+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. november 10. vasárnap, 17:59
Hiába ígérte az EU a nyugat-balkáni államoknak, Párizs nemet mond Észak-Macedónia és Albánia EU-felvételére. Miért akarják egyáltalán a németek a nyugat-balkáni régió felvételét az EU-ba? Mi áll a francia politika hátterében? És kinek van igaza? Megmondjuk!

Leginkább a német és a balkáni közvéleményt sokkolta, amikor múlt hónapban Emmanuel Macron francia államfő világossá tette: Párizs nemet mond Észak-Macedónia és Albánia EU-felvételére. Valamikor sor kerülhet erre is, de a francia diplomácia hangsúlyozza:

 

először a klubon belüli viszonyokat kell rendezni ahhoz, hogy új tagokat fel lehessen venni.

 

Az, hogy Macron lépése a németeket megdöbbentette, jól mutatja, milyen érdekek húzódnak meg az Európai Unió bővítése mellett. Párizs már a legelső kelet-európai bővítésnek se volt nagy híve, Jacques Chirac igyekezett ki is húzni a belépés idejét. Ezzel szemben a bonni, majd berlini politikusok elkötelezettek voltak a posztszocialista térség felvételében – elvégre pontosan tudták: Kelet-Közép-Európa felvételével a német súlypont erősödik. A korábbi európai egységben Nyugat-Németország periféria volt. A német újraegyesüléssel, majd

 

az európai bővítéssel azonban Németország egyrészről az egység (szó szerinti) közepébe került, másrészről jelentősen megnőtt a politikai és gazdasági súlya.

 

1. A keleti bővítés a német hegemónia növekedését szolgálja

 

Eleve: Kelet- és Délkelet-Európa a németeknek kicsit ugyanaz, mint a franciáknak Françafrique: gazdasági és kulturális hátsóudvar. A keleti bővítéssel Németország piacokat és a német politika felé nyitott új tagállamokat nyert – Románia kivételével egyetlen itteni országban sincs Franciaországnak erős gazdasági vagy kulturális jelenléte. A keleti bővítés tehát németebbé tette az európai egységet – a további bővítések pedig szintén a német gazdasági hegemóniának és politikai soft powernek kedveznének.

 

Nem véletlen, hogy Franciaország a keleti bővítést Chirac alatt lassítani, Sarkozy alatt pedig a Mediterrán Unió ötletével a francia érdekek felé kiegyenlíteni akarta. Macron nemje Észak-Macedóniára és Albániára ebbe illeszkedik.

 

Miközben a britek, akik szintén érzékelték a német hegemónia kiépülését, inkább a távozás mellett döntöttek (és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel majd rosszul járnak), Franciaország kitart az európai egység mellett, Macronnak nagy tervei is lennének vele, de nemet mond azon bővítésekre, amelyek (1) csak a német politikai, gazdasági és kulturális érdekeket szolgálnák, és (2) éppen hogy lassítanának bármiféle belső reformot.

 

Emmanuel Macron Berlinnél sokkal elkötelezettebb az európai egység mellett

 

– éppen ezért mondja már gazdasági minisztersége óta: először a belső viszonyokat tegyük tisztába, és csak azután lehessen egyáltalán bármiféle bővítésről beszélni. Macron ezért javasolta még gazdasági miniszterként, hogy a jelenlegi valutauniót politikai és szociális unióvá is alakítani kell, közös költségvetéssel, eurókötvényekkel.

 

Miközben Macront illik neoliberálisozni, maga Janisz Varufakisz, egykori görög baloldali pénzügyminiszter emlékezik vissza: amikor a német-holland-finn trió beszorította őt a sarokba, Macron állt egyedül ki mellette az eurót használó országok közül. Elvégre Varufakisz se akar mást, mint egy tényleg egységes (azaz politikai, költségvetési és szociális pillérrel is kiegészült) Európai Uniót, eurózónát.

