Az autoriter vezetők csak az erőből értenek: belarusz ellenzéki vezető az Azonnalinak

Hogyan lehet Belaruszban egy ellenzéki pártot vezetni? Milyen az élet Lukasenka rezsimjében? Tényleg bekebelezheti-e Belaruszt Putyin? Hasonlít-e bármiben Orbán Viktor a belarusz diktátorra? És mit rontott el nagyon a nyugat, mikor hirtelen megengedőbb lett Lukasenkával szemben? Vital Rimaseuszkival, a jobbközép belarusz kereszténydemokraták elnökével beszélgettünk.

Vital Rimaseuszki belarusz ellenzéki politikus, a belarusz hatóságok által be nem jegyzett Belarusz Kereszténydemokrácia (BHD) társelnöke. Rimaseuszki 1975-ben szültetett Babrujszkban, a belarusz SZSZR-ben. Már egészen fiatal korában, 1996-ban beszállt a politikába, eleinte ifjúságpolitikai ügyekkel foglalkozott. A BHD a 2010-es elnökválasztásokon őt indította elnökjelöltnek, ahol a szavazatok 1,09 százalékát szerezte meg (egyik ellenzéki jelölt sem szerzett 2,5 százaléknál többet, míg Lukasenka majdnem 80 százalékkal nyert).

A választások éjszakáján letartóztatták, mivel egy, a választási csalások elleni tüntetésen vett részt Minszkben. 2011-ben ezért két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték „a közrend megsértését célzó tömeges tevékenységek szervezése, avagy azokon való aktív részvétel” miatt. Rimaseuszki pártját képviselte az Európai Néppárt múlt heti zágrábi kongresszusán, a politikussal ott beszélgettünk.

+ + +

Mikor Zágrábba, egy uniós tagállam fővárosába érkezett, nem merült fel önben, hogy soha nem megy vissza Belaruszba, és inkább menedékjogot kér itt?

Nem, az én fejemben nem fordult meg ilyesmi, habár sok politikus emigrált már Belaruszból, mert az életüket, a biztonságukat az autoriter rezsim veszélyeztette. De a demokratikus erők küldetése Belaruszban és az ahhoz hasonló országokban az, hogy megvédjük a demokráciát és elősegítsük az egyéni szabadság értékeit, én pedig pontosan ebben látom saját és a pártom küldetését.

Két hete tartottak parlamenti választásokat az országban, ahol egyetlen ellenzéki jelölt sem került be a parlamentbe – az előző parlamentben is csak ketten voltak. Hogyan értékelné az eredményeket, miért lehet, hogy egy ellenzéki sem jutott be?

Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy Belaruszban november 17-én lényegében nem voltak választások. Ugyanis egyáltalán nem tudjuk ellenőrizni, hogyan számolja a szavazatokat a választási bizottság: a választásokat is felügyelő EBESZ-misszió közleménye is erről árulkodik. A 2016-os választásokon Lukasenka két ellenzékit engedett a parlamentbe, most viszont egyet sem. Ennek pedig két oka van: egyrészt, Lukasenka fél attól, hogy a parlamenti mandátumokon keresztül az ellenzék több lehetőséget kapna az állampolgárokkal való kommunikációra. Másrészt,

Ők puhán kritizálták csak az autoriter belarusz rendszert, és azzal, hogy sok európai diplomata a belarusz parlamentbe látogatott, csak legitimálták azt. Mi figyelmeztettük őket, hogy ilyet nem szabad csinálni: elvégre is, így mi motiválja a belarusz hatóságokat arra, hogy demokratikus, szabad választásokkal kapcsolatos reformokat fogadjanak el?

És mit gondol, miért ennyire – ahogy fogalmazott – puha az Európai Unió Belarusszal szemben?

