+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Techet Péter
2019. október 20. vasárnap, 07:45
Szívinfarktusa után először állt megint kampányszínpadon Bernie Sanders szombaton New Yorkban. Bernie visszatért – zengte a több, mint húszezres tömeg. A demokrata elnökjelölt-aspiráns mellett szólalt fel Michael Moore filmrendező és Alexandria Ocasio-Cortez képviselő is. Helyszíni képriport a Queensbridge Parkból!

Október elején Bernie Sanders, az amerikai demokrata párton belüli baloldali jelölt szívinfarkust szenvedett. Mostanra azonban már felépült, kedden részt is vett az újabb közös demokrata elnökjelölt-jelölti vitán. Szombaton tartotta felépülése utáni első kampányrendezvényét: New York Queens negyedében hívta össze támogatóit.

 

NOHA BERNIE SANDERS NYÍLT HATÁROKAT ÍGÉRT, NEW YORKI KAMPÁNYRENDEZVÉNYÉNEK HELYSZÍNÉRE CSAK SZIGORÚ ELLENŐRZÉS UTÁN LEHETETT BEJUTNI.

 

Mivel ezen a héten egy kicsit hosszúra nyúlt megfázás miatt kapcsolatba léptem az amerikai egészségüggyel – amely nagyon hatékony, gyors és teljesen szükségtelenül drága volt –, úgy éreztem, ha nem írnék róla semmit, akkor is kimennék azon jelölt mellett tüntetni, aki mindenkinek járó állami egészségügyet akar. Egy olyan leninista dolgot, ami amúgy minden európai jobboldali párt programjában benne van.

 

NEM MINDENKI FÉRT BE A PARKBA, AHOL HÚSZEZER EMBER FÉR EL. MINDENKI MÁS AZON KÍVÜL HALLGATTA A BESZÉDEKET.

 

A Woody Allen Manhattan filmjének plakátjáról is ismert Quensboro híd queensi (tehát nem a plakáton látható manhattani) részén található a Queens Bridge Park. A parkba valamivel több, mint húszezer ember fér be. Mire elkezdődött szombat kora délután Sanders kampányrendezvénye, megtelt teljesen, de nagyon sokan hallgatták a parkon kívülről is a beszédeket. Köztük persze

 

trumpista ellentüntetők is, akik plakátjaikon bolsevikozták az európai mércével alapvetően egy kereszténydemokrata programot hirdető Sanderst.

 

A TRUMPISTA ELLENTÜNTETÖK A QUEENSBORO-HÍD ALATT.

 

A Sanders melletti beszédeket második felesége, Jane O'Meara Sanders kezdte, aki rögtön beleordította a mikrofonba: „Bernie újra itt van!” Jane szerint férje azért harcol, hogy az amerikai álom ne kevesek kiváltsága legyen. Emlékeztetett arra, hogy az ő rokonai Írországból menekültek „a szegénység és éhezés elől”, míg Bernie családja Lengyelországból „a szegénység és antiszemitizmus elől”. A feleség szerint ma azonban már az USA-ban is előállt az a helyzet, amiért az ő családjaiknak egykoron még menekülniük kellett Európából.

 

A támogatók beszédét Michael Moore filmrendező kezdte, aki szerint

 

az, amit ma szocializmusnak hívnak egyesek, nem más, „mint ami a demokrata párt egykoron volt”.

 

Szerinte elkeserítő, hogy a mostani demokrata elnökjelölt-jelöltek között is mennyire hat a neoliberalizmus, például – amint a keddi vitán is kiderült – a demokraták jelöltségét megcélzó politikusok közül gyakorlatilag csak Sanders akar olyan egészségügyi rendszert (azaz mindenkire kötelező állami egészségbiztosítást), amely Európában vagy Kanadában is magától értetődő még jobboldali pártok számára is. Azon demokrata jelölteket, akik azon aggódnak, honnan lesz pénz Sanders egészségügyi terveire, Moore arra emlékeztette: onnan, ahonnan „Kanadában, Dániában vagy Finnországban is van rá pénz”.

 

Moore szerint azon politikusok, akik ilyenkor adóemelésekkel riogatnak, elfelejtik: az amerikaiak fizetik ma is a legtöbb adót, csak ezt ott másképp hívják. Majd sorolta: miközben a skandináv országokban majdnem vagy teljesen ingyenes az egészégügy és az oktatás, egy átlag amerikainak csak e két terület évi több mint húszezer dollárjába kerül, ennyit kell fizetnie – „ez több, mint bármilyen jóléti állam adója”.

