Jó nagy disznóságra készül a kormány megint a bíróságokkal szemben

A lényeg, hogy az ügyet „baj esetén” még oda lehessen rugdalni a pártemberekkel feltöltött Alkotmánybíróság elé, ha már a közigazgatási különbíróságokat le kellett fújni az EU-s felzúdulás miatt.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

Mivel a múltkori pop-jogi (ahogy egy kedves olvasónk nevezte) írások sokaknak tetszettek, ma is hasonlóval próbálkozom, politikai kontextusba is helyezve a mondandóm.

Kezdjük azzal, hogy mi történt Várhelyi Olivérrel, aki Magyarország jelöltje az Európai Bizottságba. Várhelyit – aki egy tökéletes háttérember, nyelveket beszélő, a brüsszeli viszonyokat kívülről-belülről ismerő, szakmailag felkészült diplomata – csuklóztatják, méghozzá megalázó módon. Illés Gergő cikke nagyon jól összefoglalja, hogy miért. Azért, mert nem őt akarják csuklóztatni (ismerik, tudják, hogy több, mint alkalmas a posztra), hanem az orbáni politika miatt Magyarországot.

Na de mi ad ehhez muníciót?

Például az, amit a bíróságokkal csinálnak. Erről mesélek most.

Itt van rögtön ez a Fazekas Sándorral készült interjú. A Fővárosi Törvényszék (FT) volt elnökéről beszélünk. Hivatalosan ez a rang nem több, mintha valaki mondjuk a szekszárdi vagy a kaposvári törvényszéket vezetné, valójában azonban az ország legnagyobb, bírói és ügyállományban is 6-8 megyényi forgalmat magáénak tudó bíróságáról beszélünk, ahol az ország kb. összes fontos ügye elsőfokon, és sok ügyben másodfokon is eldől.

Fazekas Sándor egyike azoknak a bíróknak, akik pályáztak a folytatásra, majd többszöri érvénytelenítés után megbízott vezetők jöttek, most Tatár-Kiss Péter. Még mielőtt valami óriási politikai elköteleződésre gondolnánk: lehet, hogy Fazekas Sándornak van ilyenje, ezt pontosan nem tudom, az viszont biztos, hogy a FT vezetésénél ennek különösebb jelentősége nincsen. Az elnök munkájának 90 százaléka ugyanis annyi, hogy hagyja dolgozni a bírókat. Vidéki törvényszékeken ez lehet másképp (kisebb szervezet, jobban látszik egy-egy bíró munkája), de egy olyan monstre szervezetben, mint az FT, nagyon nehéz politikai alapokon beleszólni a munkába. Ez sem Fazekasra, sem az elődjére nem volt jellemző. Ráadásul a fővárosi bírók általában kellő arroganciával és öntudattal bírnak ahhoz, hogy az ilyesmi lepattanjon róluk. Sőt.

Amiért az ilyesmit egyébként kerülő Fazekas megszólalt, az az, hogy utóda, Tatár-Kiss Péter fegyelmi útra terelte Vasvári Csaba bíró ügyét, mivel ő az Európai Bírósághoz (ECJ) fordult egy bizonyos ügyben. Az EU-jog kimondja, hogy ilyet bármelyik bíró tehet, és egyetlen tagállam egyetlen szerve sem akadályozhatja meg ebben. Kicsit sarkítva: ha Vasvári Csaba Kiszel Tünde tavalyelőtti naptárját terjeszti fel az ECJ-nek állásfoglalás végett, akkor ehhez a tagállamnak (ez esetben Magyarországnak) jó képet kell vágnia, majd amikor az ECJ azt mondta, hogy Vasvári Csaba menjen a fenébe a hülye vicceivel, akkor lehet ellene ún. alkalmatlansági vizsgálatot kezdeményezni, mert ne legyen bíró, aki ilyen hülyeséget csinál.