Szerintük ezzel a stratégiával sikerülhet leszakítani Belaruszt Oroszországról. Ugyanakkor ha már csak annyit elérnénk, hogy létrejönne az állampolgári kontroll a belarusz hatóságok fölött, már azzal garantálnánk a belarusz gazdaság versenyképességét és a függetlenségünk védelmét. A probléma viszont az, hogy ma a belarusz hatóságok teljesen elszakadtak az emberektől, az állampolgároknak semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy felügyeljék a hatóságokat és a saját képviselőiket válasszák a kormányba.

Már a legegyszerűbb problémákat sem tudjuk demokratikus módon intézni, nincs más választásunk, mint utcára menni. Eközben pedig a jelenlegi parlament soha nem fogja megreformálni a gazdaságot, csupán a korrupt hivatalnokok érdekeit fogja szem előtt tartani. Mindez azt jelenti, hogy az ország még inkább visszaesik, ezért téves azt gondolni, hogy a Lukasenkával való barátkozással a nyugat felé közeledhet Belarusz.

És mi a helyzet a belarusz-orosz viszonnyal? Szeptemberben a két kormány egy sokkal szorosabb gazdasági integrációról szóló együttműködést írt alá, de mi lehet ennek a hosszútávú következménye? Tényleg közeledik egymáshoz Oroszország és Belarusz, vagy Lukasenka csak egyensúlyozni próbál?

Lukasenka valóban próbál egyensúlyozni Európa és Oroszország között, de éppen ezért nem szeretné és nem is tudja megreformálni a gazdaságot. Miközben a belarusz államapparátus már régóta növekszik, a gazdaság zsugorodik. Mindez azt jelenti, hogy egy éven belül komoly gazdasági válságnak nézünk elébe, miután hamarosan el kell kezdenünk visszafizetni a hiteleinket. De Lukasenka már csak azért is képtelen egyensúlyozni, mert

Arra pedig Lukasenka is rájött, hogy ez nemcsak az ország, de az ő személyes biztonságára is veszélyt jelent, ezért is szegül szembe Oroszországgal, még ha ezt nem is teszi túl hatékonyan.

És miért zuhan mégis a belarusz gazdaság, szerepet játszik ebben a gazdaságba való nagymértékű állami beavatkozás?

Mert a kormány és a hatalmi viszonyok akadályozzák a magánvállalkozások fejlődését. A belarusz gazdaság és mezőgazdaság jelentős mértékben az állami vállalatokon alapul, ezért nem is hatékony: az állami cégek vagy veszteségesen, vagy csak minimális profitokkal működnek, egyszerűen versenyképtelenek. A belarusz hivatalnokok mégis a helyzet megőrzésében érdekeltek, mert ők különböző korrupciós sémákon keresztül ebből gazdagodnak. Eközben az emberek egyre szegényebbek, a termékeink pedig még az orosz piacon sem versenyképesek az orosz termelőkkel összehasonlítva. Ez pedig óriási veszélyt hordoz magában.

Beszéljünk kicsit az Eurázsiai Gazdasági Unióról, melynek Belarusz is a tagja. Sokak szerint Oroszország beavatkozik a belarusz gazdaságba azzal, hogy akadályokat állít az export elé és a kereskedelmet is akadályozza. Hogyan működhet hosszútávon ennek fényében az együttműködés?

Oroszország jelentős mértékben akadályozza az exportunkat, az üzleti tevékenységünket. Ezt racionális érdekből teszik, hiszen csak a saját, a Kremllel szoros viszonyt ápoló házi oligarcháik érdekeit szeretnék megvédeni. Ebből számos konfliktus fakadt a közelmúltban Lukasenka, a belarusz kormány, valamint Putyin és Medvegyev között. Az oroszok természetesen kizárólag abban érdekeltek, hogy magukhoz ragadják a belarusz gazdaságot.

Kicsit térjünk vissza a választásokra: pontosan hogyan zajlik egy voksolás Belaruszban? Milyen érdekek állnak az egyes, Lukasenkát támogató politikai pártok között? Van egyáltalán köztük bármilyen különbség?

