépet elrejtő merényló 130 ezer eurót kapott a gyilkosságért, amit egy közvetítőn keresztül fizettek ki neki.

 

Fenech elnöki kegyelemre számít azért, mert együttműködött a nyomozásban, egyébként a jachtján tartóztatták le, miközben épp elhagyni készült Máltát.

 

Schembri korábban tagadta, hogy bármi köze lenne a korrupciós ügyekről író újságíró meggyilkolásához, de még kedden ő, illetve két máltai miniszter is lemondott. A rendőrség figyelmeztetett, hogy Fenech nem minden állítása megbízható, és hogy még dolgoznak az ügyün, de valóban az újságíró meggyilkolása miatt hallgatják ki Schembrit.

 

Közben az is kiderült, hogy 2017 októberében eredetileg nem felrobbantani, hanem lelőni akarták a máltai újságírót. Az egyik elkövető részletesen elmesélte, mi történt, amiből kiderült az is, hogy hetekig megfigyelték az újságírót, aki az utolsó blogposztját éppen Schembriről írta, és korábban is összetűzésbe keveredett már vele, illetve a Panama-iratok kapcsán is nyomozott utána.

 

FOTÓ: Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Hiába táncolnak ki a lengyelek az uniós költségvetési vétóból, Orbán egyedül is kitart – de minek? Medve-Bálint Gergőt, a téma szakértőjét kérdeztük.

Mit is tervez pontosan az új jobboldali mozgalom? Interjú az alapító Bencsik Jánossal!

Minden hónap első péntekje támogatói nap a Bandcampen: azaz ha most veszel meg ott egy lemezt, a teljes összeg a zenészeknél landol.

Tovább szolgálhatnád derék fejdelmed / Ha nem tsaltak volna így tőrbe tégedet!

Mindezt ráadásul úgy tették meg a korábbi elnököt, Igor Dodont támogató képviselők, hogy korábban még pont ők szavazták meg Dodonnak, hogy irányíthassa a titkosszolgálatot.

Lengyel lapértesülés szerint nem ez a legkomolyabb probléma vele kapcsolatban.

Varsó kötelező érvényű értelmezést kér az EU-s pénzek védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmusról.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Twitter megosztás Google+ megosztás