Azonban az ECJ még nem tudjuk, mit szól Vasvári kezdeményezéséhez, ellenben a Kúria, amelynek az ECJ-hez semmi köze, már kimondta, hogy szerinte Vasvárinak nincs igaza, és ilyet nem lett volna szabad csinálnia. Ugyan ez egy határozatba van írva, de a Kúria Vasvárit semmilyen eszközzel nem kényszerítheti arra, hogy visszavonja az indítványt, erre Vasvárinak teljesen magától sem lenne lehetősége. Ez alapján fegyelmi felelősséget firtatni nemcsak rossz politika, hanem szakmai amatőrség is.

Azért szakmai amatőrség ez, mert a fegyelmi felelősség és a szakmai alkalmasság elválik egymástól. A bíró ilyen szempontból egy nagyon speciális munkavállaló, ugyanis legális lehetősége van tévedni, akár nagyot is. Van ugyanis felette egy másodfokú bíróság és rendkívüli jelleggel még további bírói fórumok, azért, hogy az esetleges tévedéseket kiküszöböljék.

Önmagában tehát az, hogy egy bíró téved, az semmilyen retorzióra nem adhat okot. A bírói függetlenséghez ugyanis szükség van erre. A bíró döntsön, merjen dönteni, vállalja fel, hogy ő az az ember aki más emberek életére kiható fontos dolgokban dönt. Ne tartsa őt az vissza, hogy úristen, mi van, ha rosszul döntünk. Nem baj, döntsél, mi majd korrigáljuk. Ha egy bíró sorozatosan rosszul dönt, és ezek a rossz döntések nem azt sugallják, hogy esetleg tapasztalatlanságból dönt rosszul, hanem azért, mert a szakmai felkészültsége nem elegendő, netán érzelmei jobban befolyásolják a kelleténél, akkor az a bíró szakmailag alkalmatlan és a megfelelő alkalmatlansági eljárás után el kell távolítani a bírói szervezetből.

Fegyelmi eljárásnak ellenben akkor van helye, ha a bíró bíróhoz méltatlanul viselkedik. Ez lehet a parttalan hülyeséget nyilatkozástól kezdve a botrányos viselkedésen át a nyílt politikai állásfoglalásig bármi, lényeg, hogy nem a bíró szakmai munkájához van köze, hanem az emellett tanúsított magatartásához. Ha egy bíró a hét két napján rendszeresen másnaposan, cefreszagúan jelenik meg a tárgyalóban, az például fegyelmi ok. A bírót tehát egy szakmai döntése miatt, amelyről ráadásul az erre kizárólag jogosult szakmai szerv (az ECJ) még nem mondta ki, hogy jó vagy nem jó, fegyelmi eljárás alá venni, vagy akár csak a fegyelmi felelősségét nyilvánosan felvetni, a legaljasabb putyini módszer, amely nem marad észrevétlen, nagyon-nagyon rossz üzenete van, és

És még fogják is sok helyen, mert ez itthonról bármennyire is nem tűnik annak, komoly botrány.

Újabb disznóság készül

Következő olvasmányunk ez a cikk az Amnesty International oldalán. Lényegében arról van benne szó, hogy bekerül majd a megfelelő törvénybe, hogy közhatalmat gyakorló szerv is fordulhat az Alkotmánybírósághoz. Na, ez kínai, úgyhogy ezen is végigmegyünk, hogy kiderüljön, hogy mekkora disznóság is készül valójában.

Mit csinál az Alkotmánybíróság? Minden fejlett országnak van írott vagy íratlan (pontosabban chartális: egy szövegbe összefoglalt; és nem chartális vagy történeti: számos forrásból összeálló) alkotmánya. Nekünk is van, olyan, amilyen, ez most nem az évente megváltoztatott Alaptörvényről szól.