A belarusz parlamentben nincsenek valós politikai pártok: csak papíron létező kamupártjaink vannak, amelyek valójában nem működnek, tagságuk pedig a rezsim hivatalnokokaiból áll, a választási időszakon kívül nem is nagyon esik róluk szó. A belarusz választási rendszer többségi, vagyis nincs túlságosan nagy jelentősége a pártoknak a választásokkor. Arról nem is beszélve, hogy új pártokat még csak nem is nagyon jegyeztek be az elmúlt húsz évben, mivel a pártok független regisztrációját is megszüntette Lukasenka.

Az önök pártját, a Belarusz Kereszténydemokráciát sem jegyezték be.

Igen, még mindig nem regisztráltak minket, holott a kérelmünket már kilencszer leadtuk, pártként is és társadalmi szervezetként is próbálkoztunk.

Kilencszer?

Független pártokat tehát a hatóságok nem jegyeznek be, de mivel a rendszerünk többségi, megpróbálunk jelölteket állítani a választókörzetekben együttműködve a többi ellenzéki párttal. Létre is hoztunk egy jobbközép koalíciót, melyben többek között az Európai Néppárt összes belarusz tagja és más szervezetek is megtalálhatók. Mi közösen szerveztük a választási megfigyelést végző „Jogod van dönteni”-kampányt is, de a 2020-as elnökválasztásra is közösen fogunk elnökjelöltet állítani.

Olyan ellenzéki együttműködésen dolgozunk, amely a mostani hatalom valós alternatíváját képezheti. Persze ez nem lesz könnyű, mert jelenleg ők döntenek a pártok regisztrációjáról, fenyegetik az ellenzéket és meghamisítják a választásokat.

Van egyáltalán bármi értelme részt venni egy ilyen választáson? A verseny nem tisztességes, nem demokratikus, nem egyenlő, nem átlátható, az ellenzéki pártokat elnyomják, miért nem bojkottálják a voksolást inkább?

A választási kampány Belaruszban két hónapig tart. Ebben a két hónapban van egyedül lehetőségünk arra, hogy szabadon az utcára mehessünk, és még

Kampányon kívül viszont a gyülekezési szabadságot korlátozzák, ha demonstrációt szeretnénk tartani, legalább száz eurónyi belarusz rubelt kell fizetnünk a rendőrség szolgáltatásaiért, de ha nagyobb a tüntetés ennél, akkor ennél jóval többet is.

Szóval a rendőrségnek fizetni kell, hogy demonstrációt tarthassanak? És minél nagyobb a tüntetés, annál többet?

Igen. Ha mondjuk tízen vesznek részt a tüntetésen, az száz euró. De ha mondjuk már ezren is eljönnek, akkor az körülbelül háromezer euró.Ha viszont bejelentés nélkül, illegálisan tüntetünk, akkor vagy börtönbe kerülünk tizenöt napra, vagy megbírságolnak.

Ha jól tudom, ön is volt börtönben, milyen okból?

2010-ben én voltam az egyik jelölt az elnökválasztáson. A választási kampány idejére viszont az összes ellenzéki jelöltet, köztük engem is a KGB-börtönbe zártak [Belaruszban a rendszerváltással nem szűnt meg a KGB, nem is nevezték át, mindmáig a régi nevén működik a titkosszolgálat – a szerk.]. Azóta viszont rövidebb időre, 10-15 napokra többször is voltam börtönben nem engedélyezett tüntetéseken való részvétel miatt. Bárki, aki ilyen tüntetéseken részt vesz, vagy erre, vagy óriási pénzbírságokra számíthat. Belaruszban az átlagbér körülbelül 300 euró, de az illegális tüntetésen való részvételért kiosztott büntetés minimum 500 euró. Ezért

Nyugatról nézve Lukasenkát sokszor értelmezik Putyin valamiféle meghosszabbított kezeként. Persze ennél nyilván sokkal komplikáltabb a helyzet, de hogy néz ki a belarusz vezetés belülről, milyen belső érdekek vívnak egymással a rezsimen belül?

