2010-ben visszafordultunk az 1989-ben megkezdett úton

Szerző: Berend T. Iván
2019.10.24. 07:14

Lehet bármiért is elmarasztalni a rendszerváltást? Nem hiszem. Akárhogyan is mérlegelem, nem lehetett volna jobban csinálni. Nem vagyunk egyedül a rendszerváltás óta előtört illiberális tendenciákkal, és az is biztos, hogy nem az 1989-es rendszerváltás hibái vezettek ide.

2010-ben visszafordultunk az 1989-ben megkezdett úton

Az Azonnali az 1989/1990-es rendszerváltás harmincadik évfordulójára – nem mellékesen persze a 2010-es rendszerváltás tízéves évfordulójára is – több szerzőt is felkért arra, hogy saját emlékeik, élményeik, akkori céljaik és mai tudásuk alapján elemezzék az elmúlt harminc évet, és különösen a harminc évvel ezelőtti rendszerváltást. Elsőként Berend T. Iván cikkét közöljük. A szerző történész, a hetvenes években a Marx Károly Közgazdasági Egyetem (ma: Corvinus) rektora, 1985-90-ig az MTA elnöke, 1988 és 1989 között pedig az MSZMP utolsó Központi Bizottságának tagja volt.

 

+++

 

Az 1989/90-ben bekövetkezett rendszerváltás a közép-európai térség egészének átalakulása keretében megítélésem szerint a magyar történelem kiemelkedő eseménye volt, mely sajátos módon az én életemben is történelmi fordulóvá vált. Az országos és a személyes tehát az én esetemben egy és ugyanaz lett. Magának a rendszerváltásnak szerény közreműködője voltam az azt előkészítő reformok egyik munkásaként, de a rendszerváltás végül gyökeresen megváltoztatta életemet, és az ország elhagyására késztetett.

 

Lehet bármiért is elmarasztalni a rendszerváltást? Nem hiszem. Akárhogyan is mérlegelem, nem lehetett volna jobban csinálni.

 

1989 történelmi fordulata egy elavult, a modern társadalmi-gazdasági fejlődés követésére képtelen, a világ fejlettebb, technikai vezető részétől elvágott, bár Magyarországon érdemben reformált és javított, de alapjaban rossz szovjet mintájú államszocialista rendszernek vetett véget. Ez tette lehetővé az európai integrációhoz, az Európai Unióhoz való csatlakozást, valamint a Nyugat katonai szövetségi rendszerébe való belépést is.

 

Ehhez hasonló nyitás a modern magyar történelemben még nem volt, hiszen az ország mindig rossz szövetségi rendszerekhez csatlakozott, s a nagy európai történelmi konfliktusok idején mindig a vesztesek oldalán állt. Az ország korábbi történelme során még soha nem válhatott a fejlett világ szövetségi rendszerének tagjává és integrálódó részévé. Lehetőség nyílt a világ élenjáró országaival való szoros kapcsolattartásra, a mindenkori új technika átvételére, a világgazdaság éltetető véráramába való szerves bekapcsolódásra. A létrejött új rendszer elindult a gazdasági modernizáció és felzárkózás, a demokrácia, az emberi jogok tiszteletbentartása és a nemzetközi együttműködés útján.

 

Az is igaz azonban – hogy a személyes történetemet kapcsoljam ide –, hogy mint minden nagy történelmi átalakulás idején, természetes módon sok rossz elem is a felszínre tört, közel fél évszáda meghaladott szélsőjobboldali tendenciákat is beleértve. Amikor erről is szót ejtettem az 1989-ben az amerikai New Yorker nevű folyóirat Budapestre utazott újságírójának kérdéseire adott válaszomban, a választások előtt álló Magyar Demokrata Fórum elnöke, Antall József felkeresett és nyilatkozatra kért fel, melyben azt mondom, hogy az újságíró kiforgatta szavaimat. Amikor erre természetesen nem voltam hajlandó, rágalmazásért feljelentettek.