 

EGÉSZ RUHÁS KIÁLLÁS SANDERS MELLETT.

 

Moore örült az esemény helyszínének: nem Manhattanben tartják, hanem azzal szemben, ugyanis a parkból ellátni egészen a Downtownig. Moore azt mondta, hogy „üzenjük a Manhattan bankjainak, cégeinek, médiakonszernjeinek, hogy nyugodtan féljenek”, majd hozzátette ordítva: „Hallod, Goldman Sachs? Hallod, Fox News?”. Kitérve a Sanders egészségügyi állapota miatti kritikákra az antiglobalista filmrendező azt mondta:

 

„Sanders győzelme esetén csak egy valaki fog szívinfarktust kapni: a Wall Street remélhetőleg”.

 

Moore után még Carmen Yulín Cruz, a Puerto Rico-i San Juan polgármestere és Nina Turner ohioi képviselő szólalt fel. Őket követte az esemény sztárvendége, Alexandria Ocasio-Cortez, New York egyik legszegényebb kerületének kongresszusi képviselője, aki tavaly mindenki meglepetésére legyőzte a demokrata pártelit által támogatott ellenjelöltet a kongresszusi helyért folytatott küzdelemben. Az idén harminc éves politikus arra emlékeztetett, hogy tavaly ilyenkor ő még pincérkedni volt kénytelen, de képviselőként is látja: „a nyomásgyakorlás minden formáját bevetik, hogy eltérítsenek a munkásosztály képviseletétől”.

 

Ocasio-Cortez azért szólalt fel, hogy hivatalosan is támogatásáról biztosítsa Sanders-t a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben. Szerinte véget kell annak vetni, hogy az USA-ban az emberek születési helye dönti el, mi lehet az életben. Ocasio-Cortez elmondta: Sanders már akkor ő érte harcolt, amikor ő még csak bébi, kisgyerek vagy egyetemista volt, ugyanis a vermonti szenátor egykoron „egyedüliként” állt ki a szegény gyerekek, az állami egészségügy vagy a tandíjak eltörlése mellett.

 

Ezután lépett a színpadra Bernie Sanders. A tömeg hosszasan zúgta: „Bernie is back, Bernie is back”. A demokrata politikus megköszönte az imákat, amiket mondtak érte a szívinfarktusa után. A politikus számos statisztikán és számon keresztül bizonyította: „ma Amerikát a társadalom egy százaléka birtokolja”, ezért a többség nevében szólított fel „politikai forradalomra, gyökeres változtatásokra”.

 

Azt kérte beszéde végén, hogy mindenki nézzen körbe maga körül, majd feltette a kérdést:

 

„Kész vagy-e harcolni azért az emberért, aki ott áll melletted, akinek még a nevét se tudod?”

 

Szerinte itt kezdődik el a társadalmi szolidaritás, igazságosság, és ennek programját – a „not the money but the many” („nem a pénz, hanem a sokak”) jelszavát – hirdeti meg. Sanders szerint „győzniük kell és győzni fognak“.

 

A végén kialakult kisebb szóváltás a trumpistákkal,

 

a Women for Trump pár aktivistája ugyanis lehuzogatta a nadrágját és a fenekét mutogatta a hazafele haladó sandersisták felé.

 

Amikor azonban erre a sandersisták elkezdték énekelni az amerikai himnuszt, a trumpisták visszahúzták a nadrágjukat, és ők is énekeltek. Azaz végül tüntetők és ellentüntetők közös himnuszéneklésben találtak egymásra.

 

A REPUBLIKÁNUSOK KIÁLLTAK A REKLÁMAUTÓJUKKAL IS, AMI VÉGIG AZT BÖMBÖLTE, HOGY SANDERS ÉS A GREEN NEW DEAL SZOCIALIZMUST SZABADÍTANA AZ USA-RA. AMÚGY EGYES TERÜLETEKEN NEM IS ÁRTANA AZ.

 

MEG VOLTAK, AKIK AZ ELLENTÜNTETŐK ELLEN VOLTAK.

 

Bő egy hónapja tartotta Elizabeth Warren is a kampányrendezvényét New Yorkban. A szintén baloldali jelszavakkal kampányoló demokrata elnökjelölt-aspiráns azonban Manhattan szívében, a Washington Squaren hívta össze híveit, akik főleg jól öltözött középkorú polgárok voltak. Sanders rendezvénye – híven a közeli Queens negyedhez, amely New York egyik szegény részének számít – inkább tükrözte a baloldaliságot: nagyon sok szegény, rosszul öltözött ember jött, valamint nagyon sok fekete és fiatal.

 

SANDERS-NÉL TÖBB FIATAL VOLT, MINT EGY HÓNAPJA A SZINTÉN VISZONYLAG BALOLDALINAK SZÁMÍTÓ DEMOKRATA ELNÖKJELÖLT-JELÖLT ELIZABETH WARRENNÉL.

 

A metrómegállóban, ahol kiszálltam – amúgy a Washington Square felől jőve, amelynek közelében lakom –, a helyi BKV (azaz az MTA) dolgozói mind „Go, Bernie, go, Bernie” rigmusokkal fogadták a gyűlésre érkezőket. De a környéken megállt több taxis is, és Bernie-s zászlókat lobogtattak. Visszafele pedig egy idősek otthona mellett mentem el: a nem túl jól állapotban lévő ház elé két idős ember volt kitolva, az egyiknek nem volt lába, a kinézetre spanyol ápoló pedig azt magyarázta nekik, amikor meglátta a nálam lévő Bernie-táblát, hogy „ez egy nagyon jó jelölt, ő egy nagyon jó ember”.

 

БЕРНИ!

 

FOTÓK: Techet Péter / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Kérdés, hogy mekkora sikerrel: a különösen befolyásos, német, spanyol, francia vagy olasz néppárti tagpártok továbbra is hallgatnak a Fideszről.

Az elmúlt 24 órában 950-en haltak bele a fertőzésbe. A terjedés viszont lassul, a kormány is bizakodó.

Mekkora tartalékkal rendelkeznek a kórházak védőfelszerelések tekintetében, és van-e valamiből hiány? Mit csináljon az a házi karanténra ítélt ember, akit baleset ér?

A Stacy's Mom című alterrock himnusz szerzője, Adam Schlesinger 52 éves volt.

Hatvannal vannak többen, mint tegnap. Egy hetvenéves férfi belehalt a fertőzésbe, a felgyógyultak száma pedig 42-re emelkedett.

A januárban megválasztott Dézsi Csaba András azt mondja: egyelőre tünetmentes és folytatja a munkáját polgármesterként.

Orbán arra panaszkodik a Néppárt prominenseinek, például a német CDU és CSU elnökeinek, hogy a pártcsalád elnöke, Donald Tusk a Néppárt hitelességét kockáztatja.

A hét kérdése

Vajon rászólt valaki a Fideszre, hogy ezt már tényleg nem kéne? Vagy erkölcsi okokból gondolták meg magukat? Vagy csak Semjén Zsoltot froclizzák vele?

Azért ide elnéznénk

Csatlakozz a csoportunkhoz, és vészeljük át együtt a karantént!

A járvány alatt a Lia Fit Facebook-oldalán viszonylag gyakran, esténként.

Minden este 8-kor az erkélyről vagy ablakból, amíg aktuális.

Minden hétköznap 14 órától az FM4-en. Hallgatható online!

Szeretnél komposztálni, kiskertben, netán a lakásodban vagy az erkélyen, de még nem mertél belevágni? Ápr. 6.

Ezt is szerettétek

Pszichológust kérdeztünk a családon belüli erőszakot elszenvedők menekülési lehetőségeiről, egy jogászt pedig arról, mennyire felkészült a szakma segíteni azoknak, akik életveszélybe is kerülnek otthon.

Milyen értelmét lehet találni a 21. században a böjtölésnek?

Pedig két nappal korábban kezdődött, mint a pesti, és még Kossuth Lajos is hatással volt rá.

„Szovjetológiának” tűnik Olaszországból a magyar kormány kommunikációja a koronavírusról – mondta a Helyzetben Stefano Bottoni magyar-olasz történész.

Hogyan hozta a sírból vissza esélyeit Joe Biden? Miért veszíthet akár tömegesen latinó szavazókat Bernie Sanders? Dörzsölheti-e a tenyerét Trump?

Meddig engedi elfajulni a bulit az MNB, és mikor szab gátat a gyenge forintnak? Lesz-e 350 forintos euró? Zsiday Viktor és Isztin Péter magyarázzák el.

A SME felvidéki magyar főszerkesztője, Balog Beáta a karrierjéről, a Kuciak-gyilkosság utáni szlovák médiáról és arról, milyen hatással volt a NER a határon túli magyarságra.

Twitter megosztás Google+ megosztás