 

Ahogy ugyanis a folyamatos bővítés, úgy a mostani félig kész (mert csak monetáris unióként funkcionáló) eurózóna is német érdek. Nem véletlenül mondott bármiféle szükséges reformra nemet Wolfgang Schäuble volt német pénzügyminiszter. Macron az eurózóna kapcsán is a közös kötvényeket, a közös költségvetést, pénzügyminisztert és adósságot javasolta – a német megoldás viszont csak annyi volt, hogy a görög válságból ki kell menekíteni a felelőtlenül hitelező német és francia bankokat. Elvégre az exportra épülő német gazdaságnak nagyon jól jön, hogy a termékeit egy olcsó valutával értékesítheti, miközben a dél-európai versenytársaknak meg túl erős az euró.

 

Tehát míg Párizs tényleges eurózónát akart, Berlin a status quot védte le. Ugyanez zajlik le az európai bővítésről szóló vitákban is: míg Párizs az európai egységet belülről szilárdítaná meg,

 

Németország csak a jelenlegi válságot tenné általánossá azzal, hogy autoriter irányba nyitott, szegény, de a német ipar számára olcsó munkaerőt jelentő félperifériás országokat hozna be a közösségbe

 

– ezzel még inkább növelve a demokráciaválságot, a nyugati és keleti életszínvonal-különbséget, ergo: teljességgel illuzórikussá tenné az egységesülés bármiféle mélyülését (közös szociális politika stb.). Azzal, hogy eleve Orbán jelöltje kapta a bővítési posztot (pedig a provinciális magyar ballib közélet szentül meg volt győződve arról, hogy úgyis elveszik tőle azt), egyértelmű, hogy a bővítés orosz és német érdek – Budapest ezeknek lesz majd a helyi kijárója.

 

Miközben a nyugat-európai országok közvéleményében inkább az a vita folyik, hogy nem volt-e eleve az első 2004-es keleti bővítés is már elhamarkodott (erről írt könyvet és beszél mostanság Valéry Giscard d´Estaing volt francia elnök, erről beszélt Sergio Romano egykori olasz NATO-nagykövet, és ezt pedzegeti Geert Mak holland értelmiségi), Berlint – mivel számára a keleti tagállamok gazdaságilag fontos partnerek – nem zavarja, ha az EU-támogatások (azaz a nyugati adófizetők pénze) keleti, korrupt, félautoriter rendszerekre mennek el. Mondhatni: ezt bekalkulálták a németek, mert még így is megéri nekik, elvégre Orbán lehet, hogy magyarul elmondott beszédeiben Nagy Gazdasági Szabadságharcot vív, tényleges politikájában viszont minden eddigi magyar kormánynál jobban szolgálja ki a német tőke érdekét.

 

Macron azonban tudja: egy olyan demokratikus egység, ahol minden tagállam elismeri a liberális demokráciát, és ahol – az élethelyzetek grosso modo azonossága miatt – lehetséges szociális uniót is bevezetni, nemhogy egy a mainál is nagyobb, de inkább csak kisebb Európában lenne lehetséges.

 

Berlin nem akar egységesebb, szociálisabb Európát – a német gazdaságnak bőven elegendő, ha az európai belső piacba behozhatja a saját összeszerelő műhelyeit a félperifériákról.

 

2. Az európai bővítés nem védené meg a Balkánt az autoriter tendenciáktól

 

Fontos érv szokott lenni az európai bővítés mellett, hogy így lehet biztosítani az adott országokban a liberális demokráciát. Ezt azonban maga az élet cáfolta meg: Magyarország és részben Lengyelország példája mutatja, hogy

 

nagyon is lehet illiberális demokráciát építeni az EU-n belül.