Az AB feladata az, hogy az országban történő valamennyi jogalkalmazás (legyen az egy bírósági ítélet, vagy Egyházastoportyán község ebrendeletének alkalmazása) ügyeljen arra, hogy az Alkotmányba belefoglalt alapvető jogokat betartsák. Ezt lehet többféle módon is csinálni. Vannak olyan bírák, akik szerint az Alkotmányt szigorúan szó szerint kell értelmezni, híresen ilyen volt például a pár éve meghalt amerikai Antonin Scalia, az ottani Supreme Court bírája. Van olyan értelmezés, amely szerint van „láthatatlan Alkotmány”, vagyis az Alkotmány szövegének értelmezésekor támaszkodni kell mindenféle általános elvekre, és ez alapján szabadon lehet értelmezni az Alkotmány szövegét. A legtöbb bíróság a világon valahol a kettő között van félúton.

Lényeg tehát, hogy az Alkotmánybíróság a rendes működése során, hiába a neve, nem jogviták eldöntésére hivatott fórum. Az a dolga, hogy ha elé visznek egy jogvitát, vagy egy jogi szempontból problémás helyzetet, azt vizsgálja meg, hogy a jogszabály, vagy annak alkalmazásának a módja megfelel-e az Alkotmánynak. Nem dönti tehát el a jogvitát, erre az Alkotmánybíróságnak hatásköre sincsen. Ha azt találja, hogy a jogszabály, vagy a joggyakorlat alkotmányellenes, akkor ezt megszünteti, és a rendes bíróság ilyenkor nekifut az ügynek újra, de már úgy, hogy az adott jogszabályt vagy joggyakorlatot nem alkalmazhatja.

Na de miért baj, ha egy közhatalmat gyakorló szerv fordulhat az Alkotmánybírósághoz?

Az Amnesty cikke helytállóan veszi észre, hogy ezzel komoly gond, hogy

Ugyanis a közhatalmat gyakorló szerv alkotmányossági problémákkal jellemzően perekben fog találkozni, és jellemzően akkor fogja észrevenni, ha veszített. Márpedig, ellentétben a bíróságokkal, ahol – ahogy azt fentebb bemutattuk – a pályázati rendszer miatt bőven maradnak független bírák, az AB tiszta politikai kinevezés alapján működik.

De van egy másik gond is. A közhatalmat gyakorló szerv direktben be van kötve a kormányhoz, amely meg a törvényjavaslatokat írja. Ráadásul vélelem szól amellett, hogy a közhatalmat gyakorló szerv (pl. a NAV) az egy okos és a jogot jól tudó szervezet, ahol észre kell venni, ha a jogszabály hibás, és szolgálati úton jelenteni kell. Ha a szerv pert veszít, mert rossz a jogszabály, akkor azt fel kell szépen terjeszteni, a NAV esetében a pénzügyminiszternek, aki pedig a jogalkotási tervbe felveszi, hogy ehhez a szabályhoz nagyon gyorsan hozzá kell nyúlni. Az AB-hez forduló közhatalmi szerv egész egyszerűen nem tartja be a szolgálati utat.

Ez is egy olyan dolog, ahol kilóg a lóláb, hogy

Végül egy másik érdekesség az Amnesty cikkéből: a bírónak külön indokolnia kell majd a kúriai gyakorlattól eltérését az ítéletben. Na már megint, ezzel mi baj van?

A bírósági jogalkalmazást lehet (elvileg) úgy csinálni, hogy minden vitás kérdésre a választ a törvénykönyvben keressük és nem ismerünk el más jogforrást, és lehet úgy, hogy nincs törvénykönyv és mindent a bíróság évszázadok óta kiérlelt gyakorlata alapján döntünk el. Tiszta formájában egyik rendszer sem életképes és egyik rendszer sem létezik. A leghosszabb törvénykönyv is találkozik majd olyannal, amire az írója nem gondolt, és a bírák bölcsességét is előbb-utóbb elkezdik összeírni, kilistázni, rendszerezni és ebből ha nem is törvénykönyvet, de a bírói gyakorlatot leíró gyűjteményt alkotni, amelyre előbb-utóbb angolszász területen is ugyanúgy hivatkoznak, mint a német bíróság a BGB-re (Bürgerliches Gesetzbuch, polgári törvénykönyv).