A belarusz hatalmi struktúrában két fő szereplő van. Ott van a KGB és az erőszakszervezetek, akik az Oroszországgal való szorosabb integrációban, valamint az ellenzékkel való keményebb bánásmódban érdekeltek. A másik szereplő a külügyminisztérium, amely jó kapcsolatokat ápol és üzletel Európával, ezért inkább egyensúlyozni próbál. De összességében az egész belarusz államhatalom egy ember kezében összpontosul, Lukasenkáéban. A hatalmi struktúra vertikális, vagyis a parlament vagy a minisztériumok inkább dekorációs elemek, mintsem valós szereplők.

Tehát a KGB és a külügy küzdenek egymással, de ki áll nyerésre?

A külügyminisztérium nagyon gyenge, a KGB sokkal jelentősebb befolyással bír. De a nap végén minden fontos döntést Lukasenka és az ő legbelsőbb köre fog meghozni.

És mit akarhat Lukasenka? Nagy politikai tapasztalattal rendelkezik, de nem igazán lehet kiszámítani, pontosan mi a célja: egyszer Oroszországgal integrálódna, másnap újranyitná az amerikai nagykövetséget Minszkben. Kívülállóként lehetetlen átlátni, hogy éppen most kihez is közeledik.

Lukasenka kizárólag a személyes hatalmának megőrzésében érdekelt, ez minden, amit a világképéről el lehet mondani. Régebben számos integrációról szóló egyezményt aláírt Oroszországgal annak reményében, hogy majd ő lehet a belarusz-orosz Unióállam elnöke: de ha Putyin 2024-ben valóban távozik a hatalomból, Lukasenkának erre semmi esélye nem lesz, így ő is érzi, hogy ezen az úton nem mehet tovább. Ezért Belarusz határain belül törekszik a személyes hatalmának megőrzésére. Ehhez pedig a nyugattól egyvalamire van szüksége: pénzre, pénzre, és annál is több pénzre. Ezen kívül pedig lényegében semmire.

És azt el tudja képzelni, hogy egyszer majd Lukasenka újrapozicionálja magát, hirtelen szakít Oroszországgal és nyugatos politikus lesz? A folyamatos egyensúlyozást hosszútávon lehetetlen lesz fenntartani.

Például idén megpróbálta felszámolni a szovjetek által elkövetett Minszk melletti tömeggyilkosságok emlékhelyét. Bár mostanában úgy tesz, mintha támogatná, de körülbelül húsz év alatt lényegében megszüntette a belarusz nyelvet, az iskolákban már alig tanítják.

És ő egyébként orosz vagy belarusz anyanyelvű?

Ő maga oroszul beszél, de abszurd módon vaskos belarusz akcentussal. Tény, hogy Lukasenka nem szereti a belarusz nyelvet, a nemzeti kultúrát és a történelmet.

Másik téma: néha fel-felmerül Magyarországon, hogy Orbán Viktor nálunk azt próbálja megvalósítani, ami Belaruszban már realitás. Ön szerint van-e bármi hasonlóság közöttük?

Nem túlzottan ismerem a magyar politikát, nálunk sajnos keveset írnak és keveset beszélnek erről. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy az önök országában legalább valaki számolja a szavazatokat, míg Belaruszban még azt sem tudjuk ellenőrizni, hogy ki kire adta le a voksát. Ebben áll az óriási különbség Belarusz, valamint az európai országok, sőt, még Ukrajna között is.

Többször is kritizálta már az Európai Uniót, mert nem tesz eleget Lukasenka ellen csak azért, hogy az ne közeledjen tovább Oroszországhoz. De mit csinálhatna jobban az EU, mi a mostani helyzet alternatívája?

