Az új Watchmen megmutatja, hogyan kell jó adaptációt csinálni

A képregénytörténelem egyik legérdekesebb szuperhőstörténetét immár másodszor dolgozták fel a képernyőn, ezúttal azonban folytatást kapott, és nem filmben, hanem sorozatban. Mitől működőképesebb az HBO új sorozata, mint Zac Snyder tíz évvel ezelőtti filmje?

Adott egy kultikus képregény, ami alapjaira bontja a szuperhősös történetek toposzait, és bemutatja azt, hogy mi is vihet rá pontosan valakit arra, hogy maszk mögé bújjon és a bűnt üldözze: Alan Moore Watchmen című képregényéről tavaly azt írtam, hogy talán most van itt az ideje a feldolgozásának, hiszen

így a képregény által adott dekonstrukciót is kevésbé tudta értékelni a szélesebb közönség – már ha átment volna ebből bármi is a filmbe, amit Zac Snyder készített.

Persze amikor ezt írtam, akkor még semmit sem lehetett tudni arról, hogy végül pontosan miről is fog szólni az HBO-n debütáló új sorozat, csak azt, hogy az a Damon Lindelof készíti, aki eddig a Lost és a Leftovers című sorozatokkal tette le a névjegyét, és azt, hogy nem egyenes adaptáció lesz.

És nem is az: a képregény alternatív 1985-jéhez képest később, annak az alternatív világnak a jövőjében járunk – ahol végre leváltották Nixont, Vietnám az USA tagállama lett a győztes háború után, évtizedek óta Robert Redford az elnök, a maszkos szuperhősöket alapvetően még mindig üldözik, a világ egyetlen valódi szuperhőse, Dr. Manhattan pedig még mindig a Marson van.

Ebben a világban alapvetően az oklahomai Tulsában követjük az eseményeket, ahol évekkel ezelőtt a Rorschach nevű korábbi szuperhős által inspirált széljobbos, rasszista terrorszervezet a rendőrökre támadt azok otthonaiban, ezért azóta a rendőrök maszkot viselhetnek az egyenruha részeként, mi több, van a rendőrség kötelékében négy konkrét maszkos igazságosztó.

Tulsa azért érdekes helyszín mert – mint ahogy azt az első rész első percei alaposan bemutatják – 1921-ben történt itt egy incidens, amely során a város nagyon is jól élő fekete közösségét gyakorlatilag lemészárolták, a fekete Wall Streetnek nevezett főutcájukat felégették. Az esetről évtizedekig nem is beszéltek, a Watchmen azonban átélhetővé teszi az eseményeket, és értelemszerűen ezzel

persze úgy, hogy közben a képregény karakterei így vagy úgy, de visszatérnek, tehát egyértelműen érezhető, hogy a Watchmen világában járunk.

Egyelőre négy rész jött ki a 2019-es Watchmenből, de ez alapján úgy tűnik, hogy Lindelof kifejezetten jól nyúlt az alapanyaghoz, gondolok itt arra is, hogy továbbra is egy morális szürkezónában járunk, mint Moore képregényében, nem nagyon vannak egyértelműen jó vagy rossz karakterek.

A Redford-féle liberális érát simán lehet egyfajta megvalósult PC-diktatúrának érezni, és azért nyilván kényelmetlen nézni, ahogy a rendőrök random fehér embereket vernek véresre a fehér redneckek gettójában egy egyszerű razzia során, vagy éppen kihallgatás közben. De nyilván ez a kényelmetlenség, ez a folyamatos kettős érzés célja a sorozatnak, ami

és közben olyan jól adagolja a rejtélyeit, illetve építi karaktereit és a Moore víziójára alapozott, annak gyakran tisztelgő, de szuperül továbbgondolt világát, hogy folyamatosan fenn tudja tartani az érdeklődést, még akkor is, ha éppen kényelmetlen nézni.

Szóval eddig jól muzsikál a sorozat, Lindelof renoméját tekintve – itt a Lostra nézünk erősen – persze kérdéses, hogy stimmelni fog-e a befejezés is, de Watchmen-rajongóknak mindenképpen érdemes, míg másoknak is erősen ajánlott belenézni: egyáltalán nem a szokványos szuperhősös dologról van itt szó.

FOTÓ: HBO