Hogy kerül vissza a katalán szellem a palackba?

A spanyol állam tizenkilencedik századi megoldásokat keres a katalán függetlenség szintén anakronisztikus kérdésére. De lehet egyáltalán megnyugtató megoldás?

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A tulaj szomorú. Ő is egyike azoknak a polgároknak, akik igazságtalannak tartják a függetlenségpárti katalán politikusok és a civil aktivisták bebörtönzését. A bíróságon kezelt konfliktus sokaknak csípi a szemét. A katalán függetlenségi törekvéseket támogatókon túl a végletekig polarizált politikai színtéren semlegességet keresők számára is megkérdőjelezhető, illetve aránytalan, hogy a mozgalom a legfelsőbb bíróságon, a vezetői pedig a börtönben végezték. Az itélet több megkérdőjelezhető és nyugtalanító precedenst teremt a függetlenségi mozgalmon túlmutató civil érdekvédelem felé is.

Miközben a tulaj kávémmal ügyködött, szóba elegyedtünk, és hamar kiderült, hogy a kilenc elitélt közül ketten – amíg tehették – rendszeresen nála fogyasztották a reggelijüket. „Bona gent”, azaz jó emberek – mondta, miközben letörölte a pultot. Igaza lehet. Ha a magyar politikus sztenderdet vesszük alapul, tényleg nem látni egyetlen rossz arcot sem a gáton. Ennek ellenére a nacionalista politikusok krémjét két év előzetes letartóztatás után zendülés vádjával elitélték, és ki tudja meddig börtönben is tartják, illetve hosszú évekig eltiltják őket a közéleti szerepvállalástól:

A függetlenségi törekvésekkel kapcsolatos, alapvetően politikai természetű nézeteltérések nagy valószínűséggel bármely nyugat-európai országban a politikai húzd meg, ereszd meg műfajába tartoznának, amiket legrosszabb esetben is más természetű szankciókkal kezelnének, ha egyáltalán sor kerülne ilyesmire.

A nacionalizmus döntő lehet a vasárnapi spanyol választáson

A központi kormányzat által évekig gyakorolt struccpolitika a nacionalista propagandával kombinálva veszélyes elegynek bizonyult, amiből lassan, de biztosan kovácsoltak tőkét a szélsőjobboldali spanyol nacionalisták és a konzervatívok. A nacionalista blokkok egymásnak feszülése döntő lehet a most vasárnap esedékes parlamenti választásokon.

A katalán függetlenség kérdése és az ellene vívott harc központi hatalom részéről évek óta uralja a lokális politikai színteret. 2012 óta alig, az elmúlt két évben nincs szó másról a helyi közéletben. Az egymást érő tüntetéseken – legyen az szeparatista vagy alkotmánypárti – több tíz- vagy akár százezrek vesznek részt. Eközben az élet más területeit érintő konkrét problémák miatt, mint az égető lakáskérdés, a dolgozók jogvesztése, vagy a szólásszabadségot korlátozó „ley mordaza” miatt alig pár százan vagy ezren vonulnak az utcára. 

Az identitás- és hovatartozási konfliktus sikerrel odázza el a valós kompetenciát igénylő témákat, amikkel a politikának illetve a politikusoknak nem kell érdemben foglalkozniuk, míg az önrendelkezés kérdése a terítéken van. A spanyol nacionalista hullám erősödése azzal fenyeget, hogy ez a folyamat több teret nyer az országos politikában is, nehezítve ezzel azoknak az erőfeszítéseit, akik a bírőságon kívül szeretnének tárgyalni a katalán függetlenség kérdéséről.

Mára kényes téma a függetlenség

Miközben iszogattam a kávémat, a tulaj már nem erőltette az eszmecserét, így én sem nagyon forszíroztam tovább.  A függetlenség mára kényes témává vált az utcán és sok baráti körben, családban. Futólagos ismeretségek diszkrécióból, barátok és családtagok konfliktuskerülés miatt, a többiek fásultságból egyre inkább kerülik a témát.

Barátok fordultak el egymástól, családi viszonyok mérgesedtek el. Vannak, akik próbálják humorral kezelni a helyzetet, mint az a zeneszerző ismerősöm, aki a párjával folytatott politikai eszmecseréről elegánsan csak annyit mondott: „Mikor szóba kerül a lobogó, nekem bevonják a zászlórudat.“

Az érzelmek és a napi politika is polarizációra kényszeríti az embereket, sokakat akaratuk ellenére, hiszen Spanyolországban a kulturális sokféleség és gazdagság jellemzi és alakítja a különböző tartományok identítását, így sokan nagyon is kényelmesen érzik magukat spanyol katalánként, ahogy teszi azt bármely más országrész kettős identitású állampolgára. Sokan kimondottan büszkék erre, sok katalán nem tudja elválasztani magában a két identítást, és adott esetben nem is szeretnének lemondani erről a kettősségről. A betokozódott nacionalista konfliktus miatt a nemzeti identitás lassan kezd teherré válni, ami pár éve elképzelhetetlen volt.

A mára kialakult helyzettel egyre kevésbé tud mit kezdeni a közvélemény, illetve a politkusok zöme. Kevesen próbálják mélyebben megérteni a jelenség okait, és ami talán még veszélyesebb: nem is akarják tudomásul venni egyre láthatóbb következményeit.

A párbeszédet szorgalmazó baloldali politikai erők leginkább a kompromisszumképtelenségből vizsgáztak jelesre a tavaszi választások után. A közvéleménykutatások egy része a vasárnapi választásokra a konzervativok és az orbáni fazonra fésült, a francói lángot őrző szélsőjobb erősödését jósolja, ami vélhetőleg tovább bonyolítja a helyzetet. 

És ha már itt tartunk: napokban exhumálták és szállították családi kriptába a 44 éve elhunyt spanyol diktátor, Franco múmiáját. A szimbolikus jelentőségű esemény fontos lépés a XX. századi spanyol történelem és a polgárháború kollektív feldolgozásában. A katalánok számára is fontos ez a gesztus. A francói idők elnyomása mindig is üzemanyagként szolgált a helyi nacionalistáknak. A mumifikálódott tetemmel sok minden más is felszinre emelkedik, amit a diktatúra alatt és után a szőnyeg alá söpörtek Spanyolországban. A hétvégi választások előrejelzéseit, előérzeteit nézve valószínüleg még kiesik pár csontváz a szekrényből, mielőtt a dolgok jobbra fordulnának. 

Olvass még több cikket Nagy Péter Sándortól!