 

Ennek nagyon egyszerű az oka: noha a felvételi eljárás nagyon bonyolult, aminek keretében a felvételt kérő országoknak igazolniuk kell, hogy az ún. koppenhágai kritériumokat teljesítik – mihelyt bekerülnek a klubba, már semmiféle mechanizmus nincs, amely ezen feltételek további érvényesülését ellenőrizné, esetleg szankcionálná. A hetes cikkelyes eljárás elrettentő hatásáról tessék Orbán Viktort kérdezni. Azaz

 

ma a balkáni országokon csak addig lehet a koppenhágai kritériumokat hatékonyan számon kérni, amíg kívül vannak az EU-n.

 

Mihelyt belépnek, a helyi autoriter tendenciáknak semmi sem szab gátat, viszont annál több pénzt kapnának. Nem véletlen, hogy illiberális demokráciákat nyugati nyomásra eddig csak és kizárólag az Európai Unión kívül lehetett megbuktatni: Ukrajna, Grúzia, Szerbia (egy ideig), Észak-Macedónia. Ha ezen országok bent lesznek az EU-ban, ugyanolyan könnyedséggel épithetik már az illiberális demokráciáikat, mint teszi azt Orbán – hozzátéve: azzal az egy feltétellel, hogy zokszó nélkül szolgálják ki a német tőkét.

 

Tegyük hozzá: van persze arra is lehetőség, hogy a belépés után is megmaradjon egy monitoring-rendszer (ez történik Románia és Bulgária kapcsán például a korrupció kapcsán), ez a balkáni felvétel esetében, ha megtörténik, mindenképpen szükséges lesz. De a mostani bolgár és román monitoring se terjed ki mindenre.

 

Lehet a belépés elhalasztása ellen azt is mondani, hogy Észak-Macedóniában az EU-bővítés elmaradása, csúszása miatt visszajön a gruevszkista VMRO-DPMNE – csak hát az a nagy helyzet, hogy egy esetleges EU-bővítés után is visszajött volna, csak akkor már ott ülne egyenrangú partnerként a brüsszeli tárgyalóasztaloknál.

 

3. Az európai bővítés nem tartóztatja fel az orosz és török nyomulást

 

Az EU bővítése mellett az is érv szokott lenni, hogy ha az EU nem lép gyorsan, akkor a Balkánon ott terem azonnal Moszkva és Ankara. Szólok: már ott vannak, és

 

egy esetleges EU-bővítéssel éppen, hogy Moszkva és Ankara nyerne a legtöbbet,

 

mert még egy lépéssel beljebb lennének  az európai tárgyalótermekhez. Putyinnak most sincs nagyon ellenére, hogy Orbán az EU-ban van, és az EU-tagság sem védte meg Magyarországot, hogy orosz érdekszférává váljék. Ugyanez lenne a helyzet a balkáni országokkal is.

 

Kell azonban olyan kör, amibe beférnek új tagállamok

 

A párizsi diplomáciai tudásnak mindig is nagyon fontos része volt a történelem mellett a földrajz. Eleve a francia tantervekben e két tantárgy együtt szerepel. Azaz Párizs pontosan tudja: a Balkán Németország hátsó udvara, valamint Orosz- és Törökország (elnézést a képzavarért) előretolt helyőrsége. Az EU-tagság ezt nem megváltoztatná, hanem ezzel súlyosbítaná az európai egység ügyét. Macron egységesebb Európát akar – akár azon az áron is, hogy a jelenleginél is kisebbre (de semmiképpen sem nagyobbra) húzná a kört. Németország viszont csupán a német gazdasági érdekeknek kedvező európai helyzetet akar, amibe nagyon is belefér pár, a német ipar kiszolgáló félperifériás, félautoriter rendszer beengedése.