Az Európai Uniónak nemcsak a belarusz hatóságok, de a belarusz társadalom felé is nyitnia kéne – főleg azok felé, akik tiltakoznak a rezsim ellen. Az elmúlt években több példa is volt arra, hogy a belarusz állampolgárok engedményeket tudtak kicsikarni a hatalomtól: Bresztben egy, a helyi lakosok egészségére veszélyes akkumulátorgyár építését állították le tüntetések miatt, két éve pedig egy, a munkanélkülieket megadóztatni kívánó törvényjavaslat ellen voltak nagyobb tüntetések országos szinten. Szóval voltak kicsi, de annál fontosabb sikerek. Az emberek többsége már nincs megelégedve a mostani vezetéssel, az Európai Uniónak pedig meg kéne látnia a bennük rejlő erőt.

ha pedig gyengeséget látnak – márpedig az Európai Unió jelenlegi politikájában ezt látják – akkor már meg sem hallgatják majd az EU álláspontját és üzeneteit. De remélem, hogy az EU tanul majd a leckéből, és hamarosan nemcsak a hatalommal, de a civil társadalommal is együttműködik majd.

Az általunk javasolt reformok kivétel nélkül minden belarusz állampolgárnak szólnak. Az Európai Uniónak pedig ezeket a reformokat kellene támogatnia, valamint bevonzania azokat a befektetőket, akik szintén a reformokban érdekeltek. Jelenleg viszont csak a regnáló hatalommal működnek együtt, mi pedig sokszor azt sem tudjuk, hogy milyen partnerségi megállapodást írnak alá a tárgyalások során. Az EU részéről hiba csak a hivatalnokokkal együttműködni, mivel ők nem érdekeltek a reformokban.

Ha küldhetne egy üzenetet Várhelyi Olivérnek, aki a következő Európai Bizottságban a bővítésért és a szomszédságpolitikáért fog felelni, mi lenne az? Mit csináljon a magyar biztos?

Ők rendkívül integráltan és rendszerszinten gondolkoznak, nem csak politikai üzeneteket küldözgetnek. Hanem például együttműködnek a belarusz ellenzékkel, pénzt adnak a nem állami médiának és a civil szervezeteknek, akik így oroszpártiak lesznek. És nem puszta lózungokkal, hanem nagyon is konkrét tervekkel és reformokkal hirdetik a gazdasági integrációt, szóval minden irányban, megfontoltan és minden részletre kiterjedően terjeszkednek. Persze, keresni kell a kapcsolatokat a kormánnyal, de a civil társadalom körében is szövetségeseket kell szerezni, és kész tervekkel kell előállni Belarusz európai uniós integrációjával kapcsolatban a gazdaság, az oktatás, a szociális politika és a reformok területén is.

Tehát Oroszország jobban és hatékonyabban terjeszkedik?

Igen, nagyon hatékonyak és lépésről lépésre haladnak. Az EU-nak viszont nincs is stratégiája Belarusszal kapcsolatban. Tehát sok munka vár ránk, jövőre elnökválasztások lesznek, ahol a jobbközép koalíció közös elnökjelöltet fog állítani.

Ön lesz az elnökjelölt?

Arról, hogy ki lesz a jelölt, a következő hónapokban születik döntés.

Ahhoz viszont, hogy sikeres legyen a kampány, hirtelen az egész rendszer reformjára lenne szükség, hiszen a jelenlegi rezsimben nyilvánvaló, hogy Lukasenkát nem lehet leváltani. Mit tennének, hogy ez sikerüljön?

Meglátjuk. Ez nemcsak a belarusz ellenzéktől, hanem a társadalomtól is függ, hogy elég bátrak lesznek-e ahhoz, hogy minket támogassanak. És persze attól is, hogy az erőszakszervezetek, a rendőrség és KGB részéről milyen fogadtatással szembesülünk. A maximum, amit elérhetünk, hogy leváltjuk Lukasenkát, de a minimum az, hogy továbbra is reformokat követelünk: ezekre az egészségügyben, a nyugdíjrendszerben, az oktatásban és az igazságügyben van a legégetőbb szükség. Ez a program nagyon népszerű az emberek körében: mi pedig nem lózungokat akarunk durrogtatni, hanem lépésről lépésre valós változást szeretnénk hozni.

FOTÓK: Bukovics Martin / Azonnali