Magyar múlt

Magyarország ilyen szempontból az írott jog és a hagyomány között vergődik. 1959-ig nem volt Ptk, előtte fél évszázadig már volt egy Mtj. (magánjogi törvényjavaslat) nevű kódex, amely mindenféle-történelmi politikai okokból (Trianon, Tanácsköztársaság, Horthy, háború, Szálasi, Rákosi) sose lépett hatályba (de a szövegéből rengeteg minden átmentődött a Ptk-ba). A magyar polgári jog viszont elméleti szempontból ekkor aranykorát élte, számtalan nemzetközi tekintélyű jogtudós oktatta a magyar jogi karokon. Ezért a magyar magánjog állt az egyetemen tanított római és német alapú, tudományosan rendszerezett jogból, a Werbőczy óta halmozódó régi nemesi szokásjog szabályaiból, meg a újonnan írott Ptk-ból, a bírói gyakorlat ezt gyúrta össze egy működő joggá.

Ez a bírói és ügyvédi fejekben létező, polgári jog aztán a történelem minden viharát túlélte. De ami a fő, túlélte a régi (1959-es) és a mostani (2013-as) Ptk. szabályait is. Aztán, ahogy kb. a 2000-es évektől elkezdett szétcsúszni a jogalkotás színvonala, újra felszínre tört. Mára polgári ügyekben sokkal fontosabb a gyakorlat ismerete, mint a jogszabályé.

Ezzel önmagában nem lenne gond, csak az a baj, hogy mivel mi elvileg egy kontinentális rendszer vagyunk, a bírói jogalkotást – eddig –hivatalosan nem ismerjük el, és semmilyen kontrollja nincsen. Leszámítva persze az Alkotmánybíróságot, amelyet azonban nem jogtudósokkal töltenek fel, hanem kádertemetőnek használnak.

A kúriai joggyakorlatot szinte törvényerőre emeli, és a sima elsőfokú bíróra testálja annak a terhét, hogy indokolja meg, hogy az szerinte miért nem jó. Ezzel az a baj, hogy a változáshoz a másodfokú bíróságra is szükség lenne, hogy csatlakozzon ehhez a különvéleményhez. Ha nem csatlakozik, egyszerűen visszadobja elsőfokra, hogy márpedig a Kúria gyakorlata nem ez, tessék alkalmazkodni. Puff, a bíró statisztikájában meg ott van egy szakmai alapon hatályon kívül helyezett ítélet, emlékezzünk, hogy ez meg egyenes út az alkalmatlansághoz. Kisebb polgári ügyekben a felülvizsgálat (Kúriához fordulás) eleve kizárt, a nagyokban meg drága és lassú. Mit csinál ilyenkor az állampolgár? Kiskapukat keres, még jobban szétverve a jogrendszert. A bíró meg ezt végiggondolva nem nyúl inkább semmihez, hanem kerüli a döntést. Ennek következményeit szintén ld. fent.

Ha a jogalkotó úgy látja, hogy a kúriai gyakorlat kvázi törvényként érvényesül, akkor azt nem ilyen módon beszentelnie kellene, hanem épp ellenkezőleg, követni az Igazságügyminisztériumban, és ha azt látják, hogy 1) szembemegy az írott joggal 2) olyan területre tör be, amelyet az írott jog még nem szabályoz, akkor a megfelelő jogszabályok megalkotásával reagálni kell. Teljesen rossz irány a kúriai gyakorlatot ilyen módon bebetonozni, ez szintén a bírák kezét köti meg.

Mára ennyi a popjogból, remélem hasznos volt.

Ésik Sándor írása megjelent a Diétás Magyar Múzsán is!