 

Értelemszerűen persze nem lehet teljesen hátat fordítani – még ha Párizs a maga távolságából ezt meg is teheti. Abban is igaza van a macroni állásponttal homlokegyenest szembemenő Momentumnak, hogy segíteni kell a helyben a demokráciáért küzdőket – a bővítés elmaradása az ő szembeköpésük is lenne. De

 

egy többsebességes Európában – ami Macron egykori célja volt – lehetséges különböző köröket, különböző tagsági, kapcsolódási viszonyokat kialakítani,

 

amelyek valamelyikébe az egész Balkán is beleférhet. (A jelenlegi szabályok megváltozása esetén pedig akár még a Maghreb vagy Izrael is. Ma persze a csatlakozás feltétele az, hogy legalább az ország egy része földrajzilag Európában legyen – ez persze megváltoztatható szabály. Benjamin Netanjahu idén tavasszal még olyat is ígért, hogy Izrael a brexit után szívesen a britek helyébe lépne.)

 

Ahhoz azonban, hogy ezeket a köröket meg tudjuk húzni, először belső viszonyainkat kell rendezni – ez pedig nem lesz egyszerűbb azzal, ha nem huszonnyolcan (huszonheten), hanem harmincvalahányan lennénk.

 

MONTÁZS: Pintér Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ismételten több mint százzal csökkent az aktív esetszám, mivel 140 gyógyultra csak 23 új megfertőzés jutott.

A nagyszabású tervvel az EP-s mainstreamet sikerült lecsitítani, de a legfőbb kérdés továbbra is az: mit szólnak ehhez az általában szűkmarkú nettó befizetők? Mutatjuk az erőviszonyokat!

Az olasz külügyminiszter június közepétől megnyitná az összes belső európai határt. Június 3-tól az olaszokhoz már eleve lehet utazni, de ez nehézkes, mert az osztrák határszakaszon a beutazást Bécs nem engedi.

Montenegróban már május 5-e óta nem rögzítettek új megbetegedést, az aktív fertőzöttek száma pedig nulla: jövő hétfőtől a magyarok is beutazhatnak.

Az aktív esetszám kevéssel, de ismét csökkent, kórházi ápolásra 430, lélegeztetőgépes kezelésre 25 fő szorul csak.

A magyarok körében is 61 százalék gondolja ezt egy friss, 21 EU-tagállamban elvégzett közvélemény-kutatás szerint.

A főpolgármester szerint Budapestnek több tízmilliárdos bevételkiesést jelent a jövő évi költségvetés tervezete, ami nem indokolható a járvány okozta általános recesszióval.

A hét kérdése

Hiába vagyunk EU-tagok, a járvány előtti határforgalmat először nem valamelyik uniós szomszéddal, hanem a nem EU-tag Szerbiával állítottuk vissza. Mi ennek az oka? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Ki nyerheti az amerikai elnökválasztást? Szakértők vitatják meg az American Corner május 28-i eseményén!

Saját kézzel lehet levendulát szedni a kevélyhelyi levendulamezőn. Aki kipróbálná, június 5. és 14. között teheti
meg Pilisborosjenő mellett!

Ezt is szerettétek

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Mi áll Klaus Johannis román államelnök magyarellenes kirohanása mögött? Podcast.

Akár az egészségügynek, akár a gazdaságnak akarnak kedvezni a politikusok, katasztrofális következményekbe futnak bele.

Fogadják el a munkavállalók, hogy a közelgő válság miatt komoly áldozatokat kell hozniuk az állásukért – legalábbis az Iparkamara elnöke, Parragh László szerint. De mit szólnak ehhez a szakszervezetek?

Sok felvidéki városba a magyar polgármesterek hívták be a megszálló csehszlovák katonákat. Itt a Trianon 100 podcast harmadik része.

És a koronavírus-járvány, vagy az azt követő válság kezelése lehet majd a 2022-es kampány fő témája? Böcskei Balázs és Mráz Ágoston Sámuel a Helyzetben!

Hogyan élik meg a koronavírus-járványt a különböző generációk? Kiknek a legnehezebb most, és miért jött elő a nyugdíjasbashing?

Twitter megosztás Google+ megosztás