 

A pert ugyan mindkét fokon megnyertem a feljelentő belügyminiszter ellen, de

 

számomra a rendszerváltás nem jól indult.

 

Így 1990 tavaszán, az addig elhárított meghívást elfogadtam, és elhagyva az országot az amerikai University of California Los Angeles egyetemének professzora lettem. Harminc éve itt élek. Ennek ellenére a rendszerváltás történelmi jelentőségét most sem látom másként.

 

Ha 1989 jelentősége nem is változott, nagyon is másként alakulnak az akkor megindult folyamatok. A 2010-es években megindult újabb rendszerváltás ugyanis az 1989-ben megnyílt és megindult folyamatok ellen bontott zászlót. Ebben Magyarország korántsem áll egyedül, hiszen Lengyelországot nem is említve egy második, „illiberális”, vagyis a demokrácia alapkövetelményeit támadó és leromboló rendszerváltás Oroszország, számos volt szovjet utódállam és nem egy balkáni ország történelmében úgyszólván azonnal követte, pontosabban felváltotta az első, 1989-91-es rendszerváltást.

 

Ez önmagában is elgondolkodtató és megerősíti, hogy – megítélésem szerint –

 

nem az 1989-es rendszerváltás hibái vezettek ide.

 

Sokkal inkább a naiv várakozásokban való csalódások. Talán sokan emlékeznek még, hogy 1989/90 után az emberek úgy remélték, hogy néhány éven belül az irigyelt Nyugat életszintjére emelkedhetünk. Ez természetesen lehetetlen volt. Ráadásul 2008-ban az 1930-as évek óta legsúlyosabb pénzügyi-gazdasági válság vetette vissza az országot. Kiábrándító, csalódást okozó valóság. Ez talajt teremtett egy új rendszerváltás ígéretei számára.

 

Talán azt sem feledhetjük el, hogy

 

Magyarország modernkori történetében 1867 óta tizenöt rendszerváltás játszódott le, ebből csak az én életem során is öt.

 

Vajon milyen hagyományos történelmi tendenciák éledtek újjá? Milyen történelmi búvópatak tört ismét a felszínre? A térség több, hasonló utat járt országa az európaiság helyett az unióellenesség útjára kanyarodott. A keleti szelet erősebbnek tartja a nyugatinál, s keleten keresnek új szövetségeket. Ezzel ugyan az ország sohasem járt még jól. Mintha a nacionalista, úgynevezett „keresztény kurzus” éledt volna újra.

 

Megdöbbenve olvastam, hogy a miniszterelnök, aki 2019 elején meghívta egy kávéra az országba látogató francia filozófust, Bernard-Henri Lévy-t, a filozófus nyilatkozata szerint – amit a magyar kormány nem cáfolt – azt mondta neki, hogy „én vagyok a legkeresztényibb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője”.

 

Mintha a második, 2010-ben kezdődő rendszerváltás megállította volna az országot az 1989-ben elindított új történelmi úton, és visszakanyarította volna a múlt meghaladott folyamataihoz.

 

A zseniális francia Alexis de Tocqueville elemzése jut eszembe erről. Ő a 19. század közepén leírta ugyanis, hogy a történelem addig legradikálisabb rendszerváltása, a nagy francia forradalom is a lerombolt régi rezsim elemeiből építette fel az újat. Talán felesleges is arra utalni, hogy a radikális orosz bolsevik forradalom után kiépült sztálini rezsimet mennyire átjárták a lerombolt cári rendszer jellemvonásai. A hosszú távú történelmi folyamatoknak a jelen társadalmára gyakorolt hatásat figyelembe véve könnyebb megérteni, hogy az 1989-es rendszerváltást miért követte a 2010-es évek újabb rendszerváltása.

 

Azonnal hozzá szeretném azonban tenni, hogy ez nem végzetes történelmi meghatározottság, jó kormánypolitikával, az oktatás és a lakosság felkészültségének erőteljes fejlesztésével mód van leküzdésére, amint azt nem egy, korábban hasonló helyzetben lévő ország sikeres útja világosan példázza.

 

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek