Lehet nevetgélni azon, hogy jaj, hülye angolok, angol hülyék, már megint vitáznak, már megint szavaznak. Csakhogy Nagy-Britanniában a demokráciát látjuk. Az EU-ban meg van egy Ursula von der Leyenünk.
Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!
Rendszeresen szoktam nézni a londoni parlament üléseit: élő parlamentarizmus, ahol a vita akár a frakciófegyelmet is felülírhatja. Szintén már-már sorozatként nézem (bár semmilyen más sorozatot nem nézek, azaz felesleges a párhuzam) a Donald Trump amerikai elnök elleni eljárás (ami még nem maga az impeachment) üléseit. Ott is élő viták, kiváló jogi érvek, retorika, szellemi, jogi és politikai adok-kapok zajlik.
Aztán pedig múlt héten belenéztem Várhelyi Olivér, a magyar biztosjelölt bizottsági meghallgatásába. Egy bürokrata – húsz évnyi diplomatamúlt után szégyenteljesen rossz kiejtéssel és kevés szókinccsel – makogott angolul a pulpituson.
Nem csak nyelvileg volt zavaró Washington és London után Brüsszelre kapcsolni – de mondanivaló sem volt.
A szintén makogó angollal előadott vagy nyökögve fordított, szerencsétlen kérdésekre Várhelyi azt a két dolgot ismételgette, hogy együtt kell működni (ez volt a válasza minden szomszédságpolitikai égető ügyre), illetve hogy „I will be very independent“ (ez volt a válasza a Fideszhez való közelségére). Minden tiszteletem Pintér Bencéé és Illés Gergőé volt ekkor, nekik ugyanis aznap munkaköri kötelességük volt, hogy tudósítsanak erről a szürke, semmitmondó, nyökögő semmiről. Ami nem csak a Várhelyiről, de az egész brüsszeli bürokráciáról szól.
Miközben a londoni parlamentben vagy a washingtoni meghallgatások alatt életet lehet érezni; élő, érvelő embereket lehet látni, hallani; érveket, ellenérveket lehet megismerni, a brüsszeli meghallgatásokon – hasonlóan a plenáris ülésekhez – a kontinens politikusi C-ligája makog angolul vagy saját anyanyelvén bikkfanyelven a semmiről.
Lehet nevetgélni azon, hogy jaj, hülye angolok, angol hülyék, már megint vitáznak, már megint szavaznak, és eleve
egy ilyen bohóc Boris Johnson vezeti őket, és akkor a még nevetségesebb Trumpról nem is beszéltünk, hahaha, hihihi. Bezzeg nekünk van egy Ursula von der Leyenünk!
Büszkék is lehetünk rá. Ugyan Németországon kívül a májusi EP-választások előtt nem sokan ismerték, és Németországban se szerette senki (eddig mindig, amikor elindult, elbukta a saját egyéni választókörzetét is), de aztán összeültek az európai állam- és kormányfők, és elővették a bukott, népszerűtlen és kétes szerződései miatt botrányos német védelmi miniszterasszonyt.
Mögötte pedig felállt egy Fidesz-KDNP-DK-Momentum-koalíció. Álljon itt azért Ujhelyi István és Gyöngyösi Márton neve, akik mertek nemet mondani a Spitzenkandidat-rendszer elkaszálására, mertek nemet mondani az európai demokratizáció megállítását és a német hegemónia további növekedését jelentő Ursula von der Leyenre.
Nagy-Britanniában a demokráciát látjuk. Igen, kedves európaiak, ahhoz hozzátartoznak a népszavazások, a kormánybukások, a frakcióváltások, az előrehozott választások.
Az Egyesült Államokban meg egyrészről egy elitellenes forradalmat, másrészről a fékek és ellensúlyok (egyensúlyok) mozgásba lendülését látjuk. Eközben az Európai Unióban feláll egy Bizottság, amelynek tagjainak meghallgatását élő ember önszántából meg nem nézné, mert annyira unalmas, hogy egy-egy német viccpárti vagy kelet-európai széljobbos vagy görög sztálinista tudja néha az álomból felrázni a t. európai démoszt.
Látunk egy Európai Uniót, amelynek élére egy bukott és botrányos német politikus kerül,
mert a nemzeti kormányok nem akartak olyan politikusokat, akik az EP-választások előtt is már bemutatkoztak volna. Majd ez a kiváló nőszemély odadobja az agrárügyet a PiS-nek, a szomszédsági politikát a Fidesznek, a nagyvállalatok ellenőrzését meg egy nagyvállalati macronistának.
Az Európai Unió sajnos egyre inkább már csak a német gazdaság és a kelet-európai korrupt, autoriter rendszerek érdekeit szolgálja. Egy német Európa óhatatlanul elnéző a kelet-európaiakkal, mert az adja a német ipar hátországát, összeszerelő műhelyét. De hogy a franciákat, a beneluxokat vagy a skandinávokat mi tartja még bent, az nehezen megválaszolható kérdés.
Talán nem a briteken kéne nevetni. Hanem magunkon sírni.
Olvass még többet Techet Pétertől az Azonnalin!
Tetszett a cikk?
Az Azonnali hírlevele
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.
