Régi motoros vezetné az MKP, a Magyar Fórum és a Magyar Közösségi Összefogás közös listáját, de erre a másik két pártnak is rá kell bólintania.
Nyilatkozatot adott ki a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa, amiből kiderült:
míg százötven jelölti helyből kilencven betöltését biztosítaná az MKP, és harminc-harminc helyet kapna a másik két párt.
Bárdos 1994-től 2002-ig az MKP parlamenti képviselője a szlovákiai parlamentben, 1998 és 2002 között az MKP frakcióvezetője volt. 2010–2012 között az MKP Országos Tanácsának elnöke volt, majd 2012 óta a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (Csemadok) országos elnöke. A 2014-es szlovákiai köztársasági elnökválasztáson ő volt az MKP elnökjelöltje: akkor 97 ezer szavazatot, és ezzel 5 százalékos eredményt ért el az első fordulóban.
Bárdos elmondta: szerették volna, ha az öt magyar párt együtt indul, de ez ugye nem jött létre, a szlovák kormányban koalíciós partner Híd-Most és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség külön indul. Bárdos kiemelte, hogy a listán olyan hiteles személyek indulnak, akik a régiókban már bizonyítottak – írja az Új Szó.
„Nem árulunk zsákbamacskát. Elvtelen összefogást nem lehet elképzelni. Mi változtatni akarunk, mi ezt a kormányt le akarjuk cserélni. Ezért kértük a tárgyalófelektől mindig, hogy mondják ki azt, amit a felvidéki magyarság akar: hogy a Smer, SNS és Kotleba pártjával nem alakítanak kormányt. Két párt ezt nem tette meg. Nem örölünk neki, de tiszteletben tartjuk” – utalt a Hídra és az MKDSZ-re Bárdos az Új Szó cikke szerint.
aminek első húsz helyén tizenkét MKP-s jelölt lesz.
Az MVK november 21-én publikált mérése szerint MKP 4,5, a Híd 2,3 százalékon áll; míg a Polis egy héttel ezelőtti mérése szerint a Híd 4,1, az MKP pedig 3,6 százalékon áll. Ez azt jelenti, hogy a magyar pártok népszerűsége egyelőre még mindig a bejutási küszöb alatt van.
FOTÓ: Bárdos Gyula / Facebook
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.