A szélsőjobb után a Zöldekkel állna össze Kurz

Szerző: Illés Gergő
2019.11.11. 11:40

A jobboldali Néppárt elnöke szerint a Zöldekkel megállapodni „nem lesz könnyű”, viszont jelenleg ez tűnik az egyetlen működőképes kormánykoalíciónak Ausztriában.

A szélsőjobb után a Zöldekkel állna össze Kurz

Ahogyan az a szeptemberi osztrák parlamenti választásokat követően várható volt, Sebastian Kurz, a hatalomba való visszatérésre váró osztrák exkancellár

a Zöldekkel kezd koalíciós tárgyalásokat a kormányalakítás érdekében

– erről az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője hétfőn délelőtt tartott sajtótájékoztatóján beszélt, a sajtótájékoztatóról pedig a Der Standard tudósított.

A szélsőjobb helyett a Zöldek

Mint arról az Azonnali percről percre közvetítésében részletesen is beszámolt, a szeptember 30-án tartott osztrák parlamenti választásokat a Kurz-féle ÖVP 37,5 százalékos eredménnyel fölényesen nyerte meg, míg a választás másik nagy nyertesei épp azok a Zöldek voltak, akik az ezelőtti, 2017-es választáson még kiestek a parlamentből. Most még erősebben tértek vissza,

13,9 százalékot szereztek, ezzel pedig az ÖVP-s és a zöld képviselői székeket összeadva már kijön a kormányzóképes többség a bécsi parlamentben.

Ennyire már nem örülhetett szeptemberben a szociáldemokrata SPÖ, mely 21,2 százalékkal a parlamenti választásokat nézve történetének legrosszabb eredményét könyvelhette el. A szélsőjobbos Szabadságpárt (FPÖ) 16,2 százalékot szerzett csupán, bár ez nem is olyan meglepő annak fényében, hogy a szeptemberi előrehozott választásra csak azért volt szükség, mert a párt korábbi elnöke, Heinz-Christian Strache osztrák alkancellár Ibizán egy kamuorosz oligarchának arról beszélt, hogy ha az megveszi az FPÖ-nek a legnagyobb osztrák bulvárlap Kronen Zeitungot, Strache kormányzati pozícióból zsíros közbeszerzéseket intéz neki. A kiszivárgott hangfelvételbe belebukott az ÖVP-FPÖ-kormánykoalíció, és bár Strachétól már megszabadultak, a szabadságpártiak nagyot rontottak eredményükön.

Tehát miután a jobbliberális NEOS-nak nem volt elég képviselője a többséghez, az SPÖ nem akart Kurzzal kormányozni, és az FPÖ is rögtön bejelentette, ilyen eredménnyel maguk mögött ők sem vállalják az együttműködést, maradtak a Kurztól ideológiailag messzebb álló, de a kormánytöbbséget kiadni képes Zöldek.

Nem lesz könnyű

Más lehetőséget nem látván tehát hétfőn Kurz is bejelentette a koalíciós tárgyalások kezdetét, miután saját pártja is egyhangúan rábólintott a Zöldekkel való beszélgetésre. „A Zöldekkel volt egy hosszabb kísérleti szakasz, amely különösen jól sikerült. A hétvége folyamán is intenzív tárgyalásokat folytattunk” – fogalmazott. Ugyanakkor hozzátette, hogy a megállapodás „nem lesz könnyű”, hiszen a Zöldeknek a klímapolitikával kapcsolatban, míg az ÖVP-nek a migrációval és az üzleti élettel kapcsolatban van világos álláspontjuk. Kurz továbbá emlékeztetett: hosszú folyamat lehet a Zöldekkel való megállapodás, míg az FPÖ-vel két hónap alatt mindent letárgyaltak, most „nagyon ambiciózus” lenne egy hasonló vállalás.

Azt is megígérte, hogy „nem lesznek párhuzamos tárgyalások”:

ez a Zöldek nagy traumája volt a 2002-es választások után, mikor az ÖVP-s Wolfgang Schüssel a többséget szintén kiadó Zöldek helyett ismét a szélsőjobbot választotta koalíciós partneréül. Technikai lehetősége Kurznak erre ismét van, hiszen mind az FPÖ-vel, mind a Zöldekkel kijönne a parlamenti többség.

A jobbliberális NEOS-t ugyanakkor Kurz nem vonja majd be a tárgyalásokba, mondván, hogy egy párttal is épp elég nehéz lesz megállapodni, és mivel csak a Zöldekkel is kijön a többség, így nem kell a liberálisoknak is lapot osztani. Az ÖVP-elnök sajtótájékoztatója végén leszögezte, ha sikerül megállapodniuk, az „a kormányzás egy új formáját hozhatja”, hiszen nyilvánvalóan nagy a különbség a két párt között, ezért fontos lesz kompromisszumot keresni.

BORÍTÓKÉP: Werner Kogler, a Zöldek elnöke (balra) és Sebastian Kurz az ÖVP elnöke (jobbra) / Werner Kogler, Facebook

Illés Gergő
Illés Gergő az Azonnali újságírója

Európai politikáról, Közép-Európáról ír. Magyar belpolitikáról pedig akkor, ha ideges.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek