A fideszeseknek is szeretne gesztusokat tenni Sallai R. Benedek, az újdonsült túrkevei polgármester

Szerző: Bakó Bea
2019.10.14. 14:33

A csalódottság hullámait meglovagolva tudta legyőzni a fideszes polgármestert, mondja az ex-LMP-s Sallai R. Benedek, akit arról is kérdeztünk: mit üzen a függetlenként elért sikere az LMP-nek, és hogy nyúlhatott így mellé Túrkevén a Márki-Zay féle Mindenki Magyarországa Mozgalom.

A fideszeseknek is szeretne gesztusokat tenni Sallai R. Benedek, az újdonsült túrkevei polgármester

Polgármester lett Túrkevén Sallai R. Benedek korábbi LMP-s parlamenti képviselő, aki nyár elején lépett ki a pártból azután, hogy tettlegességig fajuló konfliktusba került az LMP korábbi társelnökével, Hadházy Ákossal (aki azóta szintén otthagyta a pártot). Sallai augusztus végén jelentette be, hogy függetlenként indul a polgármesteri székért a Szolnokhoz közeli kisvárosban, és akkor ezt azzal az indoklással nem volt hajlandó részletesen kommentálni az Azonnalinak, hogy Ungár Péter lapjával nem áll szóba.

Tettünk még egy próbát, hátha polgármesterként már szóba áll velünk a politikus, és nem is csalódtunk. Mint mondta, polgármesterként már nem teheti meg, hogy nem nyilatkozik.

Valamit a fideszes és az összellenzéki jelölt is nagyon elrontott

Az első kérdésünk természetesen az volt, hogy hogyan tudta megverni a hivatalban lévő fideszes Vida Tamást, aki 2014-ben nagyon magasan nyerte meg a várost. Sallai szerint ennek a fő oka a polgármester elmúlt ötéves munkájával szembeni csalódottság. Sokan azért szavaztak rá öt éve, mert azt gondolták, hogy jó lesz a városnak, ha kormánypárti a polgármester, azonban ez nem jött be.

„A csalódottság hullámán kínáltam ésszerű alternatívát” – összegezte Sallai.

Sallai úgy nyert a szavazatok 52,7 százalékával, hogy a fideszes Vida Tamás 32 százalékot kapott, és a Márki-Zay Péter féle Mindenki Magyarországa Mozgalom által esélyes ellenzéki jelöltnek kikiáltott Ozsváth László pedig 6,8 százalékkal állt bele a földbe utolsó helyen: őt még egy másik független jelölt, Szemes Attila is megelőzte 8,3 százalékkal.

Hogy lehet, hogy ennyire mellélőttek Márki-Zayék? – merül fel a kérdés. Sallai erre diplomatikusan azt válaszolta, hogy sokan a saját burkukban élnek, nem tudják, hogy mi van például Túrkevén. Ő pont

azért is indult el, mert úgy érezte, hogy a másik két nem fideszes jelöltnek esélye sincs.

Ez egy kis közösség, fontos a helyi ismertség, számít, hogy ki a jelölt – mondta. Sallai egyébként hálás a többi jelöltnek azért, hogy Túrkevén nem sárdobálás ment a kampányban, hanem az kifejezetten inspiráló volt, és volt polgármesterjelölti vita is. Rá egyébként még ösztönzőleg is hatott, hogy az egyik jelölt mögött összeállt az ellenzék, és így ő harmadikutas lehetőséget tudott kínálni.

Min kéne elgondolkodnia az LMP-nek?

És hogy milyen következtetést kellene levonnia volt pártjának, az LMP-nek abból, hogy ő immár függetlenként ért el sikert egy közvetlenül választott tisztségre? Semmilyet. Sallai szerint

az LMP-nek inkább sok más dologból, például az országos támogatottsági szintekből és eredményekből kellene következtetéseket levonnia.

Sallai hangsúlyozta, hogy hálás a pártnak, amiért lehetősége volt 2014-től négy évig országgyűlési képviselőként dolgozni, de megváltozott a vezetés, az irányvonal, így azzal már nem tud azonosulni. Az LMP mostani véleményformálói már nem olyanok, ami miatt szívesen dolgozna a pártnak. 

Sallai reggel óta az embereket nyugtatja

Arra a kérdésre, hogy polgármesterként mi lesz az első dolga, Sallai azt mondta: reggel óta nyugtatja az embereket, hogy nem a többségi kormányzás kultúráját akarja követni, hanem kiegyensúlyozott, békés képviselőtestületet akar létrehozni. Vida ezer körüli szavazatot szerzett, tehát még mindig erős, legitim közösség támogatja. „Nem az a célom, hogy őket elnyomjam, hanem megbékélés.” 

A képviselőtestületbe 2 fideszes, 2 szocialista és 5 független jelölt jutott be. Sallai azt mondta: sok olyan ügy van, amiben szívesen együttdolgozna a szocialistákkal, de még a fideszesekkel is.

Kifejezetten törekszik rá, hogy a Fidesz felé gesztusokat tegyen.

Arra a kérdésre, hogy mi lehet az első ügy, amit sikerül konszenzuálisan megoldani, azt mondta: a bizottsági struktúrát lehet, hogy konszenzusosan sikerül kialakítani, és van pár fejlesztési terv, amiket a fideszes polgármester kezdett előkészíteni, és ezeket folytatni akarják.

FOTÓ: Sallai Róbert Benedek / Facebook

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali alapító-főszerkesztője

EU-jogász. 2021 márciusa óta anyasági szabadságon.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek