Juncker: Nagy-Britannia elhagyja az EU-t január 31-én

Szerző: Fekő Ádám
2019.11.06. 07:51

A leköszönő elnök szerint ez a történet már túl régóta tart, viszont azt már megbánta, hogy a népszavazáskor nem emelte fel a hangját.

Juncker: Nagy-Britannia elhagyja az EU-t január 31-én

Az Európai Bizottság leköszönő elnöke, Jean-Claude Juncker a BBC-nek adott interjújában azt mondta, szerinte január 31-én most már tényleg lezajlik a brexit.

„Ez egy túl régóta tartó történet, aminek véget kell vetni” 

– foglalta össze röviden gondolatait a most már évek óta semerre sem haladó kilépési folyamatokról, majd elmondta, hogy a 2016-os brexitről tartott népszavazásra többször is hívták kampányolni, de végül nem ment, mert „az Európai Bizottság még a kontinensen tapasztalhatónál is kevésbé népszerű Nagy-Britanniában”, viszont megbánta azóta, hogy egy meghívást sem fogadott el. „Rengeteg hazugság hangzott el az EU-ról, többek közt a mostani miniszterelnök, Boris Johnson szájából. Szükség lett volna valakire, aki hárítja ezeket” – mondta Juncker.

Bár január 31-ig tolták a brexitet, Nagy-Britanniának előtte még le kell zavarnia egy előrehozott választást december 12-én. Ennek a kampánya hivatalosan ma kezdődött el, a brit parlament is feloszlott, Boris Johnson pedig hamarosan felkeresi a királynőt, hogy formálisan is értesítse a feloszlásról. 

FOTÓ: Fred Marvaux / Európai Parlament (2019) 

Fekő Ádám
Fekő Ádám Az Azonnali újságírója

Hétközben újságíró, hétvégén boldog ember. Akár ugyanabban a mondatban is szívesen okoskodik a magyar futball izgalmairól és a populizmus veszélyeiről, emellett nagyon szereti a szovjet jellegű épületeket.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek