Amikor egy focicsapat örökre összenő Che Guevarával

Livornóban alapították az Olasz Kommunista Pártot, ez pedig annyira rányomta a bélyegét a városra, hogy párezer ember azóta is kitart Lenin mellett.

Mi illhetne persze jobban egy kommunista kötődésű focicsapathoz, mint Livorno? Ez az a város, ahol a Medicik már akkor internacionalista törvényt hoztak, amikor még a kommunista szó nem is létezett, de azért az is fontos szempont, hogy 1921-ben itt alapították meg az Olasz Kommunista Pártot.

Mivel Livorno kikötőváros, a rengeteg munkás és a sokfelől érkező emberek remek táptalajai voltak Nyuga-Európa egyik legnagyobbra nőtt kommunista mozgalmának, és mivel mégis csak olaszokról van szó, a foci iránti rajongás is adott volt – még akkor is, ha amúgy a Livorno olyannyira nem tartozik az ország labdarúgásának elitjébe, hogy még elsőosztályú szezonja is alig van.

A szurkolókat hagyományosan egyetlen dolog köti össze: az, hogy magukat kommunistának vallják, és ennek a lelátón hangot, vagy ahogy kiemelt képünkön is látszik, látványt is adnak. Livornóban a mai napig minden meccs kötelező kelléke a leghíresebb olasz munkásinduló, a Bandiera Rossa, de az internacionálé is elég gyakran előkerül. Az, hogy a sarló-kalapács, vagy Che Guevara és Fidel Castro képe gyakran megjelenik, még nem is lenne annyira meglepő,

Persze rendszeresen megkapja tőlük a magáét az aktuális olasz kormány is, bár ahogy általában a kommunisták között nincs teljes egyetértés, úgy a Livorno lelátóin sincs. Ha nem a jobboldalról van szó, azonnal előkerülnek ellentétek: akár az ír vagy a palesztin függetlenségi törekvések megítélésében, illetve abban, hogy ezt ezt a kiállást hogy tudják összeegyeztetni a háború- és erőszakellenes vonallal vagy azzal, amikor az imperialista USA-t kritizálva kórusban éltetik az iraki hadsereget. Emellett ahogy minden ultracsoport, szerették a kedves oldalukat is mutatni, és tulajdonképpen minden környezeti katasztrófa áldozatainak az elsők közt kezdtek el pénzt gyűjteni, például 2010-ben a haiti földrengés után segítettek.

2004-re már kis túlzással az egész ország várta, hogy történelmük során feljussanak az olasz első osztályba, a Serie A-ba: a túlnyomó részt jobbos közegnek egészen új lendületet adott, hogy megjelent egy közös ellenség, de Livornóban is készültek rá, hogy végre találkozzanak a fasiszta Lazióval például. Vagy azzal az AC Milannal, aminek épp az akkori miniszterelnök, Silvio Berlusconi lett a tulajdonosa, aki jobboldali bűnözőként azonnal főellenséggé tette Olaszország akkori legsikeresebb csapatát is.

A legendák szerint 2004-es debütáló az első ligában meccsükön a Livorno szurkolói maguk gyűjtötték össze a szövetség által kiszabott várható büntetés összegét, hogy utána már gond nélkül skandálhassák a milánói vendégszektorban, hogy „Silvio, pedofilo”. Ez a rigmus persze később az egész országban elterjedt.

Annak ellenére, hogy sportban nem tudnak különösebb sikereket felmutatni, 2005-ben már Észak-Európában is alakult szurkolói csoportjuk, ezt amúgy Olaszországból kivándoroltak, illetve menekültek alkották, ezzel is támogatva az internacionalista eszméket. A Partigiani Livornesi Scandinavia azóta is létezik például Stockholmban és Göteborgban, Facebookon látható aktivitásuk szerint a Livorno sikerei mellett legutóbb az volt nekik igazán fontos, hogy ne vegzálják a hatóságok Deniz Nakit, a kurd-német hátterű focistát, akit a török hatóságok börtönbe akartak zárni, amiért felemelte a hangját Twitteren és Facebookon a török kormány ellen.

Hogy pontosan milyen szintű vallás jellemzi a Livornót, azt Cristiano Lucarelli már okszor elmesélt története mutatja be a legjobban: a város szegénynegyedében felnőtt csatár annyira kötődött a klubhoz, hogy amikor az végre első osztályba került, levélben könyörögte ki az akkori munkaadóájánál, a Torinónál, hogy áron alul adják el szeretett csapatához, ahol az addigi fizetéséből is sokat engedett. Ezek az évek jelentették a Livorno aranykorát, az olasz bundabotrány miatt egyszer még a második számú nemzetközi kupáért is elindulhattak. Lucarelli 146 meccsen 92 gólt szerzett ekkor, és

Ahogy a Vice cikke is megjegyzi, a Livornón kívül tulajdonképpen mindenhol meghalt a kommunista kötődésű foci: az 1980-as években az egész nyugaton taroló neoliberalizmus, illetve az 1990-es évektől áramló menekültek, és a köréjük épített kommunikáció miatt szinte minden olasz csoportot jobbra tolt el, ezért például már az AS Romának sincs annyira erős szocialista kötődése, mint a hősidőkben. A Livorno viszont kitartott, legtöbbük szerint azért, mert a városnak annyira összenőtt a történelme a kommunistákkal, hogy egyszerűen nem lehet róla leválasztani.

Ez kicsit a csapat halála is: soha semmit nyert, ennyire szoros politikai kötődéssel a modern futballban sem tudtak igazán áttörni, ez pedig meglátszik a nézőszámokon is. Tavaly hosszú szenvedés után legalább a harmadosztályból feljutottak, a Serie B-be, ahol ezúttal is nagyjából 5-6 ezer embert visznek ki stadionjukba hétvégente a 160 ezres lakosságú városban. Ezzel a számmal pedig még Magyaroszágon sem lennének jobbak.

Pedig abban már egyre többen megegyeznek, hogy hangulat szempontjából jót tenne az ország focijának egy sikeresebb Livorno.

FORRÁSOK: Vice, Guardian, Scum Gentry

FOTÓ: AS Livorno / Facebook